A kortárs történetmeséléshez a némafilm és a modernista film narratíváit és stíluseszközeit keverő, Délkelet-Ázsia nagy részét átszelő mozipikareszk egy férfi és egy nő egymás nyomában haladó útját rajzolja meg, elhintve a linearitás illúzióját, majd folyamatosan megbontva azt. A plasztikus fekete-fehérben, 16 mm-es filmre forgatott, s ezzel archív hatást keltő Grand Tour a portugál Miguel Gomes talányos és bravúros visszatérése a 2012-es Tabú és a 2015-ös As Mil e Uma Noites (Ezeregyéjszaka) után.

Filmjében ott lüktet a filmtörténet és a történelmi gyarmatosítás java, amelyhez egzotikus hátteret az ázsiai kultúra, filozófia és vallás ad, miközben a végtelenségig tágítható történet egy jegyespár minden romantikáját elvesztett, egymásét sohasem keresztező útjából bontakozik ki.

Gomes megnehezített befogadású alkotása adaptáció, aminek alapjául William Somerset Maugham The Gentleman in the Parlour című könyve szolgált.

A főhősök élményekben gazdag útja, ez a lineáris érzetet keltő, két órás játékidőn túlnyúló jelenetfolyam a megszakítottság és a körkörösség trükkjeibe ütközik, a történetből és a történelemből (filmből, térből, időből) való kitekintés és a saját magába visszakanyarodás folyamatos, ami mégsem jelenti azt, hogy a lineáris narratíva (az előrehaladás és a fejlődés) érvénytelenítve lenne.

Mert a Grand Tour sűrű, egyetemes építményében a különböző világok, helyszínek, korszakok, ábrázolásmódok és értelmezések megférnek egymás mellett, kiegészítik egymást olyan módon, ahogy a kultúrák és a nyelvek is szabadon keverednek benne.

A klasszikus pikareszk mintájára a film fejezetei akár felcserélhetőek, hiszen az útvonal (Burma-Szingapúr-Thaiföld-Vietnam-Fülöp-szigetek-Japán-Kína) összeköttetése csak látszólagos külső keret, az utazás és a tapasztalatok útján történő fejlődés valójában a tudat és a lélek mélyén zajlik. A tér, de még inkább az idő bizonytalan, illuzórikus a filmben, valamint eredendő anakrónia jellemzi, mert korabeli és modern szekvenciák is keverednek benne, emellett néhány hangulatfestő színes képkocka is megzavarja a fekete-fehér képek uralmát.

A nagy út 1919-ben Rangunban indul, ahol Edward (Gonçalo Waddington), a fiatal brit tisztviselő az esküvője napján elmenekül menyasszonya, Molly (Crista Alfaiate) elől, aki viszont utána indul, és folyamatosan a sarkában jár. Így a már megismert helyszínek és események néha ismét felbukkannak, ám más jelentéssel (illetve más filmes műfaj- és stílusértelmezéssel) gazdagodnak. Ennek az egymást elkerülő kapcsolatnak adhatunk egy hétköznapi értelmezést, vagy tágíthatjuk tovább értelmezési keretét, hiszen maga a film is erre invitál.

Az egyén szintjén a női és férfi sztereotípiák jelennek meg: a férfi a szabadságát, a nő az illúzióit kergeti, a férfi kalandvágya spleenbe fordul, a nő elvakultsága kiolthatatlanul indul újra és újra.

A férfi és a női narratíva esztétikája elkülönül, Edward története álomszerűen, képeskönyv jelleggel, némafilmes képi megoldásokkal, Molly története pedig realisztikusabban, a modern melodráma és romantikus kalandfilm eszközeivel pereg a vásznon, sugalmazva, hogy Edward karaktere, meséje és a hozzá csatolt kulturális hivatkozások távoliak, elmosódóak. A megszámlálhatatlan nyelven, sok kultúrában és korszakban leforgatott Grand Tour viszont egyértelműen túlmutat a főhősök egyéni problémáján.

Illetve felmerülhet bennünk, hogy vajon a gyarmatosító világ egzotikumért való rajongásának (a)romantikus történetbe foglalása csak álca lenne és a film inkább a kapcsolódási pontokról szól. Amíg a főhősök elkerülik egymást, és hosszasan bolyonganak mulatókban, bábszínházakban, bambuszerdőkben, utaznak hajón, vonaton, fogaton, a látszólag össze nem illő elemek mégiscsak egy filmmé állnak össze, s mindeközben lelepleződik a történetmesélés váltakozó dinamikája, vagyis az a módszer, hogy milyen módon és milyen részekből áll össze egy mozgókép.

Lényege tehát az önreflexió lenne, mely a film fölött hatalmasodik, és az emberiségen túl magára a mozira és a filmkészítésre mutat?

Egy ilyen összetett alkotás esetében merész lenne egyértelműen megválaszolni ezt a kérdést, de a formalizmus szándéka olyannyira erős, hogy figyelmünk öntudatlanul visszafordul emberi mivoltunkra, valamint a történelem haladására és a filmkészítés fejlődésére, melynek minden mérföldköve fontos összetevő. A lírai sötétségbe boruló férfimese, a bécsi keringőre komponált motorjelenet, az optimistára világosodó női romantika vagy a véletlenszerűen be-bevillanó jelenkor egyaránt.

A monokróm illúziókban hánykolódó Grand Tour befogadása és értő feldolgozása nem egyszerű, ráadásul a tényleges mondanivaló homályban marad, de lenyűgöző az a tökély, amivel ezt a filmanyagot megmunkálták. Rendezése, szerkesztése elegáns és elsőrangú, a 2024-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Gomes meg is kapta érte a legjobb rendezőnek járó díjat, de több jelölést kapott világszerte a legjobb film, illetve a legjobb vágás és operatőri munka kategóriákban.

Miguel Gomes Grand Tourja valódi mozimágia, mely az év egyik legmeghatározóbb filmélménye lehet, ha megengedjük, hogy kérdésfeltevések és fejtegetések nélkül sodródjunk, soha véget nem érő illúzióival együtt.

Grand Tour - francia-portugál-olasz-német-japán-kínai történelmi dráma, 129 perc, 2024. Rendező: Miguel Gomes. Forgatókönyvíró: Telmo Churro, Maureen Fazendeiro, Miguel Gomes, Mariana Ricardo. Operatőr: Guo Liang, Sayombhu Mukdeeprom, Rui Poças. Vágó: Telmo Churro, Pedro Filipe Marques. Főbb szereplők: Gonçalo Waddington, Crista Alfaiate, Cláudio da Silva, Lang Khê Tran, Lang Khê Tran. Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!. Bemutató: 2025. május 22. Forgalmazza a Cirko Film Kft.

Képek: Cirko Film