bezár
 

színház

2023. 11. 29.
Ilyen volt a Desiré Fesztivál 2023-ban - 2. rész
Negyedik és ötödik nap
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A negyedik és ötödik nap három teljesen eltérő karakterű darabot kínált: egy hagyományos és biztonságos keretek között maradó életrajzi játékot, egy minden hagyományos és biztonságos keretet érvénytelenítő produkciót, és egy egyetemista csapat előadását, amely a saját biztonságos kereteinek a határait igyekezett kitapogatni.

Mirjana Karanović az egyik legnagyobb élő szerb színésznő, neki zúgott a vastaps a Jadran Színház nézőterén. A magamfajta kívülálló számára is egyértelmű volt, hogy a Marlene Dietrichről szóló eladás lényegét az adja, hogy itt most díva játssza a dívát. Szólt a Lili Marleen, szólt a Sag mir wo die Blumen sind, és Karanović gesztusai, a hangjával folytatott játéka pontosan idézte meg Dietrichet.

Szkéné színház

A drámai konfliktust a nacionalista utókor felháborodása volt hivatva biztosítani: a színésznő Hitler Németországával szemben az amerikai állampolgárságot választotta, és fellépéseket vállalt a fronton harcoló katonák előtt. 1960-ban, amikor koncertet adott Berlinben, sokan tüntettek ellene, és jó ideig később sem neveztek el róla közteret. Mindez azonban kevésnek tűnik ahhoz, hogy tartalommal töltse ki a játékidőt. A színpadon felvázolt élettörténetben nincsenek drámai súllyal bíró döntések, elvégre az, hogy valaki szabados szerelmi életet él, és nem lesz náci, önmagában nem ad kellő muníciót az ötpontos vádirathoz.

Mirjana Karanović

Az előadást, melynek során az életútját elmesélő Dietrich megvédi magát ezekkel a vádakkal szemben, mesterséges intelligenciával generált, bombasztikus történelmi képkollázsok tagolják, végképp egyértelművé téve, hogy voltaképpen egy színesen illusztrált, zenés képeskönyvet látunk.

Este aztán Marko Mandić produkciója egészen más könyvben lapozgat. A szlovén színész anyaszült meztelenül dolgozik a kétórás előadás során, az élére állított színpadi dobogó falként magasodik mögötte, ő pedig újra és újra nagy lendülettel, teljes erőből veti neki magát, legalább kilencvennyolszor. Minden nekicsapódás után megjelenik a falon egy-egy színdarab címe: Mandić ugyanis kilencvennyolc előadásban játszott az eddigi pályája során, és mindegyiket felidézi, valamiféle őrült cantót rakva össze belőlük. Pontosabban nem is a színdarabokból rakja össze őket, hanem a saját színészi létezéséből, abból az egzisztenciális határhelyzetből, amely ezzel a létezéssel jár, az úgynevezett színház és az úgynevezett élet közötti senkiföldjén. Folyamatos mozgásban van, folyamatosan árad belőle a szöveg, egyszersmind folyamatos interakcióban áll a közönséggel. Fut, szökell, ugrik, összezúzza magát, ököllel ütlegeli a szívét, ijesztően hosszan és ijesztően erősen, és igen, maszturbál is – az ejakuláció az egyetlen pillanat, hangzik el még jóval korábban, amikor tényleg megszűnik a színház.

A Mandićcirkuszban fizikai valójában jelenik meg az elkoptatott metafora, miszerint a színész, úgymond, lemeztelenedik a színpadon, és úgymond, konfrontálódik a szerepeivel. Mandić előadásában konkrétan ütközik – megütközik – velük, és konkrétan visszapattan róluk. A befejezés során aztán az egész színpadfal ledől, hatalmas döndüléssel földbe csapódik, fél lépéssel a színész háta mögött. Befejezés persze nincs: Mandić a tapsrendből bohóctréfát csinál, majd ott marad a színpad szélén ücsörögve, hogy beszélgessen a közönséggel. Az előadás során pár néző elhagyja a nézőteret, és ez talán így is van rendjén: nem nagyon tudok elképzelni radikálisabb számvetést a színházzal és a színészettel mint kulturális intézménnyel, mint amit Marko Mandić vitt véghez az egyszemélyes cirkuszával. A színlap alján olvasható mondatot pedig – „támogatók: Szlovénia Kulturális Minisztériuma és Ljubljana Város” – a magyarországi független kulturális szcéna kivéreztetésének az óráiban kommentár nélkül hagyom.

Másnap egy edukációs előadás került színpadra, belgrádi egyetemistáktól. A téma a nemi erőszak, a keretezés a szerb társadalom patriarchális mentalitása (a tapsrendre a függöny átalakul a szerb trikolórrá). A nyílt erőszakjelenetek persze más kontextusba helyezik a színházi érzékenyítés fogalmát is, mintha egy hagyományos, moralizáló kérdezz-felelek előadást látnánk. S noha a Csendben, csendesebben sok megválaszolandó kérdést nem hagy a nézőben, a játékidő nagy részét kitöltő, három ütemű bulijelenet – három elképzelt forgatókönyv arról, hogy mi is történt valójában azon az éjszakán, mely után az egyik lány csoportos nemi erőszakkal vádolja a társait – erőteljes és dinamikus a hat színész pontos és hatásos összjátékával. Így a kétórás előadás annak ellenére sem tűnik hosszúnak, hogy a társulat több ponton változtatott az előre leadott szövegen, és a közönség szerbül nem értő tagjai óhatatlanul lemaradtak a darab egyes párbeszédeiről és dalairól.

Csendben, csendesebben

Marlene Dietrich: A vádirat öt pontja. Haris Pašović szerzői projektje. Szarajevói Nemzeti Színház
Játsszák: Mirjana Karanović, Mona Muratović, Elmir Krivalić, Enes Salković. Díszlet: Lada Maglajlić és Vedad Orahovac. Jelmez: Irma Saje és Vanja Ciraj. Zene: Dino Šukalo. Video design: Dino Hujić. Fényterv: Branislav Milinković. Grafikai terv: Bernard Pavlinović. Rendező: Haris Pašović

Bojan Jablanovec – Marko Mandić: Mandićcirkusz. Szlovén Nemzeti Színház – Via Negativa (Ljubljana)
Játssza: Marko Mandić. Díszlet: Matej Stupica. Zene: Samo Kutin. Videó: Matej Stupica, Stella Ivšek, Jure Lavrin. Hangterv: Eduardo Raon. Fényterv: Bojan Jablanovec, Mojca Sarjaš. Színpadtechnikusok: Robi Laznik, David Potočnik, Viktor Čuk, Marko Kržič, Tomislav Samardžija, Aleš Anžič. Súgó: Gaja Pöschl. Producer: Špela Trošt. Rendező: Bojan Jablanovec

Milica Radojčić: Csendben, csendesebben. Belgrádi Drámai Színház
Játsszák: Aleksandra Arizanović, Andrijana Andi Đorđević, Anja Ćurčić, Veljko Stevanović, Čubrilo Čupić, Nikola Đorđević. Dramaturg: Teodora Marković. Díszletterv: Bojan Kaurin. Koreográfus: Aleksandra Arizanović. Jelmezterv: Jovan Cvetković. Zene: Duda Buržujka. Dalok: Sajsi MC. Rendező: Ana Janković


Desiré Central ­Station 2023 – Hit Me Baby Final Time
Szabadka, 2023. november 20–21.

Fotók: https://desirefestival.eu/hu

nyomtat

Szerzők

-- Keresztesi József --


További írások a rovatból

Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
John a Latinovitsban

Más művészeti ágakról

art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés