bezár
 

zene

2022. 10. 15.
A Csángálló a pécsi Szabadkikötőben
Tartalom értékelése (7 vélemény alapján):
A pécsi Szabadkikötő kiváló akusztikájú koncerttermében szeptember nyolcadikán a Csángálló zenekar koncertjét hallgattam meg. Az együttes neve mesterségesen alkotott szó utalva a csángó kultúrára és dalvilágra, valamint talán a császkálásra, ami a céltalan mozgás argós kifejezése. A név telitalálat, bár talán külföldön nehéz megjegyezni. Ami csak azért merül fel problémaként, mert a zenekar zenéje túlmutat a magyar nyelvterület szélén, de még a kelet-európai régió határain is.

Ha a magyar népzenéről beszélünk, többnyire a Bartók által parasztzenének nevezett képződményre gondolunk, jóllehet a nép zenéje nemcsak ebből áll. Még mindig vannak olyan hiedelmek, amely a népzenét nemzeti sajátosságként kezeli, jóllehet a nép által hallgatott zenék többsége még csak nem is magyar nyelvű zene. Ám a zene vizsgálatát mindig a produktum felől kezdik, és igen keveset törődnek az igénnyel, ami a produktumot létrehozta. Pedig az igény kutatása már Liszt Ferencben felmerült, erről tanúskodik az 1861-ben megjelent Die Zigeuner und ihre Musik in Ungarn című könyve, amely arról is nevezetes, hogy Liszt – utóbb kiderült, tévesen – a cigányság zenéjét vélte magyar népzenének.

Viszont Liszt azon észrevételét, miszerint a cigányság szolgálta ki a paraszti réteg igényeit, még nem cáfolták meg. Feltételezhető, hogy a magyar népdalokat is vándorcigányok terjesztették a 19. században, a később erre bizonyítékot is talált több népzenekutató. A hatvanas-hetvenes években Víg Rudolf az általa gyűjtött, hanglemez-sorozatban is megjelent cigány folklór kutatása rámutatott, hogy a cigányok zenéje értelmezhető a magyar parasztzene viszonylatában is. Ma még fel sem lehet mérni, mennyit köszönhet a magyar kultúra a cigányságnak, külön tanulmánysorozatot igényelne a kérdés vizsgálata.

A legnemesebb cigány hagyományok követője lett Tcha Limberger belga szintó-cigány muzsikus, aki tehetségét, sőt virtuozitását jó pár évig a magyar népzene felhsználására áldozta egy sajátos igénnyel: Tcha dzsesszmuzsikus is, az improvizáció, azaz a pillanatnyi állapot felmérése és bemutatása már vagy száz éve az európai korszellem letagadhatatlan része. 

A Csángálló zenekarra úgy öt éve figyeltem fel, amikor Tcha Limberger őket választotta háttérzenekarául. Azóta vannak a bakancslistámon, de az igazi érdeklődésem a zenekar iránt idén augusztusban fogalmazódott meg bennem, amikor is egy hónapot Vajszlón töltöttem. Ott azt vettem észre, hogy a falusiak által hallgatott zene és a bartóki parasztzene köszönőviszonyban sincsenek egymással. Tapasztalataimat ezzel kapcsolatban ITT írtam le. Vajszlón visszatérő megszólalás volt a Parasztechno (sic!), a Csángálló egyik száma. Ahogy Tcha, úgy a Csángálló is az autentikus parasztzene mai felhasználására példa. 

Tulajdonképpen Magyarországon komoly hagyományai vannak a népzene elvesztése utáni felhasználásnak. Vita van arról, hogy a lejegyzett népzene mennyit ártott a népzenének.

Egyik oldalról bizonyosnak tűnik, hogy a lejegyzett népzene hátráltatta a népzene szabad, szájról szájra való terjesztését. Másik oldalról viszont a lejegyzés hasznát emelik ki. Ez oldalon belül újabb vita van, hogy a lejegyzésnek megörökíteni, dokumentálni kellene, és elsősorban ezt a célt szolgálja, vagy a kottának újabb feldolgozások segédanyagaként kellene funkcionálnia. Magam inkább ez utóbbi a véleményen vagyok,

szerintem egy dallamot a lehető legegyszerűbben, csak a törzshangokat leírva kell lejegyezni, így a kotta, mint segédeszköz tovább örökítheti a népdalt, mint motívumkincset, ám a lehetséges artikulációkat a későbbi felhasználó adja hozzá. Egy biztos: az élő magyar népzene a második világháborút követően eltűnt. Ennek okait vizsgálni kellene. Feltételezem, hogy a megcsappanás nemcsak a porajmos okán alakult ki, hanem a nácizmus kultúrája ellen fellépő művészeti mozgalmak következménye is. A hetvenes évek táncház-mozgalmával elkezdődött a népzene restaurálása. Már akkor megjelentek azok a zenekarok, melyek az archaikus népzene modernizálását célozták meg. Egyes zenekarok, mint a Muzsikás, vagy a Szászcsávási Zenekar hangzásban is próbálták megőrizni az autentikusságot. Mások hozzáadtak valami mást, így az instrumentalista improvizációt a Kolinda, a minimalizmus felé mutató elektronikát a Vízöntő, a műköltészetet a Kaláka és a Szélkiálltó, a blues és rockzenei műfajokat a Ghymes és a Kormorán, és így tovább. 

A Csángálló az autentikusságot leszűkíti a csángóföldi motívumokra. Ám ezek a motívumok nemcsak a gyimesi és moldvai csángók ismert dallamaiból, hanem új, senki által sem hallott dalokból is állnak, olyan dallamokból, melyeken hallhatóan ott a nyoma a csángó motívumkincsen kívül a balkáni kavalkádnak: így kalotaszegi, mezőségi, roma, bolgár, sőt török dallamvilágnak, amúgy roma módra egybeolvasztva, ahogyan azt a zenekarral szintén fellépő Lajkó Félixnél megismertük. A Bagi Bálint, Csepi Benedek, Gárgyán Zoltán, Sára Csobán, Kjartan Code, Benke Róbert felállású zenekar tagjai több hangszeren játszanak, ezen az estén leginkább szaxofonokat, klarinétot, basszusgitárt (!), s valami egészen látványos balkáni dobot szólaltattak meg. A szaxofon nem kifejezetten népi hangszer, a basszusgitárt sem a paraszti világból ismerjük, és a lüktető ostinatók sem jellemzők a magyar zenei tájakra. 

A Csángálló a koncert fogalmát kissé tágan értelmezi. Amit Pécsen csináltak, az nem koncert, hanem buli. Lehetetlen a zenéjükkel ülve maradni,

a 63 évemnek összes terhével még magam is megforgattam egy arra csángálló rasztahajú lányt. A koncerten a zenekar nem különítette el a számokat, egybe játszották az ismert és ismeretlen motívumokat, kollektív improvizációkkal fűszerezve, melynek fő jellegzetessége az unisono, úgy, hogy a hangszereket egyszerűen nem hangolták egymáshoz, a hangzás így véletlenszerű mikrotonális elemekkel gazdagodott. Nem tűnt hamisnak, feltételezem, hogy a zenekarnak van egy sajátos hangolási trükkje. A zenei formákra a melakarta, bizánci, és heptatonikus skálák használata jellemző, a diatonikus hangsorok mellett. A tonális funkcionalitást csak annyira követték, hogy a számok közötti váltóhangok majdnem mindig a domináns, illetve a váltódomináns funkciójú hangzatból kerültek ki, ám csöppet sem megnyomva, így a váltások nem törték meg az este hangzásainak folyamatát. Az együttest nagyon ajánlom azoknak, akik elmélyülten ismerkednének a népzene mai megszólalásával úgy, hogy közben egy felhőtlen estét társaságban táncolással is eltöltsenek. 

nyomtat

Szerzők

-- Weber Kristóf --

Zeneszerző és muzikográfus vagyok. Különféle szöveges műfajokban írok, emellett a PTE Művészeti Karán oktatok. Hobbim az idiómák gyűjtése. Szoktam fotózni is.


További írások a rovatból

Interjú Váradi Helgával kapcsolatépítésről, tanulmányokról, művészeti ágak összekapcsolásáról
Jakob Bro/Joe Lovano: Once Around The Room – A tribute to Paul Motian
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Solti Árpád válaszol

Más művészeti ágakról

gyerek

A Ciceró Könyvstúdió pályázata
gyerek

Népmesevetítés, kiállítás, kézműves program és bábszínház a Cinema MOM-ban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés