bezár
 

irodalom

2024. 04. 26.
A tenger türkiz tükre
Roy Jacobsen: A láthatatlanok című regényéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A skandináv irodalom virágkorát éljük, sorra jelennek meg a főként norvég és dán regények magyar fordításai. Roy Jacobsen első hazánkban megjelenő műve a Szoba kiadó volt, ami 2012-ben Földényi Júlia tolmácsolásában vált elérhetővé. A Scolar Kiadó hat évvel később, 2018-ban kezdte el megjelentetni a szerző Ingrid-trilógiáját, melynek első része A láthatatlanok címmel került a könyvesboltok polcaira Pap Vera-Ágnes fordításában. 

A regénytrilógia első részében megismerjük a Barroya szigetén gazdálkodó, az időjárás elemivel harcoló és a tengerrel szimbiózisban élő Barroy-család mindennapjait. Történetük a családfő, Hans és felesége Maria egyetlen gyermekének, Ingridnek a keresztelőjével indul. Velük él együtt Barbo, a férfi húga, Martin az apjuk, illetve a későbbiekben Lars, Barbo apátlan fia.

A regénynek nincs jól körülhatárolható cselekménye, inkább jeleneteket villant fel a szereplő életéből. Főként a házaspár és Barbo kap hangsúlyos szerepet, de a lelki történések vagy a megfigyelések csak Ingrid esetében válnak fontossá.

A könyv álmosító hangulatú, vontatottan folynak az események, leírások sokasága szakítja meg őket. A fagy és a víz birodalmában egyedül az időjárásnak van felforgató ereje, minden más történés eltörpül a természeti változások mellett. Erre látványosan rájátszik az időkezelés is, az egyes rövid fejezetek között hónapok, évek, az egységeken belül hetek telnek el. „Szélcsendes júliusi nap van…” (5.) „Újra tavasz lett…” (29.) „A telet egy vihar hozza meg…” (51.)  „Februárban a tenger olykor türkiz tükörré válik.” (61.) „Az újév második napján fény hasítja át a téli sötétséget.” (64.) „Húsvét van, nagypéntek…” (145.) „Több mint egy év telik el…” (150.) „Február volt.” (216.) 

Az évszak, az események egymáshoz viszonyított időpontja mindig a fejezet elején tisztázódik, azonban zavarónak és logikátlannak tartom, hogy néhol múlt, néhol jelen időben zajlik az elbeszélés, ugyanis ezt sem visszaemlékezés, sem a jövőbe vetített látomásosság nem indokolja. A regényszerkezet nem lineáris, nem épülnek szorosan egymásra az egyes fejezetek, inkább egy hatalmas masszává gyúrja össze a szerző a benne történteket, szimbolizálva ezzel az emberi élet gomolygását.

Azt is nehéz eldönteni, a cselekmény mely korban játszódik – vélhetőleg napjainkban –, pedig ennek egyértelműsítése segítené az olvasót abban, hogy megértse, a nők olyan szintű elnyomása, mint hogy nem lehet székük, vagy hogy megvetik őket, ha nem kötnek házasságot a sziget jelenkori elmaradottsága vagy az azóta felülírt felfogások idejének általános társadalmi normái miatt kaphat itt helyet.

Persze, a felsoroltak rögtön behozzák a disztópikus hatást, sőt a könyv elején, mikor Martinról megtudjuk, hogy ő a sziget legöregebb lakosa, szó esik arról, hogy ő a leghitelesebb forrás is emiatt. Hiszen véleménye van arról, miért és mikor tűnt el a civilizáció. Véleményét azonban nem ismerjük meg, az elbeszélő elüti annyival a dolgot, hogy hajlott kora felemészti az emlékezetét, a családfő szerepét pedig fia tölti be, az ő tudása és gondolkodásmódja irányítja a családot. Ráadásul sem az eszközök, akár szerszámok, sem a nyelv változásai nem tükrözik annak lehetőségét, hogy disztópiát tartunk a kezünkben.

A műben fontos szerepet tölt be Isten és a szexualitás, sőt egy idő után központi kérdéssé válik, hogy Ingridnek miért nem születik testvére. A transzcendenssel való kapcsolatot a szereplők egyértelműnek, magától értetődőnek tekintik, ami rögtön a nyitányban bebizonyosodik. Johannes Malmberget lelkész megérkezik a szigetre és első kérdését Ingridhez intézi: „Hát itt volnál, szívecském. Hiszel Istenben?” A gyerek helyett anyja felel: „Persze, hogy hisz.” (7.)

Ezek miatt a pragmatikus mondatok miatt meglepő, hogy a szexuális együttlétek nagyon profán módon jelennek meg, gondolok itt a házaspár szerelmi jelenetére a nagy fűben, vagy Barbo kiáltozására: „Baszni akarok.” (72.)

A regény tele van elhasznált, természethez kötődő misztikummal, például a szereplők minden téli vihar alkalmával olyan iszonyatos dolgokat élnek át, hogy elfelejtik az előző évet. Azonban ezt szépen ellensúlyozza az anyagi világ befolyásosságának megjelenítése. Például az öreg Martin halálakor a család nem restell újra hosszú órákig evezni az otthonukkal ellentétes irányba, csak azért, mert a temetőnél felejtettek egy létrát, amit még használhatónak tartanak. Ez a tett azon a szinten, hogy fontosabb számukra a létra, mint hazaérni a halotti torra, kegyetlennek tűnik, azonban érthetőek úgy, hogy a szigetlakók semmit sem pazarolhatnak el, mindenre értékként kell tekinteniük. Hiszen a tenger elveszi tőlük a halászhálókat, az öregség az állatokat, a fagy pedig az épületeket. 

A szerző olykor naturalista leírásokkal tarkítja a kissé kidolgozatlan karakterek életeseményeinek felsorolását, amiket néha teljesen jelentéktelennek, súlytalannak érzek. Az időjárás hosszas leírásának sorsdöntő befolyása van, viszont egy macska halálának részletezése semmiben nem mozdítja előre az eseményeket.

A jelenet egyébként emlékeztetheti az olvasót a kortárs magyar irodalom két nagy állatgyilkosságára, Nádas Péter A Biblia című regényének nyitányára és Krasznahorkai László Sátántangójából Estike és a macska harcára.

Ott a gyerekek brutalitását emelik ki ezek a véráldozatokat követelő tettek, itt viszont a névtelen, egyes szám harmadik személyű elbeszélő anekdotájaként jelennek meg ezen bekezdések. Érdemes megfigyelni az ő személyét is, hiszen a család nem hagyhatja el a szigetet, valami ősi erő tartja ott tagjait, akik ha meg is próbálnak elmenekülni, egy idő után visszatérnek. Az idegeneket elüldözik, a látogatók néhány hét után elutaznak. Ráadásul ez a külső szemlélődő olykor gyerekhangra vált, a narráció összemosódik a kislány gondolatvilágával: „Ha Ingrid nem volna meggyőződve az ellenkezőjéről, még azt hinné, hogy apa fél, de apa soha nem fél.” (53.) Majd, minta mi sem történt volna, visszatér a tárgyilagos pozícióba. Ki figyelheti akkor ezeket a saját életükbe zárt foglyokat, ha pontosan tudja az olvasó, hogy csak a felsorolt személyek élnek a területen. Vajon a további két részben, a Fehér tengerben és A Ringel szemében fény derül erre?


Roy Jacobsen: A láthatatlanok, Scolar, Budapest, 2018, ford. Pap Vera-Ágnes

Képek: Libri

nyomtat

Szerzők

-- Horváth Florencia --


További írások a rovatból

irodalom

Hegymegi Flóra és Horváth Florencia beszélgetése a Kötetlenül sorozat keretében
irodalom

A Gyász, hagyaték és túlélet József Attilánál alcímet viselő könyv a Kortárs Kiadó gondozásában látott napvilágot
irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről
irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.

Más művészeti ágakról

art&design

Gondolatok Metzing Eszter The skin sees when the eyes touch című kiállításáról
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
art&design

Enyedi Zsolt a Szófiai Liszt Intézet rezidenciaprogramján rendezett kiállításáról
Dev Patel: A Majomember


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés