A beszélgetés moderátora Kormos Lili. Bevezető kérdése az első fejezet előtti, cím nélküli prológusra vonatkozik, a „[…] vállalkozásom veszélyeit mérlegelve […]” (5.) mondattöredékre reflektál: arról kérdezi Viskyt, milyen veszélyeket ért ezalatt. A szerző bevallja, hogy ezzel a résszel dolgozott a legtöbbet – a dr. Szép Lukács szemszögéből íródott bevezetésben az is megjelenik, hogy „meg kellett szabadulnia a Kitelepítéstől”, ugyanis még az alkotói folyamat elején a „Kitelepítés mondatai zsongottak benne.” Visky modernista alkatnak tartja magát, ami számára azt jelenti, hogy mindig új könyvformában és mondatformákban gondolkodik; elismeri, hogy bár természetesen nem kerülhető el az összehasonlítás, de a célja az volt (már a prológussal is), hogy olvasás közben a befogadó „felejtse el a Kitelepítést.” A beszélgetés későbbi pontján a prológust „formai bejelentésként” aposztrofálja, mely minden ajtót megnyit, de kérdéseket is hagy maga után.

Kormos Lili a Kitelepítést az apahiány regényeként, az Illegalistákat pedig aparegényként jellemzi. A szerző azzal egészíti ki ezt, hogy ha a hiány nézőpontjából vizsgáljuk a szövegeket, akkor a hiányzó családtagok és szerelmek (akár a beteljesületlenül maradtak is) ugyancsak hangsúlyosak, hiszen a regény jelentős része börtönben játszódik, és ebből a nézőpontból tekintenek a szereplők azokra, akik nincsenek velük, de állandó referenciapontok számukra. A moderátor hozzáteszi: olyan érzés fogalmazódott meg benne olvasás közben, „mintha [az Illegalisták] körbeölelné a Kitelepítést.” Visky felfedi, hogy a két szöveg között természetesen vannak dialógusok, de ezek felfedezését az olvasóra bízza, illetve „párhuzamos regényeknek” tartja a két művet, hiszen az Illegalisták meg is előzi a Kitelepítés történetét, de folytatja is azt. Ezt az összefonódást így jellemzi:

„A Kitelepítés már tudta, hogy ez a könyv következik, csak azt nem, hogy milyen formában.”

Kiemeli továbbá, hogy bár az új regényében erősebb a férfi szemszög, de a női sorsok megjelenítését is fontosnak érezte, akárcsak életműve előző darabjaiban.

Nemtudásból regényt írni

Visky célja mindkét regénynél a valóság rekonstrukciója volt, legtöbb karakterét személyesen és jól ismerte, emellett titkosszolgálati anyagokat is kutatott. Kormos Lili felveti, hogy hajlamosak az olvasók azt gondolni, hogy a szerző, ha alapos kutatómunkát végzett, akkor már mindent tud és elmondott egy adott korszakról, pláne ha egész életében foglalkoztatták a mindkét regényben megjelenő problémák. Azt kérdezi az írótól, volt-e már olyan pont, amikor úgy vélte, nem lepheti meg semmi – erre reflektálva fogalmazza meg Visky:

„Tudásból nem lehet regényt írni, csak nemtudásból.”

(Kundera Nemtudás című regénye jut eszembe ennek hallatán.)

A „nemtudás” helyzetébe kellett eljutnia a regény megírásához, kutatásai során pedig hihetetlen dolgokat fedezett fel, mint például, hogy egyetlen kézfogásra volt Chaplintől. Megemlíti azt is, hogy a „titkosszolgálatok elképesztő folytonosságot mutatnak”, melyet apja példáján keresztül illusztrál. Kormos Lili arról kérdezi, mi a nagyobb sokk: az, hogy ki, vagy az, hogy mit jelentett? Visky szerint mindig a ki, amivel nehezebb szembenézni – kutatómunkájában és az anyagok feldolgozásában egy román történész segítette.

A szerző kitér arra, hogy írás közben az a kérdés is érdekelte, hogyan hatnak a sorsfordulatok az egyének életére, ezért ezt a művet a „sorsfordulatok könyvének” is nevezhetné, mely többek között azt a kérdést feszegeti: milyen, amikor üldözött helyzetből kerül valaki hatalmi pozícióba?

Kormos Lili a cím elemzésével folytatja a beszélgetést. Felveti, hogy az illegalistákra mint elnyomással szembemenő hősökre gondol az utókor, azonban a „hős” egy kiüresedett póz mára. Úgy véli, az illegalista valójában az, aki kitart a meggyőződései mellett, minden sorsfordulattal szemben, illetve hogy az, aki illegalistából hatalmi pozícióba kerül és ugyanúgy üldözni kezdi a vele egyet nem értőket, az már alapvetően ilyen státuszra készült mindvégig.

Visky azt feleli, hogy rá a legnagyobb hatással mindig is azok voltak, akik egész életük során illegalisták voltak, nem engedvén a hatalmi kísértésnek. Fontos kérdés volt számára regényírás közben, hogy miért lépi át ilyen könnyen az ember a határt üldözött és gyilkos között. „Egy absztrakt hatalom-fogalomra próbáljuk áthárítani a saját gyöngeségeinket, gyávaságainkat, hatalomakarásunkat – kezdi. – Vagy az önmegváltásunkat a hatalomban. Vagy a történelem általi megváltásunkat.”

Kitér arra is, nem biztos benne, hogy a történelem mindig igazságot szolgáltat, a győzelem pedig utólag mindent legitimizálhat. „Ez egy önfelszámoló projekt, hiszen megszűnik a minimális etikai megközelítése annak, hogy mit tehetünk meg, merthogy győznünk kell. Tehát brutalizálhatjuk a társadalmat” – egészíti ki.

Kormos Lili említi az Illegalisták azon részét, ahol jóformán le sem tartóztatták még a szereplőt, a falu népe már megegyezett arról, hogy ki mit visz el a házából. „Ameddig a nekem-ez-járnak ez a sértett, dühös elgondolása ott él bárkiben is, […] addig mindig lesz, aki illegalistából hatalmi pozícióba kerülve nem fog arra gondolni, hogy éppen azt üldözi, aki egyszer ő volt egy másik életben vagy élethelyzetben” – fogalmazza meg. Visky hozzáteszi, hogy egyes korokban akár a szabadság, a szeretet vagy a befogadás is illegálissá válhat – műve mai problémákat feszeget az egyén szabadsága és a hatalom viszonyában is.

Belebukni az olvasásba

Kormos Lili arra kéri a közönséget, mondjanak egy számot, és azt a számozott fejezetet olvassa fel a szerző. Az ötvenhatos részhez kapcsolódva folytatja a moderátor: megjegyzi, hogy a regény mondatai számára könnyen képpé alakultak át, illetve álom- és víziószerű hatást keltettek. Hivatkozik Visky egyik interjújára, mely alapján a Kitelepítést lélegzetregénynek, az Illegalistákat pedig légszomj-regénynek nevezi. A szerző megjegyzi, hogy ő a költészet és a drámaírás felől jön, így írói az attitűdjét a dramatikus gondolkodás, az éles váltások és metszetszerűség jellemzi, és csak reméli, hogy a különálló részek is képesek a befogadó számára összekapcsolódni. „Nekem olyan olvasókra van szükségem, akik kitartóak – akik az olvasásba is képesek belebukni – jegyzi meg. – Belebukni az olvasásba sem rossz végkifejlet. Jutunk valamire önmagunkkal.”

Visky András „ezeregyéjszaka-regényként” is hivatkozik az Illegalistákra. Ezt a felvetést roppant izgalmasnak találom, fentebb ülök a székemben, hiszen az arab mesegyűjtemény is tartalmazza a fizikális bezártság és a képzelet szabadságának kettősségét, melyet Visky regényében a börtönhelyzet jelképez, ahol a színház, az ünnep, illetve a vasárnapi úrvacsora visszaadják a szereplők emberségének egy részét.

A humor szerepére is kitér a moderátor, mely a Kitelepítésben a gyermeknézőponton keresztül válik hangsúlyossá, ugyanis a gyermek ki tudja nevetni az abszurditást. Visky úgy véli, az Illegalistákban sötétebb a humor, de akkor nem, amikor a „nagyon tiszta, áttetsző” emberek a saját helyzetükre reflektálva élnek ezzel az eszközzel.

„Én ismertem ezeket az embereket, a legtöbbjüket személyesen is – jelenti ki. – Amikor elkezdtem a könyvet írni, rájöttem, hogy igazából nem az embereket, hanem szenteket ismertem. El voltak tűnve a glóriájuk fényében, amely megvakít. Én kiemeltem őket ebből, és az emberségüket próbáltam megírni.”

Kormos Lili egyetért abban, hogy Visky visszaadta az emberségüket, további dimenzióikat, és a regény megírásával „felszabadította őket.”

A moderátor a saját érintettség általi közelségek és távolságok működéséről kérdez. A szerző kiemeli, hogy ő a román kommunizmus történetét meséli el a regényeiben az üldözöttek szempontjából – ez pedig azért fontos számára, mert úgy véli, a mintázatok mai napig erősen bennünk élnek. Állampolgári felelősségének érezte, hogy az emberek valóságos történetein keresztül mutassa meg a történelemnek ezen korszakát, emellett pedig önismereti, önmegértési célt is szolgált számára a regényírás.

Ennek kapcsán Kormos Lili az elsődleges referenciák kikopásáról beszél, miszerint lassan lesz olyan generáció is, akiknek már a 20. századi diktatúrákról nem lesz primer forrásuk. „Mi lesz akkor? Katasztrófa lesz.” – fogalmazza meg, majd Krasznahorkai László Nobel-díjának indoklására utal, melyben az „apokalipszis” szó szerepel. Visky szerint ennek az aktualitása is állhatott a Svéd Akadémia döntése mögött, és hozzáteszi: az apokalipszis nemcsak negatív konnotációval bír, benne rejlik a helyreállítás és az igazság létrehozásának a lehetősége is. „Közénk szakad az igazság.” – foglalja össze az apokalipszis „függönyelhúzását.”

A legjobb védekezés a feltámadás

A feltámadás visszatérő motívum a regényben.

„Ez a regény nem a holtak feltámadásáról szól, hanem arról a lehetőségről, hogy az élők is feltámadhatnak.” – vélekedik a szerző, hozzátéve: az élők feltámadása a mi feladatunk is egyben.

A szereplők történetei mind „feltámadás-történetek”, olyan emberek, akik „a saját életük irányába menekülnek, magukhoz ragadják saját életüket.” Azt is elárulta, hogy sokáig kereste a helyét „A legjobb védekezés a feltámadás.” (7.) mondatnak, míg végül a prológusba illesztette be. A feltámadás során egyben egy új ember is születik, állítja a szerző, kiegészítve azzal, hogy aki ezen keresztülesik, az „beleszületik a saját életébe”. Ezek azonban nem individuális, hanem közösségi tettekként jelennek meg.

A beszélgetés Visky András felolvasásával, a 149. számú Óceán című fejezettel zárul.

A közénk szakadt igazság

Még napokkal később is visszhangoznak a fejemben a beszélgetés egyes mondatai. Magammal viszem őket a magán- és szakmai tereimbe, belefogalmazom üzeneteimbe; velem maradnak október 23-án is, amikor véletlen vagy direkt érintem a kommunista rendszer elnyomása elleni küzdelem legfontosabb helyszíneit, vagy amikor belépek a Bem Moziba megnézni Nemes Jeles László új filmjét. Az Illegalisták borítóját nézem – még nem olvastam végig, mégis úgy érzem, mintha már ismerném, mintha tükröt tartana a múltról, a jelenről és a jövőről is – arról a „közénk szakadt igazságról”, amit ki tudja, hogy elbírunk-e majd egyáltalán.

Fotó: Oláh Gergely Máté / Jelenkor Kiadó Facebook-oldala