Nem számítottam arra a tömegre, ami a Bálna ajtaján belépve fogadott. Úgy tűnt, a dedikálásokat, előadásokat és a könyvvásárlást sokan kiváló vasárnapi programnak tartották. Nem volt időm nézelődni (szerencsére csütörtökön minden standot alaposan körbejártam), azonnal a Kinizsi terem felé indultam, ám ezúttal nem a Prae standjához, hanem a szomszédos

Visegrádi pódiumhoz igyekeztem, ahol A kortárs női irodalom. Avagy határok nélkül című programot terveztem meghallgatni.

Titkos vágy

Karafiáth Orsolya Dora Čechovát, majd Jana Micenkovát kérdezte. Az első beszélgetés középpontjában Čechová Nők, akiknek férfi kell című, magyarul frissen megjelent kötete állt. Karafiáth Čechova írói álneve felől érdeklődött, melyről kiderült, egy vonatút során született, miközben nagy orosz szerzőalakok jártak a gondolataiban. A szerző elmesélte, hogy fiatalon édesapjával járt Oroszországba, így nem volt ismeretlen a környezet a számára.

Ezután Karafiáth a tudatos írói attitűdről kérdezett. Čechova munkássága során végig a novella műfajánál maradt, bár jelenleg egy regényen dolgozik. A szerző bevallása szerint a kritikusok sokszor kisregényeknek tartják a novelláit, sűrűségük miatt. Jelenlegi regényének első 200 oldala még mindig az expozíció – vallja be.  Az elmúlt időszakban a lányának segített feldolgozni egy prágai egyetemi lövöldözés emlékét, így az említett regény háttérbe szorult, mivel egy naplószerű könyvön kezdett dolgozni erről az esetről. Ez a könyv nemsokára megjelenik, így a regény befejezésére még várni kell.

Kerekes Vica olvasott fel a Nők, akiknek férfi kell című műből; előadásában annyira életre kelt a történet, hogy biztos voltam benne, elolvasom a kötetet annak ellenére, hogy a novella nem áll hozzám annyira közel. 

Ezek után Karafiáth az erős női karakterekről kérdezett. Čechova elárulta, a történetek valósak, a szerző vagy találkozott a szereplők inspirációival, vagy ő maga élte át a történeteket. Az emberek közti kapcsolat az, ami érdekli – vallja be. Karafiáth kitér a legmegrázóbb történetre, amely egy anyáról szól, aki sérült gyermeket hoz a világra, így ott hagyja a kórházban, ám az apa titokban nem szakítja meg a kapcsolatot a gyermekkel. Hogy találta meg a formát, hogy beleférjen egy novellába? – hangzik a kérdés. Ebből lehetne egy regény is, ez a történet valós eseményen alapul, amelyek engem

annyira megrázott, hogy szükségem volt arra, hogy ezt megírjam, hogy jobban érezzem magam – foglalja össze a szerző.

Majd Karafiáth a novellákban megjelenő magyar karakterekről kérdez, a szerző válasza meglepően romantikus. Elmeséli, hogy édesanyja fiatalon szerelmes volt egy magyar fiúba, akire ő mindig úgy tekintett, mint az anyukájára számára az igazira, szerinte titokban mindig vágyott rá. Illetve volt egy magyar barátja Prágában, és ez a két férfi elmondása szerint teljesen más energiával rendelkezett, mint a cseh férfiak, ez lehet az inspirációja a magyar szereplőknek.

 Az utolsó kérdést Karafiáth könnyednek szánta, mégis mély témákat érintett: „sorscsapásként lecsapó” döntésekről érdeklődött. Čechova szerint az összes döntésünk sorsszerűen hat, fontos, hogy higgyünk a szerencsénkben és legyünk saját életünk alkotói, ne legyünk áldozatok.

Az író – a színész?

A pódiumon Dora Čechovát Jana Micenková követte. A szerzőnő A vér csak víz című könyvéről hallhattunk beszélgetést, mely eredeti nyelven 2021-ben jelent meg. A pszichológiai regény három szemszögből mutatja be az eseményeket, egy súlyos tragédia előkészületeit. Kerekes Vica ismét megkapóan olvasott fel.

Szerettem volna, hogy az olvasó is megértse a szereplőket, hogy bemutassam az okokat, miért úgy viselkednek, ahogy – foglalta össze Micenková. Ezután Karafiáth a színészet világára terelte a beszélgetést, megemlítette, hogy az anya karaktere egy színésznő, az írónő maga is forog színészi körökben, saját színtársulata van, mennyire köthető a kettő össze? Az anya szerepében szerettem volna megjeleníteni az alulértékelt művészi létet – vallotta be. Karafiáth tovább boncolgatta az anya karakterét, megkérdezte a szerzőt, tanulmányozott e pszichiátriai betegségeket az anya megformálásához? Micenková elmondása szerint tudatosan kerülte a szakirodalmak tanulmányozását, ösztönösen szerette volna megalkotni a karaktert, nem pedig racionálisan. Majd Karafiáth a bullying fontosságára hívta fel a figyelmet a mű kapcsán.

Micenková örült volna, ha a fiatalokhoz is eljut a figyelemfelhívás, és természetesen érdekli a véleményük.

Végül Karafiáth kitért a mű nyelvezetére, mely sokszor humoros a megrázó tartalom ellenére. Cinizmus és irónia nélkül túl nehéz lenne a szöveg, sokan így is túl száraznak tartják, ahogy a tragédiák előkerülnek a könyvben, de ez az életben is így van, néha már a sírás sem segít – foglalta össze Micenková

A következő kiszemelt program kezdete előtt még volt egy kis időm, így a Kalligram Kiadó standja felé vettem az irányt, ahol Horváth Florencia és Schillinger Gyöngyvér dedikált. Mosolyogva fogadtak, töretlen volt a lelkesedésük a Könyvfesztivál utolsó napján is. Egy kellemes beszélgetés után a Hiátus című kötetet szorongatva indultam vissza a Kinizsi terembe, ahol Mörk Leonóra, Kiss Ildikó Judit és Csigó Katalin gondolatait hallgattam meg a transzgenerációs konfliktusokról.

Arról, ami elkerülhetetlen

A beszélgetést Mörk Leonóra moderálta, mindhárom szerző egy-egy frissen megjelent kötetével képviselte a Jaffa Kiadót. Az első kérdés Csigó Katához szólt, aki röviden mesélt Romok között című kötetéről. Megtudtuk, hogy a regény három szála bár egymástól távolinak tűnik, a cselekmény haladtával összeér. Magdaléna, Adrián és Aliza sorsa transzgenerációs traumákon keresztül kapcsolódik. Ezt követően Kiss Ildikó Juditot hallhattuk a Tizenegykor nálad című kötetről, amely egy kisregénnyel keretezett novelláskötet, mondta. Egy fiatal női író utazását követhetjük 17 novellával. Mörk Leonóra A Hellinger-Madonna című regényét említi, amelyben szintén fontos szerepet kapnak a traumák.

Majd izgalmas kérdés következik; lehet-e történetet elmesélni traumák érintése nélkül. Csigó Kata határozott válaszából kiderült, nem gondolja, hogy ez lehetséges. Mindannyiunk életében vannak konfliktusok, melyeket hordozunk, és a történeteink is erről szólnak – emelte ki. Történetet nem lehet úgy elmesélni, hogy ne ütközzünk traumába, értett egyet Kiss Ildikó Judit.

Ezek után Mörk Leonóra kérdése a személyes érintettség felé terelte a beszélgetést. „Kérdezték-e már, hogy melyik szereplő vagy te?” Kiss Ildikó Judit szerint a személyes érintettség valamennyire mindig jelen van. Csigó Kata kiemelte: valamilyen szinten mindegyik szereplő ő maga, hiszen belőle jöttek elő a figurák, miközben természetesen nem azonos velük. Sokszor személyes helyzetek elemei jelennek meg egy-egy fikciós jelenetben, áradnak szét és válnak valami mássá – mondta.

Kiss Ildikó Judithoz szólt a következő kérdés; milyen hatással van író és olvasó viszonyára az, hogy egy sokkövetős Facebook-oldallal rendelkezik, ahol sokszor első szám első személyben ír? A szerző válaszából kiderül, elő szokott fordulni, hogy az olvasók úgy vélik, minden sorral azonos az író. „De én nem vagyok Géza!” – foglalja össze nevetve. Csigó Kata hívja fel a figyelmet arra, hogy számít-e egyáltalán, hogy mi az, ami valós?

A fájdalmas történeteknek nagyon nagy szépsége van –vélekedett Csigó Kata.

Az ezt követő percekben kiderült, annak ellenére, hogy a szerzők sokszor megtervezik a cselekményt és a történetek részleteit, ezek gyakorta megváltoznak az alkotói folyamat során. Kiss Ildikó Judit kiemelte, a karakterek megszületnek, és a sztori írja magát. Csigó Kata elárulta, a Romok között férfi főszereplőjét női karakternek szánta, ami remek példa volt a történetek egyedi alakulására.

Végezetül a fájdalmas történetek megírásáról esett szó; Kiss Ildikó Judit számára ezek megkönnyebbülést jelentenek.  Szerinte azért szeretjük a fájdalmas történeteket, mert reményre lelünk bennük, bízunk abban, hogy végül minden jól alakul. Csigó elmondta, nem mindig kell feloldani a traumatikus szituációkat, amivel Kiss Ildikó Judit is egyet értett.

Mörk Leonóra utolsó kérdése arra vonatkozott, van-e közünk egymás traumáihoz. Kapcsolódnunk kell a traumáinkhoz és egymáshoz, így pedig a generációink is kapcsolódnak egymáshoz – osztotta meg gondolatát Csigó Kata. Az olvasó összefügg az íróval és a saját traumáival, az író szintén, mindennel összefüggésben állunk – jegyezte meg zárómozzanatként Kiss Ildikó Judit.

Kávé, tripla cukor

A beszélgetés végére már jócskán délután volt, indulni készültem, amikor még egy utolsó pillantást vetettem a programra. Dora Čechova neve rögtön szemet szúrt, mivel a beszélgetését Karafiáth Orsolyával nagyon érdekesnek tartottam. Nem is volt kérdés, hogy maradok-e legalább a belehallgatás erejéig, egy tripla cukorral édesített kávé után már ott várakoztam a Visegrádi pódium előtt. A szerzővel ezúttal Nemes Krisztián, a Helikon Kiadó szerkesztője és Mészáros Tünde, a könyv fordítója beszélgetett.

Egész nap Salman Rushdie fordításról szóló gondolatai jártak a fejemben, hiszen Dora Čechova és Jana Micenkova történetei is fordításként kerülnek a magyar olvasó kezébe, illetve a délután folyamán a Magyar Műfordítók Egyesületének kerekasztal-beszélgetésébe is belehallgattam. Felcsillant a szemem, amikor Nemes Krisztián megemlítette az indiai-brit írót. Szerző és karakter azonossága ismét szóba került, kíváncsian vártam Čechova véleményét. A történeteknek valós gyökerei vannak, de számít-e ez igazán? – kérdezte. A történetekben mindig benne van a lehetőség a happy endre, ám ez sokszor nem valósul meg. Szándékos ez? – kérdezte Nemes Krisztián a szerzőt.

Az európai kulturális térségben olyan történetre van szükségünk, ami homályos, nem egyértelmű a vége – foglalta össze Čechova.

A kérdés után Mészáros Tünde felolvasott a műből egy részletet abból a novellából, melynek főszereplője Klára, aki elutasítja kisbabáját. Az előző beszélgetésből már ismertem a történetet, de a részlet még így is megviselt. Akárcsak Karafiáth Orsolya, Nemes Krisztián is szóba hozta a sorsfordító döntések kérdését. Sosem tudhatjuk az adott döntésről, hogy fatális-e, csak utólag mutatja ezt meg az idő – mondta a szerző. Ismét Klára megrázó történetéről esett szó, melynek kapcsán az író elárulta, az volt a célja, hogy újra írja a valós történetet – reménnyel.

Fotók: A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Facebook oldala /  Déry Ágoston