bezár
 

irodalom

2024. 02. 03.
Egy év, hét hónap, öt nap és nyolc óra
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
Tartalom értékelése (6 vélemény alapján):
Weber Kristóf első, Keringő című regénye tavaly ősszel jelent meg a Prae Kiadó gondozásában, és mire január 24-én bemutatták, az első kiadás el is fogyott. Az este nyolc órakor kezdődő beszélgetést, amelynek a Kis Présház adott otthont Balogh Máté zeneszerző moderálta.

Elsőként Balogh Endre, a kiadó vezetője köszöntötte a nézőket, aki egyben a könyv szerkesztője is volt. Kitért arra, amit a kötet kampánya és az eddig megjelent kritikák is hangsúlyoztak, hogy Weber esetében egyelőre nem professzionális íróról kell beszélni, inkább professzionális zeneszerzőről, aki most átevezett az irodalmi vizekre. A moderátor ezt a gondolatmenetet vitte tovább, egy rövid részlet felolvasása után elmesélte, a zenetársadalom fontosnak tartja kihangsúlyozni az alkotók városokhoz való kötődését. Eddig két pécsi zeneszerzőt emlegettek, Vidovszky Lászlót és Weber Kristófot, de mióta az előbbi a Zeneakadémián kezdett tanítani, az utóbbi lett „a” pécsi zeneszerző. Korábbi példákat sorolt, melyek a könyv népszerűségét mutatják, ugyanis a Keringőt a Zeneakadémia hallgatói kézről kézre adják, ahogyan Temesi Ferenc regényét Bartók Béláról vagy Krasznahorkai László Herscht 07769-ét, amelyben Bach klarinétszólamai kapnak hangsúlyos szerepet.

Miután Balogh Máté elmondta, hogy ő maga sem érti, Webert mostantól írónak kell-e tekinteni, hiszen egy beszélgetőkönyvet már 1997-ben megjelentetett, de szépirodalmi szöveggel csak most debütált, mindenek előtt arra volt kíváncsi, miért írta meg a szerző ezt a regényt.

Weber frappáns választ adott: „Járvány volt és unatkoztam”.

Kifejtette, gondolt ugyan arra, hogy ír egy zeneművet, de tudta, a Covid és a karantén miatt egy darabig úgysem mutatják be; ráadásul a Prae akkor hirdetett egy krimipályázatot, amire jelentkezett ugyan, de szövege nem került a nyertes művek közé. Aztán szinte el is felejtette a dolgot, amikor kapott egy telefonhívást a kiadóvezetőtől, aki arra bíztatta, mindenképp folytassa az írást. Weber elmondta, tizenhétéves kora óta ír naplót, és bár nem szeretné, hogy ez az utókor számára megmaradjon, viszont az emlékezésben nagy segítséget nyújt számára.

A könyv megírása közben az 1980-as évekből fennmaradt naplójegyzeteit használta fel, ezek köré építette fel a Keringő fiktív világát.

Azt is hozzátette, olyan könyvet szeretett volna írni, amiben a hős kalandozásai során mindenféle különleges dologba keveredik, ahogyan ezt Don Quiote, a Robinson Crusoe és Old Shatterhand teszi, illetve az utazással kapcsolatos saját tapasztalatait vagy a koncertekre való felkészüléseinek történeteit is beledolgozta.

A kérdező negatív önéletrajzként definiálta a könyvet, mivel úgy érzi, a szerző ostorozza magát a főszereplője által, aki állandóan amatőr zeneszerzőként hivatkozik önmagára, ha valami nem megy, nem sikerül neki. Balogh Máté arra volt kíváncsi, Weber hogyan viszonyul a főhőse sorsához, mire az író kifejtette, nem memoárt, hanem regényt szándékozott írni, amihez csak inspirációt gyűjtött a személyes életéből, nem pedig a vele történteket akarta a szövegben ábrázolni. Ennek ellenére rossz zeneszerzőnek tartja magát. De a könyvön végigvonuló halál tematika is foglalkoztatja a való életben, szerinte az átlag felfogás ellentéte történik, vagyis a test megmarad, exhumálható lesz, a lélek viszont semmivé válik.

