Az emberben csillapíthatatlan vágy buzog, hogy felfedezze, sőt meghódítsa az ismeretlent, legyen az a világűr, az óceán mélye vagy a világ legmagasabb hegye, a Mount Everest, azaz a Csomolungma a Himalája hegységben. A Csomolungmát célba vevő csúcstámadások azért is jelentenek hatalmas kihívást és egyben életveszélyt, mert a több mint 8000 méteres magasságban már ritka az oxigén, és sarkvidéki időjárás uralkodik, ami megterheli az emberi szervezetet. Ez persze nem gátolta, illetve gátolja meg a fanatikus hegymászókat abban, hogy elinduljanak a Föld legmagasabb pontjára, sőt az extrém sportot űző emberek számára ez szó szerinti és átvitt értelemben is a csúcsot jelenti. Sok, halállal végződő baleset is történt már, az egyik leghírhedtebb az az 1996-os tragédia, amelyet Jon Krakauer Ég és jég című könyve nyomán dolgozott fel Baltasar Kormákur a világsztárokkal telepakolt 2015-ös Everestben. Az Everest a természettel való embertelen küzdelemre és a hegymászók megszállottságának bemutatására koncentrál, alapvetően kaland- és katasztrófafilmként működik rendkívül látványos és feszült jelenetekkel, amelyeket ráadásul részben eredeti helyszínen, Nepálban forgattak.

A csúcsot meghódította Erőss Zsolt, már életében legendássá vált magyar hegymászó is, úgyhogy akár az ő tragédiával végződő sikertörténetéről is lehetett volna egy Everest-kaliberű, IMAX-vásznakra termett látványfilmet készíteni. Csoma Sándor író-rendező azonban nem a „könnyebb utat” választotta, és nem konvencionális életrajzi filmet készített Erőssről. A Magasságok és mélységek főhőse a nő, azaz Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége, akinek lélektani drámája sok izgalmas témát vet fel a gyász alapkonfliktusából kiindulva.

A csíkszeredai születésű Erőss még tinédzserkorában kezdte a hegymászást a Békás-szorosban, innen pedig szó szerint csak egyre magasabbra vezetett az útja. Az 1990-es években meghódította a Tien-san és a Pamír több csúcsát, 1996-ban már az első magyar Mount Everest-expedícióhoz csatlakozott, de csak 2002-ben járt sikerrel, ekkor ért fel a Csomolungmára oxigénpalackkal. Ő volt az első magyar ember, aki megmászta a Mount Everestet. Több, 8000 méter feletti csúcsot hódított meg, köztük 2011-ben a 8516 méter magas Lhocét, és életében utoljára, 2013-ban a Kancsendzöngát – mindkettőt műlábbal. A Magas-Tátrában 2010 elején érte a baleset, ami miatt a nyílt, darabos törést szenvedett jobb lába amputálása mellett döntött, de rá jellemző módon már nyáron visszatért a hegymászáshoz, élete szenvedélyéhez. A Kancsendzönga megmászása túl sok idejét és energiáját emésztette fel, így kimerültség és kihűlés miatt életét vesztette az expedícióban résztvevő Kiss Péterrel együtt. Erőss holttestét csak egy évvel később, 2014 tavaszán találták meg.

A hegymászót felesége és két gyermeke, Gerda és Csoma gyászolta. A Magasságok és mélységek utóbbiakról, pontosabban Hilda és Gerda gyászáról szól (Csoma még nagyon kisgyerek a cselekmény idején), ezt a közös traumafeldolgozást járja körbe anya és lánya kapcsolatában, vissza-visszaemlékezve a közös hegymászásokra. Közös hegymászásokról van szó, mivel Erőss Zsolt alapvetően tanárként dolgozó feleségét is magával ragadta ez a szenvedély, férjét több expedícióra is elkísérte, a vadon második (vagy inkább első?) otthonuk volt. A Magasságok és mélységek továbbá bemutatja azt is, milyen egy Erőss-kaliberű híresség feleségének lenni, illetve hogy Hildának milyen konfliktusokkal kellett szembesülnie, részben a bulvármédia miatt, szeretett férje elvesztését követően. A film alapját A Hópárduc felesége című, 2019-ben megjelent interjúkötet képezte. Hópárduc a fejlesztő mászást támogató alapítvány neve is, amit Sterczer Hilda létrehozott. Ezek – beleértve a filmet is – őrzik Erőss Zsolt emlékét.

Merész döntés volt az alkotó, Csoma Sándor részéről, hogy Erősst mintegy „másodfőhősnek” tette meg, és Sterczer Hildát helyezte a főszerepbe. A producer, Sümeghy Claudia elárulta, hogy amikor támogatókat kerestek a Magasságok és mélységek elkészítéséhez, néhányan éppen azért utasították el a projektet, mert nem Erőss drámájára, a természettel folytatott küzdelmére koncentrál a cselekmény. Valóban nagyon evidensnek tűnik egy, a legendás hegymászóról szóló film esetében, hogy ezt a bizonyos, technikai, anyagi szempontból nehezebb, más szempontból viszont könnyebb utat válasszák az alkotók. A Magasságok és mélységek két komolyabb csúcstámadási jelenetet tartalmaz, azok is rövidek és inkább dialógusközpontúak, nem akciódúsak. Mégsem lehet ebből a perspektívából sem kihagyott ziccernek tartani Csoma művét.

Ebbe a filmbe is bele lehetett volna ölni több milliárd forintot, hogy még több, még látványosabb hegymászást tárhasson a nézők elé, vagy akár bemutathassa Erőss Zsolt utolsó lépéseit. Ám a rendező nem így döntött. És ezek nélkül a „money shotok“ nélkül is kreatívan és hatásosan oldotta meg a katasztrófa ábrázolását. Ehhez természetesen kellett a Hildát játszó Pál Emőke és az Erőss sorsáról telefonon keresztül értekező expedícióvezetőt, Kollár Lajost megformáló Horváth Lajos Ottó tehetsége is. A feszült rendezés, vágás és a színészi alakítások, Pál rémült, mégis fegyelmezett arca együtt annak megmutatása nélkül is szinte láthatóvá, átérezhetővé teszik, ahogy a hegymászó a faggyal, hóval és saját, halálba hanyatló testével emberfeletti küzdelmet folytat, hogy lejusson a csúcsról, a magasságból a mélységbe. Ez a profi és ötletes megvalósítás kárpótolja a nézőt az „elmaradt” akció-kalandjelenetekért.

A Magasságok és mélységek egyébként sem akció-kalandfilmnek készült, Csoma Sándort bevallottan a gyászmunka érdekelte leginkább ebben a történetben, Márai Sándortól a Béke Ithakában, az Odüsszeuszt a felesége, Pénelopé szemszögéből bemutató regény volt számára a minta a forgatókönyv kidolgozása során. Ismét csak Pál Emőkét kell kell kiemelni, akinek Csoma a vállára helyezte az egész filmet. A színésznő meg is hálálta ezt a bizalmat, nagyon erős a jelenléte a vásznon.

A bulvármédia felől annak idején gyakran érte az a vád Sterczer Hildát, hogy érzelemmentesen nyilatkozik, nem látszik rajta a gyász fájdalma, mintha legalábbis minden gyászoló embernek folyamatosan zokognia kellene, amikor látják az emberek. Pál Emőkére ezért is hárult nehéz feladat, mivel őt meg a szinte eszköztelen színészi játék miatt érhetné kritika. Ám fontos hangsúlyozni, hogy ebben az esetben ez tudatos és következetes koncepció eredménye. Sőt, a karakter lényegéhez tartozik, hogy már-már rezzenéstelen arccal próbálja meg élni tovább az életét férje nélkül, két kisgyerekkel, akiket még fel kell nevelnie. Pál Emőke játékában az a remek, hogy elhiteti a nézővel a cselekmény nagy részében, hogy csak „van”, de nem játszik, azaz nincsenek érzelmei. A legváratlanabb pillanatokban azonban kitörnek belőle is az indulatok, és szerencsére ezt Csoma Sándor igyekezett eredeti módon, olcsó melodráma nélkül, finom utalásokkal mutatni meg.

A film végén az eljegesedett hűtő és a jégtörés fájdalmas, könnyfakasztó epizódja az egyedüli, ami klasszikus melodrámákat idéz, illetve kissé didaktikus metaforaként működik (a jégtörés mint annak a vágya, hogy Hilda visszahozza a jég alól Zsoltot, vagy a jégtörés mint a gyászba valló belefagyottság, az izoláció állapotából való kitörés kísérlete). A jelenetre inkább a nézőnek van szüksége, mint a karakternek. Ezt leszámítva azonban rendkívül hiteles és valószerű, mélyen emberi a főhősnő minden reakciója.

Egyfelől Sterczer Hilda roppant erős, sziklaszilárd jellemű és tartású nőként jelenik meg, aki még a legnagyobb krízis, férje halála közepette is képes fegyelmezetten viselkedni. Másfelől viszont Csoma a külső szemlélők számára a legváratlanabb, dramaturgiai szempontból viszont a legmegfelelőbb pontokon leplezi le Hilda törékenységét. A Magasságok és mélységek nem sírógörcsökkel vagy olcsó kiabálásokkal mutatja meg a Sterczer Hildában izzó feszültséget és fájdalmat, hanem egy-egy gyászszituációhoz nem illő nevetőrohammal, pánikreakcióval, vagy éppen az által, ahogy a fiatal nő erőnek erejével sátorozni viszi a vadonba kisgyermekeit, akik még alig fognak fel valamit abból, amit édesanyjuk érez.

A Gerdát játszó nyolc éves Nagy Enikő is dicséretet érdemel, izgalmas karakterré érlelte Erőss nagyobbik gyermekének figuráját. A játékidő korlátai miatt sem volt lehetőség olyan mélységben belemenni Gerda lelkivilágának bemutatásába, mint Hildáéba, de így is sikerült hitelesen átadni, hogyan reagálhat egy, a halál és a szeretet fogalmait már ismerő, de még a mesék és a csodák világában is hívő kisgyermek az édesapja elvesztésére. Nagy Enikő kiválóan megbirkózott a feladattal, alakítása mentes a gyerekszínészekre általában jellemző maníroktól és „iskolás” stílustól, érzelmei átélhetők, elveszettségérzése és apja elveszítése miatti dacossága megindító. Remélhetőleg tehetségét kamatoztatja majd nagyobb korában, felnőttként is.

A sok filmben és a színpadon is bizonyított Trill Zsolt tehetségét nem kell különösebben ecsetelni, rutinból és a legnagyobb természetességgel hozza Erőss Zsolt karakterét. Csoma Sándor szerencsére elkerülte Erőss idealizálását vagy a másik végletet, hogy „rossz apaként és férjként” mutassa be, ahogy a média is próbálta beállítani őt annak idején. Egyszerű, magabiztos, mégis szenvedélyekkel teli emberként látjuk, aki számára a család és az élethivatás, hogy meghódítsa a csúcsokat, nem álltak szemben egymással. Neki is voltak persze hibái, fanatizmusa például azokban a flashbackekben mutatkozik meg, amelyek a lábának amputálását taglalják.

Erőss a legtermészetesebb dolognak tartotta, hogy meg kell válnia végtagjától azért, hogy továbbra is hódolhasson hivatásának, az orvost pedig rögtön arról faggatta, mikor indulhat neki egy újabb csúcsnak művégtaggal. Egyszerre csodálatra méltó és ijesztő ez a megszállottság.

Ellentmondásos lehet persze a nézők számára, hogy Sterczer Hilda ezt teljes mellszélességgel támogatta, egy pillanatra sem vádolta felelőtlenséggel férjét, de ismét fontos hangsúlyozni, hogy a Magasságok és mélységek a Sterczer-féle interjúkötet és személyes beszámolók alapján készült, tehát ezen a fronton sem érheti a hiteltelenség vádja a filmet.

Talán nem tűnnek túl eredetieknek a Magasságok és mélységek médiakritikus részei, de a bulvármédiáról már eleve sokat elárul, hogy nem igazán lehetett volna ennél árnyaltabban kritizálni. Sokunk emlékezik rá, hogy ezek a beszélgetések, ha nem is pont így, de lezajlottak a televízióban, valamint napvilágot láttak hasonlóan vádaskodó cikkek, mint amelyek a cselekmény során megjelennek. Csoma Sándor ezzel a kérdéskörrel is jól megbirkózott, nem esett túlzásokba, Hildát nem hozza ki a béketűréséből még a legelvetemültebb riporter sem, aki Erőss Zsolt utolsó, legszemélyesebb üzenetének felolvasására kényszeríti a főhősnőt. Keserűen humoros módon kommentálja később Hilda az életében és érzéseiben vájkáló bulvárt: tanítványának, akit német nyelvvizsgára készít fel, annyit mond németül az egyik magazinra, amely férje halála kapcsán Erőss felelőtlenségét firtatja, hogy „szennylap”.

A médiakritikus jelenetek a maguk csendességében felkavaróak, felháborítanak, hiszen rávilágítanak, hogy a szenzáció érdekében még a gyász szentségét is képesek megtörni a gátlástalan cikkírók vagy riporterek.

A gyász az egyik legintimebb állapot, az ember legbensőbb fájdalma, amivel az egyénnek magának kellene megbirkóznia, úgy, ahogyan ő a legjobbnak látja, nem pedig úgy, ahogyan azt sablonok mentén a média vagy a közízlés elvárja. Lehet persze érvelni amellett, hogy Erőss Zsolt híresség volt, megmozdulásai, csúcstámadásai és halála is nagy reflektorfényt kaptak, így a nyilvánosságra tartozik felesége gyásza is. Csakhogy Erőssből életében és halálában is a média akart szenzációt csinálni. Ahelyett, hogy csendben elismerte volna szép eredményeit, a média erőszakkal próbálta mindvégig kisajátítani a magyar hegymászót, aki meghódította a Mount Everestet.

A Magasságok és mélységek tehát Everest-féle bombasztikus látványfilm helyett visszafogott lélektani drámát ígér, ezt pedig Csoma Sándor és a színészek remekül meg is valósították. Készülhetett volna, sőt még készülhet egy hagyományos Erőss Zsolt-film, amely mitizálja majd a hegymászó alakját. De ennek a történetnek Sterczer Hilda a főszereplője, aki tartása, lelki ereje és a feldolgozhatatlannak tűnő veszteséggel folytatott küzdelem során tanúsított túlélési képessége miatt is megérdemelte, hogy egy saját filmben főhőssé váljon.

A Magasságok és mélységek világpremierjét a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, 2022. szeptemberétől pedig országszerte mozikba kerül a film, melynek első vetítéseit közönségtalálkozók kísérik majd. Részletek a Facebookon.

Képek forrása: Juno 11 Pictures