bezár
 

irodalom

2026. 02. 05.
Felszabadulás, fraktálok, ősi otthonézet
Az Életünk folyóirat téli lapszámbemutatójáról
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Január 30-án rendezték meg az Életünk folyóirat 2025-ös téli lapszámának bemutatóját a Khora Budapest Pszichológiai és Művészeti Stúdióban. Kollár-Klemencz László akusztikus lakáskoncertjét követően egy-egy kerekasztal-beszélgetésen lehetett megismerkedni három, a téli lapszámban publikáló költővel.

A vendégeket Vincze Bence, a folyóirat főszerkesztője üdvözölte, ismertetve a téli lapszám koncepcióját, ami a természet és művészet kapcsolata köré épül. Elmondása szerint mindig is nagy álma volt egy ökológiai témákkal foglalkozó lap kiadása, amely meg is valósult a 2025-öt záró számmal. Azt is elárulta, hogy mi áll majd a 2026-os első Életünk középpontjában, amely március 20-án fog megjelenni: „A színpad lesz az alap, de nem szigorúan vett színházi értelemben, hanem olyan térként, ahol a művészet történik, ahová a művész kiáll, ahová az emberek kiállnak az emberek fölé. (…) Számos olyan tartalom lesz, amely körüljárja ennek a színpadi felelősségnek a kérdését akár művészek, akár laikusok szemével.”

prae.hu

Balsay Dorina fotója

Vincze Bence köszöntését Kollár-Klemencz László akusztikus lakáskoncertje követte. A Dömörkapun élő énekesről és íróról a lapszám nagyinterjújában is sok izgalmas dolog olvasható a fővárosból vidékre költözést, az alkotás és munka egyensúlyát, illetve a kívülállóság magányát illetően. A Kistehén együttes Január című dala mellett a Kollár Klemencz Kamarazenekar számai (Egy ember szíve, Nem tudom merre megyek, Halálomat álmodtad az éjjel, Szikla szélén, Egy pillanatra, Hatalmas Emberek, Engedlek tovább) is elhangzottak. A meghitt hangulatot teremtő, érzelmekkel teli és dinamikus performansz dalszövegenként egyre inkább hangolt a kerekasztal-beszélgetésekre: a tenger fenekén síró kagylók, fák, felhők és a megcsodáló Isten képe, valamint a letisztult gitárjáték legalább egy lépéssel mindannyiunkat közelebb hozott a rajtunk kívüli létezőkhöz.

Balsay Dorina fotója

A rövid beszélgetések során Horváth Florenciától a lapszám összeállításába és a koncepció alakulásába nyerhettek betekintést az érdeklődők. Emellett megtudhattuk tőle, hogy a lapban megjelent verse (Bakony InterCity) egy szülővárosához, Celldömölkhöz és az ahhoz közel eső Szombathelyhez, az Életünk székhelyéhez kötődő írás.

Balsay Dorina fotója

Endrey-Nagy Ágostonnal, akitől több vers (Assisi Szent Ferenc őszinteséget fogad, Assisi Szent Ferenc elhivatása Zámolyi-víztározó partján, A repülésről, A meztelen istenekről) is megjelent a lapszámban, arról folyt a beszélgetés, hogy miben állhat a természet és művészet viszonyának tétje.

Az építészettől kezdve a zenén át az irodalomig több művészeti ágat érintve a gyermekkorunkhoz való visszatérést és önmagunk megismerését helyezte végül a középpontba a csoport.

Emellett arról is szó esett, mekkora mértékben elidegenedett az ember a természettől: nem merünk kifeküdni a rétre, és nincs időnk rácsodálkozni mindarra, ami körbevesz bennünket. A negyedórányi beszélgetés végén arról is szó esett, mi mindent adhatunk mi, emberek a művészetünkkel a természetnek, és megfogalmazódott a résztvevőkben, hogy tulajdonképpen mindent, amit adhatunk, valamelyest önmagunknak is adjuk.

Az utolsó kiscsoportos beszélgetés során Mechiat Zinával, a lapszámban megjelenő Camino Espiritual szerzőjével a résztvevők megosztották egymással az első asszociációt, amely eszükbe jutott a természet kapcsán: felszabadulás, fraktálok, ősi otthonérzet ‒ efféle fogalmak köré épült fel a társalgás.

Mechiat kiemelte, hogy emberként fontos megújulnunk a nonhumán felé irányuló viszonyulásmódunkban, és el kell fogadnunk, hogy az állatok és növények számos jellemvonása kívül esik az emberi percepcióinkon.

Ezt követően a vidéki élet felszabadító szegmenseiről, majd „a tenger átöleléséről” beszélt. Az utolsó körös beszélgetések minden csoportnál jóval meghaladták a beütemezett tizenöt perces keretet, a résztvevők mind érdeklődéssel és lelkesedéssel hallgatták mások élményeit, majd számoltak be sajátjaikról.

Balsay Dorina fotója

A teltházas esemény formális részét követően is tovább folytatódott a kötetlen beszélgetés, a lapszám megjelenő szerzői sokaknak dedikáltak, a megkapó atmoszférában pedig több résztvevő is az elmúlt évszázadok irodalmi szalonjainak hangulatát vélte felfedezni.

Fotók: Balsay Dorina

nyomtat

Szerzők

-- Kabai Henrik --

Kabai Henrik (2003, Szilágynagyfalu) jelenleg az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakos hallgatója. Versei, fordításai, lapszemléi és kritikái az Alföld Online, a SZIFONline, az Echinox, a Helikon és az Olvasat felületén jelentek meg.


További írások a rovatból

Borcsa Imola Majd megérted című regényéről
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról

Más művészeti ágakról

színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
építészet

Vitaindító a Rákosrendező Mesterterv Urbanisztikai és Közterület-fejlesztési Tervpályázatról
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés