irodalom

Az eheti lapszám Bazsányi Sándor „Nézem a forradalmakat”. Kántor Péter és a rendszerváltozás ‒ meg ami utána jött című szövegével indul, amelyben a költő több kötetéről (Halmadár, Mentafű és Megtanulni élni) értekezik, kiemelve olyan módosításokat, amelyeket a Ceaușescu-féle diktatúra leomlása után tett a’89 előtti versein.
Kántor műveinek atmoszférájára prózaian privát hangzástérként hivatkozik, amelyben érvényesen lehet beszélni az élet és a létezés valóságos összetevőiről, illetve azok elsajátításának külső és belső igényeiről.
Bertók László versei (Már megint az hogy pontosan, Ceruzabél-vastagságú műanyag csövet, Az állatot, benned aki), amelyeket halálának ötödik évfordulója végett közöl a lap, az elbizonytalanodás és betegség különböző rétegeit villantja fel. Géczi János lírájának (Tézisek 1.) lüktetésében a hajnali napfény átlengi a legelő, a nyáj és a pásztor hiányát, Gergely Ágnes Tengerpart című versében pedig a romantikus „azért a víz az úr”-koncepció kortárs leképeződésével szembesülhetünk.
Gurubi Ágnes tárcájának (Hogyan (ne) írjunk az önismeretről) hőse úgy dönt, nem esztétizálja a kirekesztettséggel és veszteséggel átitatott gyerekkorának képzetét, ahogyan azt az AI nettó hazugságokkal próbálja elérni, és csak akkor nyugszik meg, amikor a mesterségesen generált reprón felnőtt énjének karjában végre egy dühös, kisírt szemű óvodásban véli felfedezni ugyancsak magát.
A forradalom ünnepére Darvasi László Neandervölgyiek IV. és Esztergályos Károly Kém Kohn című prózáját közli a lap: Darvasi a véres csütörtököt és a mosonmagyaróvári sortüzet egy-egy nő emlékezésén keresztül tárja az olvasó elé, Esztergályos pedig az autobiográfia eszközeivel rekonstruálja a róla szóló jelentések bizonyos részleteit, reflektálva azon kísérletekre, amelyeket a kémelhárító szervezet tett a beszervezése érdekében sikertelenül.
Csuhai István ír Helen DeWitt Az utolsó szamuráj című regényéről kritikát (Keresve sem találni), a származás, tehetség és teljesítmény dimenzió felől járva körül a művet, amellyel kapcsolatban megjegyzi, hogy a narráció sokféleségében és a szereplők mechanizmusainak monoton repetitivitásában minden bizonnyal közrejátszanak az e regény előtti írói kísérletek.
Az Ex librisben Bartha Judit ír kétnyelvű írónők regényeiről, amelyek képesek kaput nyitni az interkulturális párbeszéd felé. Emiko Jean Tokiói tündérmeséjének fordulatától kezdve Bartha szerint a megtalált trónörökös toposzának amerikai filmes kliséi szivárognak a műbe. Ellen Marie Wiseman Philadelphia árvái. Elveszett gyermekek a spanyolnátha árnyékában című regénye az Amerikába bevándorló európaiak és az őslakos amerikaiak ellentétén keresztül ad megrázó képet a spanyolnáthajárvány egyik korai szakaszáról. Rebecca F. Kuang két regényével (Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége, Sárga) zárul a rovat, amelyek
a két világ közt rekedtség érzését tárgyalják egy olyan atmoszférában, amely távolról sem mentes a 2020-as évek Amerikájának kapitalista logikájától.
Bárdos Judit kritikát közöl (Hagyomány és folytatás) Vincze Teréz A látható ember 2.0. A megtestesült filmértés és a filmi testek olvasása című kötetéről, amely a XXI. század filmjeinek testreprezentációival foglalkozik. Kiemelkedőnek tartja azon fejezetet, amely a rendszerváltás utáni magyar filmekben tematizálódó történelmi emlékezetet helyezi diskurzusba, illetve Vincze kulturális nyitottságát méltatja, amellyel a távol-keleti filmművészet felé fordul.
Huszár Ágnes Egy lebecsült sikerszerző című kritikájában Pelle János Molnár Ferenc és a „konvencionális hazugságok” című tanulmánykötete, amelynek legfőbb erénye Huszár szerint Molnár zsidósághoz fűződő viszonyának alapos elemzése. A kötethez csatolt humoreszkekről a zárszóban megjegyzi, hogy napjainkban éppolyan fergetegesen mulattatók, mint megírásuk idején.
Gajdó Ágnes Gota újra nyomoz című írása Mészöly Ágnes Hajónapló című detektívregényét veszi górcső alá, kiemelve a szerző gördülékeny stílusát és karaktereinek gondos megformáltságát, ugyanakkor úgy véli, Szabó Ágota, a huszonéves detektív frissessége alábbhagyott, és ritkábban csillogtatja meg sajátságos humorát. Wirth Imre kritikája („valami megbomlik”) Magyary Ágnes Testodüsszeia című novelláskötetét elemzi, amelynek
hősei egy egyre távolodó otthonba kívánnak hazajutni ‒ ezt az utópisztikus kulturális tapasztalatot a fejezetek előtt álló ókori idézetek kiemelésével részletezi.
Papp Lídia London Katalin HINENI című fotóalbumáról ír (A semmiben egészen), amelynek kimerevített pillanatai lassítást követelnek meg az olvasótól a cím valódi, mély jelentésének megértése érdekében. Maros Márk Önismereti helyrajz című értekezése végezetül Marsó Paula Felhőpornó című verseskötetét tárgyalja, kiemelve nyelvezetének érzetgazdagsággal operáló puritán jellegét és problematizálva a hosszúra nyújtott, deskriptív szöveghelyeket, amelyek néhol statikussá teszik a verseket.
Az eheti lapszámban közölt cikkek tematikai palettája rendkívül változatosnak bizonyul, a legtöbb közlésben azonban egységesen felderengenek a múltban átélt borzalmak, amelyeket a szerzők nyelvbe kívánnak önteni önmaguk és a múltbeli krízishelyzet megértése végett.