A Szörnyeteg, bár kiemelkedően ízléses és kidolgozott film, az Arany Pálmát nem nyerte el, forgatókönyve – melyet Koreeda helyett ezúttal Yûji Sakamoto írt – viszont az idei Cannes-i Filmfesztivál legjobbja lett, ami érthető a bravúros dramaturgia láttán. Csendesebb siker kísérte eddig, mint a Bolti tolvajokat, de tagadhatatlan tény, hogy erős versenyfilmek között indult. A film a Queer Palm-díjat is elhozta a fesztiválról, ami előre vetíthet számunkra egy aktuális és Koreeda által rendkívül szenzitíven, bújtatottan kezelt témát, amely a történet vége felé bontakozik ki, addig tapintatosan rejtőzködik a lélektan és a misztikum leple alatt.

A Szörnyeteg cselekménye három szálon fut és három szemszögből mutatkozik meg, annak adva elsősorban jelentőséget, hogy az egyén mit és hogyan érzékel a körülötte lévő világ történéseiből.

Struktúrája egyben elegáns kacsintás a legnagyobb filmtörténeti előd, Akira Kuroszava A vihar kapujában című filmjére, amely már 1950-ben is zseniálisan játszott a perspektívaváltásokkal. Itt az özvegy Saori (a Bolti tolvajokban is feltűnő Sakura Andō), a bántalmazással vádolt Hori tanár úr (Eita Nagayama), Saori furcsa kisfia, Minato (Soya Kurokawa) és barátja, Yori (Hinata Hiiragi) egymásra fűzött perspektívái közvetítik az egyéni percepciók mentén az iskolai bántalmazásként induló történet részigazságait. Koreeda és Sakamoto módszerével így a személyes narratívák hiányos töredékeiből lesz kirakva később a teljes kép, s a cselekményszálak és cselekménydarabkák végül könnyeden fonódnak egymásba és állnak össze, mintha korábban nem kellett volna küzdeni a szerkezet szakadozottságával. A folyamatba a nézői elme is bevonódik, méghozzá a thrillerek feszültség- és félelemkeltő, emellett folyamatosan elbizonytalanító mechanizmusára reagálva lép működésbe, pedig valójában a Szörnyeteg nem thriller, csak egy ideig annak mutatja magát.

Ugyanis a történet elejéből és felépítésének módszereiből arra következtethetnénk, hogy Koreeda a tőle megszokott, néha lassan áradó családi drámákon túlmutatva ezúttal feszes, lendületes, misztikus elemekkel fűszerezett pszicho-thrillert alkotott, ám a Szörnyeteg átgondoltabb annál, mint hogy egyetlen zsánernél vagy verziónál leragadjon, legalábbis a film első feléig. Ehelyett inkább folyton újragondolja saját magát, ahogy halad előre a cselekmény, s végül valóban sikerül meglepetést okoznia, valószínűleg annak is, aki már megfejtette a rejtélyt. És minden nyugtalanító személyt, eseményt, tárgyat, amelyek az egymásra rakódó nézőpontokkal csak még nyomasztóbbá válnak, baljós keretbe foglal egy lángoló felhőkarcoló szimbolikus képével, és az ehhez kapcsolódó kérdések felkeltésével és találgatások elindításával, miszerint van-e ennek bármi jelentősége.

Hirokazu Koreeda thrillerszerű filmkölteménye intelligens és érzelmes összeesküvés a néző ellen, bár talán a vége felé rájövünk, hogy valójában a nézőért. A szövevényes szerkezet sokáig elhiteti, hogy a keresett igazság szörnyű, ám végül olyan feloldással szolgál, amely a sötétségből kivezet a fényre, és felmenti bizonytalanságban hánykolódó elménket.

A sötétbe és hidegbe burkolt rejtélyeket később szívmelengető napfénnyel világítja meg, a módszer emlékeztethet az éjjel mindent félelmetesnek látó gyermeki képzeletre, amely nappal újra barátságossá változtatja környezetét. A Szörnyetegben azonban a felnőttek látnak rémeket, míg a gyermekek csak élik egyszerű kis gyermeklétüket, és persze őrzik titkaikat, amelyek néha a legszebb, legősibb igazságokat hordozzák magukban. Amelyeket nem is kell keresni, csak megérteni.

A történet szerint az édesapja halála miatt pszichikai problémákkal küszködő Minato egy nap új tanárát, Horit kezdi vádolni bántalmazással. Édesanyja, Saori rögtön felelősségre vonja a tantestületet, de csak hárításba ütközik részükről, és ez a helyzet ismeretében abszurd reakciónak tűnik. Ám mielőtt bármi kiderülhetne, a film nézőpontot vált, majd bekapcsol minket a barátságos Hori tanár úr által megélt eseményekbe, megkérdőjelezve azt a folyamatot, amely eddig a néző fejében indulhatott el a megoldás kiötlése irányába.

Koreeda szinte végig riogat a „szörnyeteggel”, eközben néha át-átállítja a filmet és a nézőt, illetve több lehetséges forgatókönyvet pörget le a filmben és a fejünkben egyaránt, kihasználva az elbizonytalanított emberi elme eredendő hajlamát a legrosszabb kimenetek elképzelésére.

Mégsem briliáns elmejátékot űz, hanem számtalan érzelmen és gondolaton vezet keresztül, filmje így a kidolgozott thriller látszata mögött értékes spirituális utazást rejteget, meditatív állapotba ringató, mélyen humanista és végtelenül ártatlan megoldásokkal.

A feszültséggel telített, majd ezt az elképzelhető legszebb megoldással feloldó film ugyanakkor atmoszferikus és érzéki élmény, kifejező képein túl az összes érzékszervet igénybe veszi, ami akkor is különleges érzetekkel ajándékoz meg, ha éppen valami kellemetlenséggel hozható összefüggésbe. Koreeda a természeti elemeket is a jelenetek szolgálatába állítja, így válik hangulatfestő háttérré a zuhogó eső, a süvítő szél, a lobogó tűz vagy a szikrázó napfény. Az atmoszférateremtést Ryuichi Sakamoto, az idén elhunyt japán ambient- és filmzeneszerző dallamai kísérik, amelyek hol felzaklatnak, hol elringatnak a történettel együtt. Miközben Saori és Hori megszállottan keresik az igazságot, a sok érzéket megdolgoztató filmet Ryûto Kondô, a Bolti tolvajok operatőrének festményszerű képei teszik igézően teljessé. Az igazság pedig elterelő, félrevezető tényezők mögött bujkál, s olyan csomópontokon van elrejtve, amelyek kellemesen borzongó érzéseket keltve hitetik el, hogy a baljós vagy megnyugtató helyszíneken (kisváros körüli tó, úttest széli alagút, erdei vonatszerelvény) egyaránt a szörnyeteg lakozik. S mivel a film vágásáért maga Koreeda felelt, a felsorolt alkotórészek garantáltan úgy rendeződnek, ahogy éppen a rendező szeretné láttatni a pillanatnyi igazságot.

Az új Koreeda-mozi ártatlan tisztaságúra csiszolt, humánus alkotás, amely ugyan nem próbál a rendezői életmű többi darabjába kapaszkodni, azonban a leglényegesebb értékeket ugyanúgy magában hordozza, csak közben újakat is sorakoztat melléjük. Dinamikus történetvezetése és érzékeny lelkisége valószínűleg mégsem haladja meg a Bolti tolvajok keresetlen zsenialitását, vagy éri el szokatlan sikerét, de nem is próbál a nyomdokán haladni. Amellett, hogy Koreeda számára továbbra is fontos téma a család és a szülő-gyermek kapcsolat, a Szörnyeteg olyan aktuális erkölcsi mondanivalót közöl, amely mostanság különösen feszegetésre szorulhat.

S hogy ezt egy igazán kifinomult eszközökkel dolgozó humanista filmrendező teszi, a leghitelesebbé emeli a történetet, amely lehet akár iskolai dráma, éjszakai rémmese vagy a gyermeki viszonyokat bogozgató filmbölcselet, hiszen a szörnyetegnek ezer arca van. Ha létezik egyáltalán a szörnyeteg.

Képek forrása: Cirko Film