A tömegközlekedésnek hála, kis késéssel érkeztem a Három Hollóba, egy kreatív feladat eredményeinek felolvasására. Az egyik csoporttárstól tudtam meg, hogy a „bemelegítésről” (igéket kellett felsorolni), majd az első feladatról maradtam le. Kezdésként a résztvevőknek egy hosszú és egy rövid mondatot kellett írniuk „Traumatikus rajzfilm” hívószóra. A felolvasott mondatok alapján a Micimackó sokak számára volt kellemetlen élmény gyerekként.

Miután mindenki felolvasta a sorait, újabb feladat következett, amelyben már én is részt tudtam venni. A meglévő mondatokat kellett szűkíteni, Kemény Lili felhívta a figyelmet arra, hogy

ami informális és funkcionális, az minden bizonnyal szükségtelen.

Minden informálásnak, általánosságnak, közhelyes szófordulatnak és poénnak ki kellett maradnia a mondatokból. Véleményem szerint sokunk kimondatlan gondolatát fogalmazta meg az egyik résztvevő, amikor megkérdezte, hogy mi történik abban az esetben, ha így nem marad semmi. „Akkor volt értelme idejönni” – a választ öt perc csendes körmölés követte.

Az idő lejárta után ismét felolvastuk a mondatokat, Kemény Lili pedig igyekezett olyan megjegyzésekkel nyugtázni őket, melyek mindannyiunk számára tanulságosak lehetnek. Bátorított a „méltatlanul keveset használt” pontosvessző használatára, és az egyik mondatpár kapcsán megerősítette: azt a mondatot, amit maga a szerző is un, ki kell húzni.

Egy másik mondat remek példa volt a mondanivaló szűkítésére; ami az első körben „kagylókkal és csigákkal díszített homokvárként” szerepelt, az a második körre már csak „díszes homokvár” maradt. Kemény Lili kiemelte, hogy az ő „pedagógiai ars poeticája” szerint ő nem adhat nekünk konkrét utasításokat, állítása szerint:

„én ahhoz értek, hogy én mit csinálnék. Ahhoz, hogy ti mit csinálnátok, ahhoz senki a világon nem ért úgy, mint ti”.

De közösen gyakorolhatunk és gondolkodhatunk, az a figyelem pedig, amit a többiek szövegére fordítunk, segítség lehet a saját szövegünk jobbá tételéhez is – foglalta össze.

A következő kör előtt megpróbáltuk összeszedni azokat a pontokat, melyekre különös figyelmet szerettünk volna fordítani. Ilyen volt többek között a konkrétum fontossága és a ritmus, melynek kapcsán szóba jött a „ritmustalanság” kérdése, tehát kerestük, hogy miből látszik, ha egy mondatnak nem megfelelő a ritmusa. Többféle megoldást találtunk ezek közül az egyik az volt, hogy a mondat nehezen felolvasható. A szöveg „logikus felépítéséről” nem tudtuk eldönteni, hogy szükséges-e vagy sem, és az egymáshoz illő szavak fontosságának témáját is sokáig jártuk körbe.

A szavak stiláris szinten való megegyezése vagy egymáshoz való viszonya akkor működik jól, ha a szerző részéről az szándékosnak tűnik

– foglalta össze Kemény. 

A kontextus és a referenciális sík fontosságát is érintettük, aminek kapcsán a következő tanácsot kaptuk: „Emeli az írás értékét, ha nem külső létező dolgokról beszélsz, hanem magad teremtesz meg egy olyan referencia tartományt, ami elviszi az olvasót.” Mielőtt ismét egy pár perces munkaidő következett volna, még visszakanyarodott az informálás kérdéséhez: „Irodalmiatlan, ha valaminek csak annyi a funkciója, hogy informáljon.”

Az utolsó körre voltak, akik úgy érezték, már nem tudnak a szövegen tovább húzni, és voltak, akik teljesen megváltoztatták mondataikat. Az egyik mondatnál probléma volt, hogy két hangsúlyos szót is tartalmazott, melyek nem fértek meg egymás mellett. Ha nincsenek azonos stiláris szinten a szavak, az nem mindig célszerű. Egy másik mondat kapcsán Kemény megjegyezte, hogy értéktelen leleményekből és szavakból is lehet remek irodalmi szöveget csinálni, ez is egy irodalmi működés, ha kiszűrünk mindent, ami értékes lenne. Akadtak olyan megoldások is, amelyekben nem volt teljesen biztos az alkotó, amire Kemény Lili azt tanácsolta, minden bizonnyal az a rossz verzió, amin a szerző többet gondolkodott, hisz ő maga sem érezte biztosnak.

„Amitől megszabadultunk, annak örülni kell” – jegyezte meg Kemény Lili a mondatok szűkítéséről.

A program végéhez közeledve a próza szabályaira is kitértünk, melyekből Kemény Lili kiemelt egyet számunkra az egyik elhangzott mondat kapcsán: „Hatnál nem lehet több magánhangzó egymás mellett.”

Fotók: Pavlovits Gitta