A Hegel filozófiájára tett rövid kitekintő után Weber bemutatta John Cage komponálási elveit, amelyeket elmondása szerint azért tart szimpatikusnak, mert a zeneszerző az alkotási folyamatba bevonta a véletlen játékait is, méghozzá azért, nehogy az ő egyéni érvei tönkre tegyék a művet.

Hozzáfűzte, ő maga is ettől fél, ám, ha úgy is érzi, hogy rossz a mű, megcsinálja és szabaddá teszi, hátha valakinek jelent majd valamit.

A kérdező szerint kétféle zenecsinálás létezik, az edukált és a mostanában inkább a könnyűzenére jellemző amatőr jellegű megközelítés. Szerinte a regényben szereplő együttes ezt a kétféle praxist igyekszik szintetizálni, mint a Kádár-korszakban, amikor szintén volt átjárás olyan zenekarok között, mint az A. E. Bizottság és a 180-as Csoport. A Láng Orsolya által készített egyik illusztráció jól szimbolizálja a delíriumban leélt életet, ami Weber véleménye szerint a ’80-as években lázadásnak számított. A szerző kifejtette, az említett 180-as csoport a kötetben szereplő Midimal zenekar előképeként tekinthető, de igyekezett természetesebb ideákat is megjeleníteni. Így fogva meg a diákjai egy rétegét, akik jó hallással rendelkeznek, de kézügyesség hiányában nincs lehetőségük hangszeres zenetanulásra. A pécsi egyetemen tanítás során szerzett tapasztalatait is bele akarta írni a könyvbe, két igazán profi hangszeres karaktert dolgozott ki. Azt is elmondta, a neveket a Mozart családtól és kortársaiktól kölcsönözte, amit részben viccnek szánt. Kitért arra, érdekesnek találja, ha valakit Waltz-nak, vagyis keringőnek hívnak, és bár a főszereplője ezt a nevet kapta, a cím egy önéletrajzi elemből jött, a ’80-as években ugyanis tényleg szokás volt kiadni egypéldányos kottákat, amik kézről kézre jártak, tehát „keringtek”.

Balogh Máté arra volt kíváncsi, milyen emberek jártak ennyire szélsőségesen ellenkező elveket képviselő zenekarok koncertjeire, mint az előbb említettek. Weber rámutatott, az 1980-as években volt kapcsolat a könnyűzene és a klasszikus közt, ám napjainkban, és a két idősíkon játszódó könyv másik szálán, vagyis 2015-ben már egyáltalán nincs. Márta István nevét említette, aki, ha kellett, szembeszállt az akadémiai világgal és összeszervezte az aktuális könnyűzenei alkotókat, így jelentve hidat a két világ között.

A moderátor elmondta, a regény főszereplője azért keveredik bele a krimiszerű körforgásba, mert szabadon felhasználhatóvá teszi a darabjait. Az újra felhasznált darabokba pedig titkos üzeneteket kódolnak, ami megnyitja a bűncselekmény körüli szálak eseményeit. Ez szintén párhuzamba állítható a szerző  személyes életével, ugyanis az Artisjus adatai szerint Weber halála után hetven évig is mindenki azt tehet a műveivel, amit akar. Balogh Máté annak az ellentétnek az okára volt kíváncsi, hogy a zeneszerző bár rossznak tartja a darabjait, mégis elérhetővé teszi őket, közben pedig lemond a nevéhez fűződő nyilvánosságról és az anyagi juttatásokról. A kérdező  szerint ez egy fontos társadalmi gesztus,

Weber pedig kifejtette, általában azt gondolja, ami nem jó, az nem biztos, hogy rossz is. Ezért bejelenti a műveit az Artisjusnál, és ha kap érte juttatást, elfogadja, de nem gyakran történik ilyesmi.

A könyv ezen mozzanata is megtörtént a valóságban, hiszen tényleg volt valaki, aki ráírta a nevét egy Weber Kristóf-darabra, de megszólalt a lelkiismerete, és idővel bevallotta a szerzőnek. Weber később próbálkozott kiadóknál, de furcsának találta, hogy zenészek megveszik majd a darabjait és azt el fogják játszani.

Ekkor bukkant rá a Petrucci Music Library-re, ahová feltöltötte a kottáit, és elkezdtek beérkezni a jogdíjak, ráadásul olyan nem mindennapi helyekről, mint Törökország és Argentína. Ebben  a virtuális tárban találta meg azt a szabad körfogást, ami lehetővé teszi, hogy a kottáihoz bárki hozzáírjon, kihúzzon belőlük részeket. Mindez akkor kezdett fontossá válni számára, amikor együtt dolgozott Borbély Szilárddal – akinek egyébként a könyvet is ajánlotta –, megzenésítve a költő többszáz versét, hiszen Borbély szövegeire azáltal tudott rezonálni, hogy a költő megengedte ugyanezeket a húzó, hozzáíró gesztusokat. Borbély halála után letörölte a közös anyagokat, nehogy olyan kétértelmű helyzetek álljanak elő, mint Adynál a kuruc-versek esetében. Weber elmondta, véleménye szerint létezik ideiglenes zenemű, ami egy kort akar kiszolgálni.

A moderátor annak a kettősségét vázolta fel, hogy az előbb említett kottaeladási félelmek mellett a szerzőnek volt önbizalma egy ilyen nagy műformával, mint a regény, nyilvánosság elé állni. Weber elmondta, szorongott attól, hogy – Kurtág György mintájára – minél kevesebb időbe szorítsa be a mondandóját, hiszen úgy gondolta, nem szórakozhat egy másik ember idejével. Ezért négy-öt perces zeneműveket írt,

a Keringő elolvasása azonban átlagosan tizenkilenc óra, ami először ötszáz, majd a második kiadás alkalmával háromszáz példányban jelent meg. Nyolcszázszor tizenkilenc pedig összesen tizenötezer-kétszáz, ez pedig egy ember idejére levetítve egy év, hét hónap, öt nap és nyolc óra, ami véleménye szerint olyan időrablás, ami lelkifurdalást okoz neki.

A főszereplő egy fényképésszel beszélget, ami Balogh szerint amatőr fotós ars poeticaként is szolgál a regényben, és azt az érzetet kelti, mintha Weber régóta vágyott volna rá, hogy elmondhassa, szerinte hogyan kell ezt a művészeti ágat űzni. Arra volt kíváncsi, a napi rutin fotózás befolyásolja-e azt, amikor képet alkot. Az író kifejtette, őt nem a kép, hanem maga a tevékenység végrehajtása érdekli. Izgalmasnak találja a vadászatot, az alany becserkészését, meggyőzését, éppen ezért készít főleg portrékat. Amikor találkozott Mauricio Kagel egyik kottájával, aki beleragasztott arról szóló fotókat, hogy a zenésznek milyen mimikát kell az adott szakaszok mellé felvenni, ő maga is elkezdte ezt a mintát követni, ami úgy érzi, hozzá tudott adni a darabjaihoz.

Az amerikai experimentális zene és a ’80-as évek irányzatain túl megjelenik a Keringőben egy Benda György nevű karakter, aki a Midimal együttes előtt performanszot ad elő, amiben Benda egyre jobban üvölt, de nem jön ki hang a torkán. A moderátor az ő valós előképére volt kíváncsi, mire a szerző elmondta, ez egy saját performansza volt az elektronikus zenészek számára rendezett Hangfarm Nyári Táborban. A koncepciót az elektronikus szünet adta, amihez leoltotta a villanyokat és megkérte a közönség tagjait, hogy kapcsolják ki a telefonjaikat a nyári naplemente után. Elkezdett beszélni, és ahogy a természetes fényben egyre sötétebb lett, az ő hangja úgy halkult. A motívum véleménye szerint ott van a zenében, például Haydn Búcsúszimfóniájában vagy Vidovszky Schroeder halála című művében.

Végezetül Balogh újra felolvasott egy rövid részletet, majd a szerző a beszélgetés után dedikált.

A beszélgetés visszanézhető a Kis Présház Facebook-oldalán.

Fotó: Mariia Kashtanova

nyomtat

Szerzők

-- Horváth Florencia --


További írások a rovatból

Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
Petőfi Sándor válogatott művei törökül
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése

Más művészeti ágakról

Hodászi Ádám: Kikönnyítve című drámája az Apertúra Bázison


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés