Éppen mostanában volt a második világháború lezárásának nyolcvanadik évfordulója, hiszen Japán kapitulációja 1945. szeptember 2-án vált hivatalossá. A több szempontból is vízválasztó és katasztrofális világégés után, a „nulladik évben” az emberiség abban reménykedett, hogy ilyen mértékű pusztítás – beleértve a holokausztot és az atomtámadásokat – soha többé nem fordul elő. Ám a történelem sajnos rácáfolt erre, nem sokkal a kelet-közép-európai rendszerváltások után kitört a délszláv háború, ami újabb etnikai és vallási alapú népirtást jelentett, a jelenleg is zajló orosz-ukrán konfliktus kapcsán pedig sokan már a harmadik világháborút emlegetik. Ez utóbbi 2022 februárjában eszkalálódott, de valójában már több mint tíz éve tart, még a donbászi, luhanszki és krími puccsokkal és annektálásokkal kezdődött, a három esztendővel ezelőtt indított orosz invázió mintegy tetőzése volt ennek a Szovjetunió összeomlásáig visszavezethető feszültségnek.

A hatalmasságokon és a megvezetetteken kívül senki sem látja értelmét a vérontásnak; a háború elszenvedőinek szinte már mindegy, ki a támadó és ki a védekező, visszafordíthatatlan lelki és akár testi sérüléseket szereznek a fegyverropogások és otthonuk pusztulása közepette.

A konfliktus még túl közeli ahhoz, hogy klasszikus háborús filmben dolgozzák fel, talán nem is működne, hatásvadász jelenetekkel nem szabad, etikátlan mesélni egy egész nép traumájáról. Ezért helyes döntés volt a lengyel rendező, Damian Kocur részéről, hogy indirekten és több ezer kilométer távolságban érzékelteti a háború borzalmát Kitörés előtt című második mozifilmjében.

A Kitörés előtt cselekménye tehát nem Ukrajnában, hanem jó messze onnan, a Kanári-szigetek egyik közkedvelt üdülőjén, a spanyol Tenerifén játszódik. Roman és családja, a 16 éves Sofia, kisöccse, Fedir és Roman új párja, Nastia ide mennek vakációzni 2022 februárjában. Habár nem felhőtlen a „téli nyaralásuk”, mivel Sofia elhidegült édesapjától és inkább távolságot tart Nastiától, de csak jól érzik magukat, legalábbis megpróbálják. A cselekmény az elvileg utolsó napjukon indul, másnap utaznak haza. A reptéren azonban rémhír fogadja őket, amelyre persze lehetett számítani a 2014 óta tartó orosz-ukrán konfliktus miatt: Putyin megindította az inváziót Ukrajna ellen, Kijevet rakétatámadás érte, így törölték a járatukat. Kénytelenek Tenerifén maradni, ám üdülésük kényszerű meghosszabbítása csak növeli a feszültséget a családtagok között, jól érezni pedig végképp nem tudják magukat az otthonról folyamatosan érkező rossz hírek hallatán. Hogyan birkóznak meg a krízishelyzettel? Mielőtt visszatérnek, tudják-e rendezni konfliktusaikat? Kocur műve ezt térképezi fel bő másfél órás cselekménye során.

A Kitörés előtt előképeként és ihletforrásaként emlegetik Steven Spielberg húszéves dramedyjét, a Terminált, amelyben Tom Hanks egy kitalált szláv ország polgáraként kénytelen New York Cityben meghúzni magát, mivel hazájában puccsot hajtottak végre, ami miatt azonban az USA-ba sem léphet be, mert érkezésekor otthona papíron már nem létezik. Ezért ragad két világ között, a reptéren. Ugyan hasonló a két film alapszituációja, de teljesen más a cselekményük iránya és alkotóik célkitűzése.

Míg Spielberg inkább általánosabb érvényű parabolát és karakterdrámát bontott ki, addig Damian Kocur műve konkrét és elválaszthatatlan az orosz-ukrán konfliktustól. Igaz, közege mintegy „nemzetközi”, tehát egyetemes érvényű, amennyiben Tenerife nem pusztán turistaparadicsom, hanem a kontinens közelsége miatt a nyugat-afrikai menekültek egyik fő úticélja is.

Éppen ezért telitalálat volt Kocur és írótársa, Marta Konarzewska részéről a helyszínválasztás, ahol ráadásul található egy Teide nevű vulkán, amely utoljára a 20. század elején tört ki. A cím így konkrétan erre is utal, a tűzhányóra, nem csupán a háborúra, de természetesen elsősorban arra. A vulkánkitörés ugyan nem valószínű, de ez a hely szimbolikus, ahol a család is megfordul, mivel a Teide környékén tett túrájuk során szabályosan kirobban a háborús hírek hatására felgyülemlett feszültség Romanból és Nastiából triviális dolgok miatt (mindenki telefonja lemerül, így nem tudják, merre kell tovább haladni). Laikusként nagyjából kiszámíthatatlan, mikor aktivizálódik egy tűzhányó, így ha valaki tart ettől, annak nyaralására vagy túrázására rányomhatja a bélyegét ez a tény, hogy egy ilyen természeti képződmény közelében jár. Az orosz-ukrán háború ugyanígy nyomja rá a bélyegét Sofiáék családi kiruccanására Tenerifén.

A hírek és az otthoni barátokkal folytatott kommunikáció csak fokozza a feszültséget, mintha a felszín alatt már fortyogna a láva, ami a vulkánból tör elő. Kocur manírok, harsány színészi játék és stilizáció nélkül, dokumentarista-minimalista stílusban bontja ki ezt a történetet vagy inkább helyzetrajzot, így nem orientál, nem dramatizál, nem kíván mindenáron hatni a nézőre.

A Kitörés előtt csendes tragédia, amelynek borzalma lassan, alattomosan nem tör, hanem inkább csak szivárog a felszínre, illetve be a néző bőre alá. Az alkotó arra késztet, hogy a karakterekkel együtt gondoljunk bele a szituáció szörnyűségébe.

Sofia és családja egyrészt aggódhat rokonaik és barátaik életéért a támadások közepette, másrészt riasztóan messze vannak hazájuktól, így elviselhetetlen módon tehetetlenek is. Ezért Kocur nemcsak a stílust, hanem a karakterábrázolást tekintve is az európai modernista hagyományhoz nyúlt vissza. Hősei távolról sem aktívak. Roman próbál cselekedni, illetve a cselekvés látszatát tartja fenn azáltal, hogy intézkedik, szállást szerez és elfoglaltságot keres maguknak az indulásig. Ám a túrázásuk alatti eltévedés mellett egy kellemetlen forgalmi szituáció hívja fel a figyelmet arra, hogy Romanék valójában csak tehetetlenül bolyonganak, sőt vergődnek Tenerifén, nem urai sorsuknak. A családfő hiába szeretne parkolni, pár modortalan és szabálysértő sofőr elállja a helyét, azonban, amikor ezt szóvá teszi, szabályosan rátámadnak, csak egy rájuk rivalló nő ijeszti el őket Romanék autójától. Düh és agresszió, amelyet az ukrán család nem tud elhárítani: ismerős szituáció a „keleti fronton” is.

A Kitörés előtt a vulkánszimbólumon és a főhősök elvesztettségén keresztül teremti meg a háború torokszorító borzalmát, és így, hogy egy-két rövid híradórészletet leszámítva nem mutat semmit a konkrét fegyveres konfliktusból, még a paranoia és a szorongás is eluralkodhat a befogadón.

A szorongást rettegéssé fokozza az egyik iszonyúan erős és szívfacsaró jelenet, amelyben Kocur egy alapvetően vidám, örömöt kifejező karneváli tűzijátékot „torzít” háborús fegyverropogássá.

Pontosabban a rendező valójában ismét csak rögzít, a remek színészi játéknak és a városképet jelentősen lehatároló, kényelmetlenül közeli képeknek köszönhetően válik az ártalmatlan pirotechnikai parádé éber rémálommá. Zseniálisan borzalmas fogás, a rendező tehetségét és empátiáját tükrözi.

A háborúnak nemcsak a pusztítás és a halál, hanem az otthontalanság is az egyik tragikus következménye, legyen szó a szétbombázott házakról vagy arról, hogy az ellenség, a besorozás vagy a frontvonal elől idegen országba kell menekülni. Ennek bemutatására, illetve érzékeltetésére kiváltképp alkalmas Tenerife szigete, minthogy Sofia és családja egyik pillanatról a másikra turistából menekültté válik. Első ízben ezzel nem is akkor szembesülnek, amikor kiderül, hogy törölték a járatukat, hanem akkor, amikor szállásadójuk utólag közli, hogy a tragikus fejleményekre való tekintettel ingyen maradhatnak és étkezhetnek. Ekkor tudatosul mindannyiukban, hogy „menedéket kaptak”, egy csapásra az afrikai migránsokkal egy szintre kerültek annak következtében, hogy kijevi egzisztenciájuk abban a formában már nem létezik, amelyben otthagyták az üdülés kezdetén, az induláskor. Ilyenkor értelemszerűen felerősödhetnek a nemzeti érzelmek, a patriotizmus pedig úrrá lesz nemcsak Romanon, hanem Nastián és a maga módján Sofián is. Lehet, hogy korábban nem is gondolkodtak ezen, egy dialógusban el is hangzik, hogy egyik barátjukról nem hitték volna el békeidőben, ha azt állítja, hogy beáll a határvédelemhez és fegyvert fog. Az „anyaföldet” addig talán nem értékeljük igazán, amíg nem kerül veszélybe a létezése – a Kitörés előtt erre érzékletesen világít rá.

A menekültkérdést egyébként Damian Kocur kellőképp komplexen közelíti meg, frappánsan ábrázolja, mi a különbség a turista és a hontalan „kényszerutazók” között. Egy éttermi jelenetben egy fekete fiú környékezi meg a vacsorázó családot, karkötőket szeretne eladni. A gyerekek ugyan lelkesek, de Roman és a pincér elhajtaná a fiút burkolt rasszista megjegyzésekkel. Nem ismerjük meg a karakter előtörténetét, de egy másik fekete fiatalember, aki összebarátkozik Sofiával, felfedi a saját sztoriját (hogy miként indult útnak egyik óráról a másikra hajóval Tenerifére), ebből lehet következtetni arra, hogy az a szerencsétlen árus maga mit élhetett át, hogy miért sértődik meg azon, hogy elhajtják még innen is. Romanék ezt csak később érthetik meg, amikor már semmi kedvük turistát játszani, mégis visszakényszerülnek ebbe a szerepbe az otthonuk ellen irányuló orosz agresszió miatt.

A Kitörés előtt emlékeztet arra, hogy könnyű „migránsozni” úgy, hogy nem tudjuk, mit jelent migránsnak, hontalannak lenni, illetve hirtelen azzá válni.

A család bolyongásán és melankóliáján keresztül Kocur felvázolja ezt a problémakört, és bár az anyagi javak számukra adottak, a fókusz itt a kényszeren van, azaz hogy egy rajtuk kívül álló, igazságtalan történés miatt kell távol szülőföldjüktől, egy idegen országban rostokolniuk.

Persze a Kitörés előtt bizonyos tekintetben leegyszerűsíti a dolgokat annak érdekében, hogy egy indirekt orosz-ukrán háborús filmként tudjon működni. Így gyakorlatilag semmilyen módon nem utal arra, hogy Tenerife olykor a káosz közelébe kerül a menekültáradat miatt, a hatóságok nem tudják kordában tartani az embertömeget, valamint a helyieket túl kedveseknek ábrázolja, holott a hírekből tudjuk, hogy sokuk már nem nézi jó szemmel nemcsak a migránsokat, hanem a rengeteg turistát sem.

Hasonlóképp elnagyolt, illetve inkább túlságosan elhallgatott Sofia személyes drámája, azaz a minimalizmus nem mindig kifizetődő. Inkább csak utalások és félmondatok szintjén jelenik meg apa és lánya, valamint Sofia és kvázi „nevelőanyja”, Nastia ellentéte. A rendező egy, a film utolsó harmadára koncentrált jelenettel próbálta megmutatni, hogy Roman és Sofia gyakorlatilag alig ismerik egymást, a hontalanság és a háború árnyékában kezdenek „ismerkedni”. Ugyanígy csak néhány apró jelenetrészlet sejteti Sofia egyéb lelki sérelmeit és vágyait, magányát és bátortalan kísérleteit arra, hogy barátkozzon, hogy egyáltalán közel kerüljön valakihez, akár egy afrikai menekülthöz, akár egy helyi spanyol lányhoz. Persze az emberi reakcióik miatt a főhősök így sem válnak parabolikus, jelzésszerű karakterekké, hús-vér embereket látunk szenvedni. Mégis jobb lett volna, ha nagyobb hangsúlyt kapnak az egyéni drámák is, mivel ezek tükrében érthető meg, kire, hogyan és miért úgy hat az invázió híre és a háború réme.

A Kitörés előtt összességében remek háborús dráma, ami nem a háborúban játszódik. Hasonlóan fontos alkotás, mint Radványi Géza klasszikusa, az Európa nem válaszol, amelyben egy Amerikából Európába tartó hajó utasait utazás közben éri a második világháború kitörésének híre, Radványi pedig bemutatja a társadalmi osztályokat is megvizsgálva, ki, milyen módon viszonyul a világégéshez, egyáltalán mit jelent az, hogy távollétünkben egy agresszor lerohanta és fel akarja számolni az otthonunkat. Jó lenne, ha olyanok is látnák és átéreznék Damian Kocur művét, akik Putyin agresszióját próbálják magyarázni és elfelejtik, hogy történelmünk során mi, magyarok is számos alkalommal szembenéztünk a hontalanság és a nemzethalál rémével.

Kitörés előtt (Pod wulkanem) – színes, feliratos lengyel dráma, 105 perc, 2024. Rendező: Damian Kocur. Forgatókönyv: Damian Kocur, Marta Konarzewska. Operatőr: Nikita Kuzmenko. Szereplők: Sofiia Berezovska (Sofia), Roman Lutskyi (Roman), Anastasiya Karpenko (Nastia), Fedir Pugachov (Fedir). Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd. Korhatár: 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott. Bemutató: 2025. augusztus 28.

Képek forrása: Pannonia