bezár

gyerek

2008. 08. 01.
Decemberben kiadják J. K. Rowling kéziratos meséit
MTI/PRAE.HU
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat szerzőjének öt meséjét decemberben adják ki. A kéziratokat tavaly decemberben árverezték el jótékonysági célra 1,95 millió fontért (688 millió forint), az eredetileg várt összeg negyvenszereséért - jelentette be a szerző 43. születésnapján az újabb jótékonysági vállalkozásban részt vevő három cég.
A brit Bloomsbury és az amerikai Scholastic - a Harry Potter sorozat kiadói -, valamint az Amazon internetes portál december 4-én jelenteti meg angol nyelven a The Tales of Beedle The Bard (Beedle, a dalnok meséi) című kötetet - három változatban is. A mesék kiadása 3-4 millió fontot hoz majd a hátrányos helyzetű gyerekeknek, mivel a kiadók hasznát és J. K. Rowling jogdíját is a Children's Voice alapítvány kapja meg.

prae.hu

Egyelőre nincs szó a mű más nyelvű kiadásáról. J. K. Rowling bevezetőt írt a kötethez, és valamennyi mese mellett olvasható lesz Albus Dumbledore-nak, a varázslóiskola igazgatójának kommentárja. A brit kiadás 128 oldalas lesz. Emellett az Amazon a gyűjtők számára maximum százezer példányban megjelenteti a kézirásos mesekönyv hasonmását.

Az írónő eredetileg hét barna bőrkötéses példányt készített a kézírásos, maga illusztrálta mesekönyvből. Hatot a sorozat létrejöttében kiemelkedő szerepet vállalt közreműködőknek ajándékozott, egyet kalapács alá bocsátott tavaly decemberben, az általa alapított Children's Voice elnevezésű gyermekjótékonysági alapítvány támogatására.  Az eredmény meghaladta minden várakozását és több rekordot is felállított: ez volt a legmagasabb összeg, amelyet egy aukción kortárs irodalmi kéziratért fizettek, a legmagasabb summa, amelyet J. K. Rowling valamely művéért fizettek, és a legnagyobb ár egy gyerekkönyvért.

A regényfolyam utolsó részében, a Harry Potter és a halálos szentek című zárókötetben említés történik a mesékről, de az öt meséből a nagyközönség ma még csak egyet ismer, ez tartalmazza azokat a jelzéseket, amelyek lehetővé teszik Harry Potternek, a fiatal varázslóinasnak, hogy legyőzze esküdt ellenségét, Voldemortot, a fekete mágust.

nyomtat

Szerzők

-- Végh Dániel --

További írások a rovatból

gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban
gyerek

Az éven tizedik alkalommal rendezték meg az eseményt
Miklya Luzsányi Mónika Szerelmem, Petőfi Zoltán? című kötetéről

Más művészeti ágakról

Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
Beszámoló a tavaszi Margó második napjáról
Beszélgetés Gulyás Adrienn műfordítóval

bezár
Regisztráció

bezár
Bejelentkezés