bezár
 

irodalom

2024. 06. 12.
Az oszthatatlan lépték magasabb az egyéninél
Bemutatták Szvoren Edina Kérődző Kronosz című könyvét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június 6-án mutatták be Szvoren Edina hatodik, Kérődző Kronosz című prózakötetét a Magvető Caféban. A szerzővel Tompa Andrea beszélgetett, az eseményt Bognár Péter színesítette felolvasásával.

Felütésként Tompa egy korábbi privát beszélgetésükből idézett, amelyben Szvoren azt mondta: „jó lenne minden könyvet egy új néven írni”. Arra a kérdésre, hogy most hogyan gondol erre, az író azt felelte, nem a Libri-díj átvétele után hangzott ez el, ahogy Tompa gondolja, hanem még korábban, az első könyve megjelenése után. Kifejtette, hogy az elsőkötetes szorongás beszélt belőle, tartott attól, hogy később mi lesz, de ez a kétely megmaradt, a további művek megjelenése után is jelen volt. Elmondta, a távolító gesztust tartja az írás szempontjából az egyik legelemibb szükségletének, azt, hogy azok a dolgok, amik a tudatán átmennek, az írásfolyamat során minél messzebb kerüljenek tőle, ezáltal pedig az ő személye is háttérben maradjon. Képzeleti működésére mindig is jellemző volt, hogy tárgyi és motivikus tekintetben mindig nagyon távolról induljon el, ami nem jelenti azt, hogy nincs köze személy szerint ahhoz, amiről ír. Elmondta, minél több dolgot enged be a hozzá közel lévő dolgokból a szövegeibe, annál nagyobb írói csődbe jut.

prae.hu

.

Tompa erre válaszul a kötet utolsó egységéből idézett egy szöveghelyet, amelyet Szvoren a saját nevén publikál – a többiben még élő írók stílusában szólal meg –, tehát a szerzői név és a címbéli név ugyanaz. A moderátor szerint a szerző felállít egy karaktert, aki nincsen, csak megképződik és Máthé Erzsinek képzeli magát, vagyis behoz egyetlen olyan személyt, aki már elhunyt. Úgy véli, Szvoren a könyv minden szövegében új bőrbe bújik, de csak kívülről látszik így, belül sosem érzi magát annak, aki éppen.

Ezután a képzőművészetet hozta fel példaként, ahol bevett gyakorlat az újonc festők esetében, hogy nagy mestereket másolva tanulnak meg egyes dolgokat. Ezek persze nem lehetnek fő művek, a már beérkezett alkotóké különösen nem, éppen ezért a moderátor arra volt kíváncsi, Szvoren hogyan talált rá a pastiche műfajára. A szerző elmondta, mindazzal, amit az olvasástól vagy az írástól megszoktunk, ez a módszer nagyon szembe megy, még Karinthy Így írtok ti című gyűjteményével sem rokonítható, hiszen nem rendelkezik a paródia jellemzőivel. Kifejtette, nem torz tükröt akart mutatni írásaival, hanem a művészetek rögzített alapját, ami szerint az alkotó megváltódik attól, ami addig volt, igyekezett egy kicsit elmozdítani. Hiszen a jelenlegi kultúránkban sok mindennek az a kiindulópontja, sőt sokszor olyan, mintha a létünk értelmének is az volna az alapja, hogy egyéniek, mások legyünk, mint a többiek. Szerinte a könyv csavarja éppen azért az, hogy olyan szerzők utánzását választotta, akiket két mondatból fel lehet ismerni, hiszen ők igazán valamilyenek. Így más bőrébe bújni nagyon nehéz, ha az a bőr nem egyedi.

.

Ezt követően a kérdező afelől érdeklődött, hogyan lettek kiválasztva pont ezek az alkotók, mire a szerző azt felelte, azt akarta kitalálni, amit az élő szerzők még nem írtak meg. Kifejtette, az olvasóközönség egyszerre várja el, hogy az író olyan legyen, mint a korábbi művekben volt és közben valami nagyon másmilyet is mutasson. Emiatt tartotta izgalmas lelkigyakorlatnak az alkotói folyamatot, ami nem utánzásra, inkább más-más szerzőkké való átalakulásra hasonlított. Arra, hogy ott van valakinek a szöveg fölött a neve, az olvasó valahogyan mindig reagál. Azt szerette volna elérni, hogy ezeknek az alakoknak a szerzői jelenlétével azonosul. Tompa szerint meg is előlegeznek ezek a fejezetek jövőbeli műveket, amire a magánlevelezésükből Szvorent idézve hozott egy példát: „Írtam az Omerta tájékán egy Tompa Andrea-pastichet, ami nagy örömömre mintha megsejtette volna némileg az új könyved témáját. Küldöm a negyedik be nem fejezett regényóriásod egyik rosszul sikerült fejezetét.” Hozzátette, amikor Szvoren elolvasta az azóta megjelent könyveit, elégtételként könyvelte el, hogy az anyakeresés motívuma megjelenik a Tompa-művekben, ő maga viszont bosszús volt, mert úgy érezte, saját magát plagizálja. Szvoren kiegészítette ezt azzal, hogy a Bognár-szövegnél is volt egy ilyen plágium-érzet, mivel ez volt az egyetlen olyan egység, amit a Minél kevesebb karácsonyt című regény olvasása közben írt, míg a többit az általa már ismert művek megemésztése, intenzitásuk lecsillapodása után. A Bognár-könyv végén épp ezért megjelentek olyan dolgok, amiket ő már „kitalált”, az elsőbbsége azonban emiatt veszélybe került.

Bognár egy hosszabb részletet olvasott fel, majd Tompa arról kérdezte, milyen érzelmeket vált ki belőle, hogy az elhangzottban ráismerhet saját mondatszerkezeteire, a szövegeire jellemző stíluselemekre. Bognár elmondta, egyáltalán nem tartja a sajátjának, hiszen az ő esetében az, hogy mit ír, félig a véletleneken alapszik, nem jön hozzá közelebb ez a fejezet, mint bármi más olvasott szöveg.

.

A moderátor arra volt kíváncsi, Szvoren milyen írói alkatot érez magáénak a jelen kötet fényében, mire a szerző megerősítette a Bognár által elmondottakat a véletlenekről, illetve hozzátette, szerinte mindig meg kell vizsgálni, mi van a nem-írás és az első megírt szövegek határmezsgyéjén, az ő esetében ez a húszas évei végét, harmincas évei elejét magába foglaló időszak. Szerinte neki nincs természetes nyelve, ráadásul akkor nagyon erősen benne volt egy naplóíró fázisban, így az volt a taktikája, hogy szépirodalmi alkotásainak hangja messze kerüljön a magánlevelei és a mindennapi beszéde nyelvi megformáltságától.

.

Tompa felvetette, lehet-e ezt a könyvet úgy olvasni, hogy a befogadó nem ismeri a megidézett szerzők eddigi életművét, és az iránt érdeklődött, Szvoren szerint milyen akadályokat kell legyőznie annak, aki kézbe veszi a Kérődző Kronoszt. A szerző elmondta, voltak kételyei azzal kapcsolatban, hogy aki nem olvasta az eredeti írásokat, mit kezd az itt helyet kapókkal, de aztán arra jutott, hogy az egyik legnehezebben megidézett-imitált író, Tolnai Ottó esetében alapból is így van ez, hiszen az ő prózai művei is inkább több mű tekintetében válnak érthetővé. Hozzáfűzte, az oszthatatlan lépték magasabb az egyéninél, éppen ezért arra buzdítaná az olvasókat, hogy olvassanak először a kötetben felsorakozó szerzők „valós” műveiből, majd úgy lapozzák fel a nekik „adott”, saccoláson alapuló írásokat.

Zárásként Szvoren felolvasásában hallgathatott meg a közönség egy szakaszt, majd ezt követően lehetőség nyílt a frissen beszerzett példányok dedikáltatására is.

Fotók: Hornyák Adrienn (Magvető)

nyomtat

Szerzők

-- Horváth Florencia --


További írások a rovatból

Bemutatták Szvoren Edina Kérődző Kronosz című könyvét
irodalom

Hegymegi Flóra és Horváth Florencia beszélgetése a Kötetlenül sorozat keretében
Bemutatták Locker Dávid: Beszédkényszer című verseskötetét

Más művészeti ágakról

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Bartók György szerzői estje a Fugában
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés