bezár
 

film

2023. 07. 31.
Atom
Christopher Nolan Oppenheimeréről
Tartalom értékelése (7 vélemény alapján):
Ha megnézik az Oppenheimer című filmet, és rossz érzésekkel jönnek ki a moziból, akkor azért lesz, mert ez rossz film.

A bármilyen kritika is hírverés, tehát ha írok valamiről, akkor általában igyekszem jó művekkel foglalkozni, viszont ez az élmény még olyan friss, és a pláza-hatás olyan csüggesztően erősítette fel a fércmű butaságát, hogy most eltérek az elveimtől. Annál is inkább, mert az aktuális téma hajlamosíthat bennünket arra, hogy illedelmességből vagy közösségi elvárások miatt fontos filmnek tekintsük az Oppenheimert. Nos, a téma tényleg fontos – persze hogy az, amikor egy keleti diktátor éppen atomcsapással fenyegetőzik –, tehát a téma fontos, de ez a film nem.

Éppen így ma is aktuális Csernobil; a legutóbbi feldolgozása (az ötrészes sorozat) olyan érzékenyen megszerkesztett és hozzáértéssel megkomponált előadás, hogy a borzalmak ellenére is késztetést érzünk az újbóli megnézésére. Kertész Sorstalansága éppígy érzékeny és aktuális és iszonyatos, mégis élvezet bejárni a finom kézzel megszerkesztett építményt, a rettenettel együtt is öröm hallgatni a narrátor abszurd iróniával fogalmazott beszédét.

A Csernobilnál látjuk a szétrobbant reaktort, a radioaktív füstöt, a még élve felbomló emberi testeket, a mély hazugságban élő társadalmat, ahol ez bekövetkezhetett, a Sorstalanságnál is megalkotja az agyunk az iszonyat képeit olvasás közben – az Oppenheimerben beszélnek Hirosima lakosainak pusztulásáról, és az új kihívásról, de képalkotásra a befogadónak nincs esélye, mert a kész képek a szeme előtt tolakodnak, érzelmek ébredésére sincs esély, mert a rendező folyamatosan követeli az érzelmeket, sulykolja, hogy mit vár tőlünk. Kizárólag és végig és szünet nélkül óriási megrendülést vár – csakhogy a megrendülés nem elvárásra jön; azt előidézheti a befogadóban a tehetséges és szakképzett alkotó a kompozícióval, és még úgy sem három órán át jön az a megrendülés, hanem egy perc alatt – aztán esetleg még hosszan tart a hatása. Ha az alkotó virrasztott a kompozíció fölött.

Itt három órán át folyamatosan ütnek bennünket, miközben a kamera szobabelsőket és irodákat mutat. Vernek bennünket a képek rángatásával, az eszetlenül villódzó snittekkel, a kapkodóra vágott dialógusok belénk tömésével, a feszültségteli zene erőlködésével úgy, hogy nincs megállás, nincs feltöltődés, pihenés, nincs csend vagy várakozás, nincs gondolkodás, mert az alkotó folyamatosan ezt harsogja: légy feszült, és ne nézz fel, hanem rohanj. Irodákban és szobabelsőkben veret bennünket az ufós meg összeesküvés-elméletes áldokumentumfilmekre jellemző hangeffektekkel, a dezinformációs csatornák műsoraira jellemző zajokkal ütlegel szünet nélkül, a politikai hirdetések durrogásával rugdos, és nem enged közben pihenni. Hát jó, legyen egy filmben egy-két ütés. Bár nem néz ki jól, ha „megmondják” egy-egy ütéssel, hogy mikor kell nagyon megrendülni – megette a fene, ha a szerkezet nem éri el azt a hatást szép csendben is –, de jó, legyen benne egy-két ütés. Na de órákon át folyamatosan és ugyanúgy, megállás nélkül? Lehetséges az ünnep, ha nincsenek hétköznapok?

A mű nem azzal hat, amit a hősei mondanak. Nem a szavak és mondatok jelentése miatt megrázó vagy szép, nem a megállapodásos jelek váltanak ki élményt. Hiába mondatom én a hőssel, hogy „szeretlek”, vagy hogy „szomorú vagyok”, és hiába vágok a jelenet alá érzelmesnek képzelt zenét vonósokkal, nem ettől fog érezni valamit a befogadó. Ettől csak azt érzi, hogy most a rendező azt akarja, hogy érezzen valamit.

Kompozíció az arányok játéka, a zene és a hangok intenzitásváltásai – leginkább a csendjük –, a kameramozgás és objektívmozgás együttdolgozása a vágással, a dialógusok ritmusával, és igen, végső soron, tényleg csak legvégül, a megállapodásos jelentésekkel, a beszéddel is. Akár festmény, szobor, zenemű, irodalom, épület, táncmű, színdarab, film – a kompozíción virraszt a gondos alkotó. Ehelyett itt az igénytelen reklámok mechanizmusait tartja ki három órán át hanggal és képpel agresszíven, szüntelenül és ritmustalanul.

Ennek a történetnek a tétje az lenne, hogy a politikusok méltatlanul bántak egy tudóssal. Igen, gyakran előfordul, hogy az elhivatott ember, akár tudós, művész, pap, sőt még egy tisztességes politikus is, kiszolgáltatott lehet aljas törekvéseknek, a tömeg ostobaságának, érdekcsoportok felelőtlenségének, lelketlen intézményeknek. Ez fontos téma, igaz téma, és még igazabb, ha művészi leképezés tárja elénk. De ha nem eléd tárják azt az igazságot, hanem órákon át erővel ütik bele a füledbe és a szemedbe, akkor nem fogod elhinni. A nagy csönd közepette eldördülő lövésnek lehet hatása, de ha az a lövés folyamatosan durran órákon át – az nem művészet, hanem simán csak fáj.

Antonin Artaud, az avantgárd színházteoretikusa nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a nézőnek fájdalmat okozzon az előadás során; de ez nála a koncepció része volt, szándékolt gesztus funkcióval, nem pedig célját tévesztett és a befogadót lenéző tehetségtelenség.

Lehet, hogy azért vagyok ilyen elkeseredett, mert vagy tíz év óta először ültem be plázába – mindig vagy kukoricamentes kis mozikban voltam, vagy én szabályozhattam a hangerőt, vagy kapcsolhattam ki a gépet. A tökéletes hangzás és a 3D-s látvány nem művészet és már nem film, hanem valóság – egy másik. Ha filmre vágysz, kerüld a plázát.

Az életünkben összpontosítás váltakozik a vakációkkal, zajos éberség az alvás csendjével, feszültségteli kalandok a lazítással, mindez kiszámíthatatlan ritmusban, és jöhet a művészetben bármilyen divat, tudattalanul ezt keressük, mert ez a szerveződés képes hatni ránk. Ebben a filmben az életünk egy újszülötté, akiért három órán át megfeszítetten küzdenek a mind fáradtabb szülészek, de ő belehal a komplikációkba.

Kritikánk Kiss Dalmától itt olvasható a filmről.

Képek: Universal Pictures

nyomtat

Szerzők

-- Horváth Viktor --

író, műfordító


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés