Emlékeztek arra a pillanatra, amikor Mitch letépi a korábban gyöngéden felszerelt papírlampiont a kis New Orleans-i lakás plafonjáról? Blanche a Bourbon Street egyik kínai üzletében vásárolta, mert „Az emberek meg se látnak… férfiak legalábbis… észre se veszik, hogy a világon vagy, ha le nem fekhetnek veled. Pedig valakinek csak észre kell venni, hogy a világon vagy, ha menedéket kell találnod. Így aztán az embernek… ragyognia kell, villognia… színes papírernyőt tenni a lámpára.”[1] Ártatlan próbálkozás csupán, hogy az ember fenntarthassa a túlélést jelentő illúzióit, ugyanakkor erőszakos törekvés a fájdalmas igazság leleplezésére. A fojtogató kettősség gondolata vezérelt a héten, amikor zabolátlan praedáim nyomába eredtem.

A tágas, letisztult kiállítótérben különösen izgalmas a képek és installációk színeivel és textúráival találkozni. A jóléti társadalmak mindennapi életének megszokott témái szokatlan formában jelennek meg, amitől Fajgerné munkái egyszerre keltik az otthon, a család, a nosztalgia biztonságának érzetét, de felidézik a láthatatlan munka és a hátrányos megkülönböztetés nem szűnő problémáit is. A kiállítás összhatása mindenképp stimuláló, azonban az élénk kék szín dominanciája és a műtárgyak vidám kisugárzása sem oszlatja el a fejemből a szándékoltság baljós fellegeit. Számomra nyomasztóan hat a hétköznapok jellegzetességeinek felnagyítása, mert éppen a hétköznapok, a velünk élő, internalizált problémák köszönnek vissza ezekben a munkákban. Ahogy A vágy villamosában, az anyaság, az otthon nem nyújtanak biztonságot. A hazai kontextusban nem is nyújthatnak, hiszen napjainkban a gyermekvállalás kötelezettség, az otthon végzett munka magától értetődő és nem tarthat számot semmilyen elismerésre, a nők szerepe pedig arra korlátozódik, hogy ezeknek a feladatoknak eleget tegyen. Az igazságtalanság, a fájdalom korántsem észrevétlenül rejtőznek az élettér árnyékos sarkaiban.

Háziasszony katalizátora – enteriőrfotó. Kép: Simon Zsuzsanna

Elia Kazan 1951-es filmadaptációja[2] megrendítő, csábító, fenyegető hangokkal indít. Mintha felkapcsolnák a perzselő fényű reflektort, szinte átszakítva a moziterem tompa duruzsolását. Ehhez hasonló élményt várok – az elképzeléseimre hagyatkozva – az EJTECH stúdió augusztus másodikán debütáló performanszától. A Ludwig Múzeum honlapján elérhető képek az illúzió sejtelmességét juttatják eszembe, amelyről fentebb írtam. A képeken látható alkotások szinte könyörögnek, hogy cirógassuk, érintsük meg őket, de az EJTECH (Kárpáti Judit Eszter és Esteban de la Torre) korábbi munkáiból kiindulva a fürge ujjak olyan intenzív fény- és hanghatásokat csalhatnak elő, amelyek meghazudtolják a kiállítás oldalán bemutatott, békésnek tűnő csigaház csontszín nyugalmát. A hang és a kép ellentmondásossága, a tapintás és az érinthetetlenség kísértő rejtelmei mind azt sugallják, hogy érdemes átlépni a mindennapok határát, érdemes kockáztatni.

EJTECH: Az anyag hullámhossza (részlet), multicsatornás textil hangrendszer, egyedi elektronika 2022. Kép: EJTECH

⊕⊕⊕⊕⊕

Július 29-én ért véget az acb Galéria Tót Endre: Warum Male Ich? kiállítása, de ebben az esetben a kiállításhoz készült katalógus cseléhez folyamodtam, amely lehetővé teszi, hogy mégis az érdeklődésemet felkeltő művekre hivatkozzak. A katalógusban látható képek magukban hordozzák azt a bomlottságot és ragyogást, azt a papírra sikoltott érzést, amelyet Blanche kétségbeesetten próbál elfojtani, de nem menekülhet meg tőle. A valóság mindent elfoglal, a gyengéket és haloványakat kisatírozza a képből. Tót Endre munkásságában szilaj vadságot és precíz feszültséget egyaránt találni, a számomra leginkább lebilincselő festmények és rajzok (pl. Hencze Tamás portréja, 1966. vagy az el nem nevezett képek ciklusa a ‘80-as évek elejéről) lendülete egyensúlyt teremt a nyomtatott szöveg rendezettsége és ismerős nyugalma mellett. A képeken kívül a kiadványban egy beszélgetés és két értekezés olvasható.

Endre Tót: Warum male ich? – borító. Kép: acb Galéria

⊕⊕⊕⊕⊕

Fotók:

Fajgerné Dudás Andrea jóvoltából // A művészek és a Ludwig Múzeum jóvoltából // Az acb Galéria jóvoltából // Grafika: Dobos Csenge

⊕⊕⊕

Háziasszony katalizátora – kiállító művészek: Fajgerné Dudás Andrea // Of Matter In Waves (Az anyag hullámhossza) – kiállító művészek: Kárpáti Judit Eszter, Esteban de la Torre

*A versrészlet Kemény István Vörös betűs tábla a kertben, amit Charles Darwin nem biztos, hogy észrevett című verséből, 1982. szeptember 24.

⊕⊕⊕

**Novotny Gergely: lassan 25 éves leszek, de a múlt megszállottja. Ebből kifolyólag a tekintetem gyakran a retrospektív kiállítások felé terelődik. Egyszerűen könnyebben oldódom fel a számomra biztonságot nyújtó időtállóság érzésében. Itt az ideje, hogy befogadóbb módon viszonyuljak az ország kiállítótereihez, bár valószínűleg elcsábulok majd egy-egy pazar épület láttán. A kiállítások időszakosak lesznek, de én állandó maradok.

⊕⊕⊕

[1]  Tennessee Williams: A vágy villamosa. 57. oldal. Ford: Czímer József. Európa Könyvkiadó, 1964.