bezár
 

irodalom

2023. 10. 06.
Száz százalékban fikció, és teljesen igaz
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kedden a szokásosnál is izgatottabban ébredtem, hiszen nekem ez volt a tábor legmozgalmasabb napja. Délelőtt 10-től belehallgattam Rácz Péter szemináriumába, amelyen elsőként a már részleteiben lefordított Békés Pál-szöveggel foglalkoztak a jelenlévők, majd Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regényével kezdtek el ismerkedni. Ami engem illet, nem tudtam ellenállni a csábító napsugaraknak: az ebéd előtti szabad órámat sportolással töltöttem. Lefutottam a kikötőbe, ahol néhány horgászon kívül senki nem volt, így zavartalanul élvezhettem a Balaton megunhatatlan látványát. Ezek után feltöltődve, tele energiával vetettem bele magam a munkába, és készültem az esti programra, melynek keretében Nagy Gerzsonnal beszélgethettem könyveiről, apa-fiú kapcsolatról, fiatalkori szerelmekről, élményekről és életre szóló döntésekről.

A táborozók közül sokan már reggeli előtt munkához láttak, hiszen a foglalkozáson kívül eső időre is kaptak feladatot Pétertől: a keddi alkalomra kész fordítással kellett érkezniük az Érzékeny útazások Közép-Európán át kijelölt szakaszáról. Az önálló munka során bebizonyosodott, hogy a cím vagy éppen a mottók átültetése valóban nem problémamentes: a török Eren például kifejezetten nehezen talált szavakat az utazótípusok megnevezésére. A Laurence Sterne-részlet egyik sora – „számot akarok adni útazásom felől” – is tartogatott kihívásokat: felmerült a kérdés, hogy mennyire választékos az eredetiben előforduló give an account kifejezés, amit Anna Bentley szerint ma inkább egyszerűen úgy mondanánk, tell about. Péter arra is kíváncsi volt, hogy mi a véleményük a jelenlévőknek a címről, és milyen lehet egy „érzékeny utazás”. Az angol nyelv képviselőiben felvetődött, hogy befolyásolja-e az értelmezést a sentimental szó negatív felhangja, míg mások azon gondolkodtak, hogy vajon ez a melléknév magára az utazásra vagy az emberre vonatkozik. A szeminárium következő felében ezúttal már tényleg Békés Pál szövegére fókuszált a csoport, az óra végén pedig Kácsor Zsolt rendkívül izgalmas és változatos művével, a Cigány Mózessel is elkezdtek barátkozni. Ennek alapos tárgyalása azonban szerdára maradt, mivel felcsendült az elmaradhatatlan kongatás, és tálalták az ebédünket.

Rácz Péter

A délutáni kávémat kortyolgatva még eltöltöttem egy kis időt az esti vendégünk köteteivel, hat körül pedig már csörgött is a telefonom, jelezve, hogy megérkezett hozzánk Nagy Gerzson. Bevallom, kicsit izgultam a találkozás előtt, hiszen számomra különösen fontos szerzőről van szó. Az Ablak az Ontario-tóra című második regényéről írtam ugyanis életem első kritikáját a Litera Büszkeség és balítélet elnevezésű pályázatára. Szerencsére hamar elszállt minden aggodalmam, mivel már a vacsoránál jót beszélgettünk, és alig vártam, hogy a táborozók előtt is feltehessem a kérdéseimet. Gerzsoné rendhagyó írói pályakezdés: eredetileg közgazdász végzettséggel rendelkezik, és jelenleg könyvvizsgálóként dolgozik, valamint az sem titok, hogy felvett név alatt publikál. Indulásával kapcsolatos kérdéseimre válaszolva elmondta, hogy a névváltoztatást Grecsó Krisztián, az Élet és Irodalom prózarovatának szerkesztője javasolta a félreértések elkerülése végett, mert történetesen Gerzson igazi neve D. Nagy Lajos, éppúgy, mint a Bikini énekeséé, ráadásul még egy helyről is származnak. Bár Lajos akkor még senkit nem ismert ilyen névvel, Gerzson-napon született, így erre esett a választása.

A továbbiakban betekintést nyerhettünk a mindennapjaiba is: megtudhattuk többek között, hogy könyvvizsgálónak lenni igencsak hektikus szakma, mivel vannak nagyon intenzív időszakok, de olyanok is, amikor szinte semmi sem történik. Elméletben mindig igyekszik tömbösíteni a feladatokat, hogy elegendő ideje legyen az írásra, a gyakorlatban azonban ez korántsem ilyen egyszerű. Jelenleg éppen egy nehezebb időszakon van túl, saját bevallása szerint ugyanis januártól pár héttel ezelőttig szinte egyáltalán nem volt képes írni, még annak ellenére sem, hogy szeptemberben direkt elvonult egy hétre, hogy befejezze legújabb könyvét, ehelyett azonban egész napokat töltött túrázással. Miután üres kézzel tért haza, kerti munka közben beállt a dereka, és ez olyannyira felszabadította, hogy rögtön nekiállt dolgozni. Kukorelly Endrét idézve – akihez egyébiránt írószemináriumra is jár – mondta, hogy egy szöveget állítólag kilenc évig kell érlelni, és bár ez azért nem volt annyi, szükség volt a pihentetésre. Hozzátette még, hogy a második regényének egy részét a telefonjába diktálta reggeli sétái közben, de az igazi kihívások csak ezután jöttek: rengeteget kell foglalkozni egy készülő művel.

Nagy Gerzson

A 2020-ban napvilágot látott, Délután apámmal című debütáló kötet egy kamaszfiú felnövéstörténete a nyolcvanas években, melynek hátterében egy apa-gyerek kapcsolat is kirajzolódik. A tizenéves János a szülői akarattal dacolva egy ponton kijelenti, hogy nem akar Közgázra menni, mivel irodalmi ambíciókat dédelget. Megkerülhetetlenül adta magát a kérdés, hogy megalkotójának múltjában is volt-e hasonló pillanat. Gerzson bevallotta, hogy ez teljes egészében saját élmény, és nehéz utólag megmondani, hogy megbánta-e a döntését.

Szerinte huszon-egynéhány évesen még szinte lehetetlen pontosan tudni, hogy mivé szeretnénk lenni, pedig ez az időszak egész további életünket meghatározza, és kevés az esély a változtatásra, ha egyszer letettük a voksunkat valami mellett.

Természetesen ő is eljátszik néha a gondolattal, hogy „mi lett volna, ha”, ugyanakkor hisz abban, hogy így kellett történnie mindennek, mert csodálatos családja van, és az irodalom is megvárta. Az egyetem elvégzése után sokáig nem volt kapacitása érdemben alkotni, bedarálták a hétköznapok, de talán igényelt is ennyi évet ahhoz, hogy megfelelő távolságból tudjon ránézni a kollégiumi évekre, és képes legyen megírni a Délután fiataljait.

A könyv műfajmegjelölése „regény, közökkel”, és bár van a cselekménynek felrajzolható íve, az események nem lineárisan követik egymást. Előre- és visszautalások szövik át a történetet, ezáltal jelentős szerep jut az olvasói aktivitásnak, ami meglátásom szerint Gerzson műveinek egyik legnagyobb erénye. Nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan áll össze egy ilyen szerkezet, előfeltevéseim pedig beigazolódtak. Valóban hosszas „legózás” eredménye ez, hiszen Gerzson eredetileg jelenetekben gondolkodik, akár önálló novellaként is működőképes fejezeteket igyekszik írni. Ezek után külön-külön kinyomtatja ezeket, és megpróbálja összefésülni a szálakat, ami egyszerre idegtépő és örömteli feladat.

Este

Annak idején Károlyi Csaba fogalmazta meg, hogy az ember akkor kezd el nosztalgiázni olvasás közben, ha az adott könyv személyesen megérinti. „A Délután apámmal személyesen megérintett, holott sose laktam kollégiumban, nem ilyen volt az apám, és tizenhárom évvel korábban voltam középiskolás, mint Jancsika” – írta (Károlyi Csaba, Dolgozik az adrenalin, Élet és Irodalom, 2020. 04. 04.). Azért idéztem ezt a kritikát, mert belőlem is hasonló érzéseket váltott ki ez a szöveg.

Bár bőven vannak benne korszakjelölők, nem azt mutatta meg számomra, hogy milyenek voltak a nyolcvanas évek fiataljai, hanem a saját gimnáziumi időszakomba repített vissza a maga lüktetésével, érzékiségével.

Ezzel kapcsolatban kíváncsi voltam, hogy a szerzőként milyen volt újraélni ezeket az éveket, és hol húzódik a határ realitás és képzelet között. Gerzson azt szokta erre mondani, hogy ez a történet száz százalékban fikció, és teljesen igaz. Az elbeszélt események ugyanis mind lezajlottak valamikor, de nem pontosan azokkal az emberekkel és nem is oly módon, ahogy ábrázolja őket. Az Ablak az Ontario-tóra lapjain például találkozunk egy jelenettel, amelyben focizás közben megrúgják a főhőst, mire a barátja dühében két gólt is rúg. Gerzson elárulta, hogy a valóságban ő maga volt a gólszerző, de a fordított felállás írásban furcsamód jobban működött. Az érettségi találkozón megkönnyebbülten tapasztalta, hogy még az osztályfőnöküknek sem sikerült mindenkit beazonosítania, egy régi barátja pedig annyit írt neki, hogy mindez így volt, és így volt jó.

Előző este beszélgettem néhány műfordítóval a két kötetről, és páran azon a véleményen voltak, hogy az erotikus részek számukra kissé túl provokatívak voltak. Bár Gerzson bevallotta, hogy a tizenhat éves lányának talán még korai lenne a Délután apámmal, nem tudott másként írni erről a korszakról, hiszen ilyen volt az életük. Szerintem ez a fűtöttség különösen jót tesz a szövegnek, van itt azonban a pulzáló fiatalság hátterében egy apa-fiú kapcsolat is, így természetesen erre is kitértünk. Gerzson elmondta, hogy ez egy meglehetősen átlagos viszony, amelyben ugyanakkor markánsan kirajzolódik a szülőktől való elszakadás azon dinamikája, amikor az apa úgy érzi, hogy a fia le akarja őt taszítani a porba, pedig csak a saját szintjére szeretné lerángatni. Kétségkívül konfliktusokkal teli folyamat ez, de ennek ellenére nem zárja ki a lehetőséget, hogy bensőséges, szeretettel teli kapcsolat jöhessen létre. A Délután apafigurája őszintén kíváncsi a fiára, és érdeklődik a jövője iránt, míg János szüntelenül próbál megfelelni neki. Persze kudarcot vall, de ez a küzdelem egész egyszerűen az élet része, és egy ponton mindig elérkezik a feloldás.

A továbbiakban arra kértem Gerzsont, hogy olvassa fel nekünk a Szerenád című fejezetet, amelyről ő maga utólag elég szigorúan vélekedett, szerintem viszont kiválóan szemlélteti ez a szakasz azt, ahogy fantázia és valóság keveredik a szövegekben. Egyik pillanatban a narrátor még holttesteket vizionál a tornaterem padlójára, majd egy lány mellett ébred, és csak lassan úszik vissza a tudatába az apával töltött kórházi délután, a szakadó eső, a körbejáró pálinkásüveg és az Edina szemében csillogó könnyek emléke. Mivel a téma az előző este folyamán is előkerült Puskás Panni köteteivel kapcsolatban, kíváncsi voltam, hogy Gerzson esetében mi a funkciója ezeknek a képzelgéseknek.

Elmondta, hogy ő főként arra használja az álomszerű jeleneteket, hogy a főhős elmenekülhessen a hétköznapokból, ha olyan traumával kell szembenéznie, amivel különben nem tudna megbirkózni.

Hasonló gesztusokkal az Ablak az Ontario-tóra is él, mégis nagyon más lett ez a regény, mint az előző. Bár az egyik történetszál itt is énelbeszélésként szólal meg, és a kilencvenes évek egyetemistáinak élete ugyanazzal az intenzitással rajzolódik ki, a Torontóban játszódó fejezetek harmadik személyben, kívülről ábrázolják, hogy miként küzd meg a Canadian Tire új alkalmazottja a nyelvi korlátokkal vagy éppen az ismeretlen környezet nyújtotta kihívásokkal. Gerzson szerint Kukorelly Endrének nagy szerepe volt abban, hogy megtalálta ezt a megszólalási módot, hiszen amióta elkezdett járni a szemináriumaira, sokkal visszafogottabb hangon ír, és igyekszik elkerülni a panelek használatát. Követendő példaként említette még Esterházy, Mészöly, Németh Gábor és Garaczi László prózáját, senkiről nem beszélt azonban olyan lelkesedéssel, mint Camus-ről, akinek a titkát az este végén a fordítókkal közösen is megpróbáltuk megfejteni – mondanom sem kell, sikertelenül. A szenvtelen, eltávolító narráció viszont a személyesebb, vibráló emlékképekkel együtt működik igazán jól, ez a változatosság pedig arra ösztönöz minket, hogy újra és újra továbblapozzunk.

Könyvek

Számomra az egyik legérdekesebb az volt ebben a könyvben, hogy rengeteg fókuszon kívüli karaktert és cselekményelemet tartalmaz, illetve elvarratlanul hagy bizonyos szálakat, ezáltal a befogadóra bízza a teljes kép megalkotását. Nagyon vártam, hogy feltehessem Gerzsonnak a kérdést, az ő fejében megvannak-e a válaszok. Ismét visszakanyarodott Camus-höz, aki azt mondta egyszer: az író köteles tudni a komplett történetet, de nem kell mindent megmutatnia.

Kihangsúlyozta viszont, hogy szerinte egy mű nem akkor van kész, amikor a szerzője befejezi, hanem amikor az olvasó értelmezi, éppen ezért nincsenek helyes megoldások, csak lehetőségek.

A regény mottója Németh Gábor doktori értekezéséből, a Zsidó nyaralásból származik, melyben fontos szerepet kap Szép Ernő Emberszag című kötete. Ez a könyv a főszövegben is előkerül, és több ponton is találunk utalásokat a zsidó identitásra, mégsem kerül igazán középpontba a téma. Gerzson elárulta, hogy az 1944-es események eredetileg jóval hangsúlyosabbak lettek volna, végül azonban mégiscsak egy furcsa, ideálisnak távolról sem nevezhető, de tagadhatatlanul elsöprő erejű szerelem emelkedett ki a leginkább.

Nagy Gerzson és én

Az este végéhez közeledve az első fejezetet hallhattuk Gerzson előadásában, amelyben András az Ontario-tóra néző ablakban nem a kanadai életén és nem a jelen kihívásain rágódik. „Nem gondol a télre. Ildikóra gondol.” Zárásként megtudhattuk azt is, hogy a készülő harmadik könyv ezúttal egy anya-lány kapcsolat köré szerveződik majd, és ha minden jól megy, már nem is kell olyan sokat várni rá. Gerzson hozott a táborozóknak néhány példányt, amik elég gyorsan gazdára is leltek, páran pedig egészen hajnali egyig folytattuk a beszélgetést.

Fotók: Bakó Sára, L. Varga Péter

PKÜNKAA Prae Műfordító Tábor a Petőfi Kulturális Ügynökség, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre. 

nyomtat

Szerzők

-- Bakó Sára --


További írások a rovatból

irodalom

Hegymegi Flóra és Horváth Florencia beszélgetése a Kötetlenül sorozat keretében
Petőfi Sándor válogatott művei törökül
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről

Más művészeti ágakról

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Dev Patel: A Majomember


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés