Radnóti Sándor az „interdiszciplinaritás vándoraként” emlékezik meg György Péterről (1954-2025), megfogalmazva, hogy az esztéta egész életében fáradhatatlan tanuló volt. A szerző kiemel pár jelentős pontot, melyre a György Péter-narratívának mindenképpen ki kell térnie: művészettörténészi mivoltára, a megfigyelő és értelmező művészetkritikusi szerepére, a múzeum tudósára és kutatójára, az emlékezés helyeinek és a holokauszt emlékezetének felderítőjére, a kommunista rendszer mentalitástörténetének és nyelvének analizálójára (aki a kánonból kiszorult alkotókra is figyel), Erdély- és Trianon mítoszának feltérképezőjére, illetve az kommunikáció és a művészet új technológiáinak tanulmányozójára. Radnóti Sándor arra is kitér, hogy ez a sokféle érdeklődés és terület hogyan jelent meg György Péter gyakorlati tevékenységeiben, például megemlíti az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék létrehozását, a Múzeum Café folyóiratot, az Élet és Irodalom, illetve a Magvető Kiadó szerkesztőségeire tett hatását – emellett felvállalt személyes szívügyeit is megemlíti, mint például a diszkrimináció elutasítása vagy a sajtószabadság.

Ennek a gondolatmenetnek a mentén kezdi megemlékezését Tóth Ádám, aki György Péter „ténykedésének origóját” a szolidaritásban véli felfedezni, mely aktivizmusát is eredményezte. Kitér az esztéta identitásainak sokféleségére, a magyar kultúra és az egyenlőség eszméje iránti elköteleződésére, mely esztétikai gondolkodásának is alapját képezte. Mélyi József nápolyi útja során értesült György Péter haláláról, ugyanazon a napon, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ éléről Demeter Szilárd leváltásáról. „Rögtön arra gondoltam, mennyire fontos volt számára a múzeum” – fogalmazza meg Mélyi.

Takács József cikkében a 60. születésnapját ünneplő Szilágyi Mártonról ír, kiemelve életművének széles skáláját. Többek között az alaposság, munkaszeretet, józanság és a felelősségtudat XIX. századi erényeit társítja pályatársához. Szilágyira a nemzeti emlékezet fenntartásának elősegítőjeként hivatkozik.

Traumáink tükrében

A Legyen hallásunk más traumájára című cikkben Inez Schelfhout traumapszichológus és Bérczes Tibor beszélgetnek a családi és háborús traumák pályaválasztásra gyakorolt hatásáról, a családtörténetek kutatásáról, a pszichológusok magánénjének pozíciójáról a terápiás folyamatok során és a kollaboránsok leszármazottjainak bűntudatáról.

Fiáth Titanilla „Fogok magamra is gondolni” – Művészetterápiás csoportok zárt intézetekben című írásában a magyar és külföldi úgynevezett totális intézetekben végzett kutatásainak eredményeit, tapasztalatait, történeteit tárja az olvasó elé. A művészetterápia elemeivel (pl. festés, rajzolás, versírás, rapszöveg előadása) vezetett foglalkozások kapcsán az „önismeret elmélyítésének” és a „reintegráció sikerének előmozdítása” vált a szerző hivatkozási pontjává. Az önismeret mellett a női identitás megőrzésének szerepét is kiemelte, illetve az interperszonális kapcsolatok erősítésének lehetőségét is – utóbbit a megajándékozás gesztusával is kiegészíti. Az önkifejezés fontosságára is felhívja a figyelmet, példákkal illusztrálva felszabadító hatását a szöveges vallomásoknak és a traumák feldolgozásának képzőművészeti eszközökkel. Ezek a gyakorlatok azért is fontosak, a szerző megfogalmazásában, mert „elnyomás vagy erőszak helyett inkább az egyéni választások, célkitűzések és az önkép alakításán keresztül gyakorolnak befolyást”.

Szépirodalom

Molnár Erzsébet prózája (Hebridák nyitánya) Lendvai bácsiról és mindenhova magával hurcolt feleségéről, illetve egy horribilis összegű gázszámláról szól – meglepő fordulattal. Szív Ernő tárcanovellájában (Mr. Smith hazatér) a főszereplő, Miss Taylor meg van győződve arról, hogy szomszédasszonya, Mrs. Smith valójában megölte az eltűnt férjét, ennek kiderítése és igazolása végett pedig bármire képes. Balázs Attila A Tatárkút című műve egy mitizált csodakutat tematizál, mely képes kapcsolatot teremteni élő és holt között. A szerzőt hetvenedik születésnapja alkalmából köszönti a lap. Polgár Vera Az első nap című tárcája gyermeki perspektívából mutatja be a megérkezést egy intézetbe. Kolozsi László A vasúti igazolvány című novellájában egy édesanya szemszögéből élhetjük át családja történetét, nővérével, Terézzel való komplex kapcsolatát, kamaszfiával, Gáborhoz kötődő konfliktusait, akit még katonaiskolába, a Ludovikába is beirat (bár a szöveget átszövik több ponton is finom utalások az Iskola a határon Ottlik-regényre, nem nevezném abszolút parafrázisnak). Aknai Péter Útszéli történet című írásának feszültségét az adja, hogy a narrátor félreértelmezi a helyzetet – új telekszomszédban való reménykedése okán rávetíti a gondolatmenetét egy esti kocsikázó férfira.

Gömöri György Nők és szerepek című versében Petőfi Sándor múzsáit idézi meg, majd a vers végére az árulással vádolt Vörösmarty és Bem, a „pótapa” kerülnek a fókuszba. Garibaldi Londonban című versében a címben is említett olasz egység hőse 1864-es londoni látogatását tematizálja, ellentétbe állítva a lelkes nép éljeneit „Viktor Emánuel ádáz katonáival”. Lesi Zoltán Hétfő és Vasárnap című versei között, bár a hét egyik napját jelzik, hangulatban és tapasztalásban is sok a különbség: előbbi egy intraperszonális versszöveg, melyben szerepet kap az álomvilág is, kicsengése bizakodó. A két vers között azonban „eltelt egy hét”; a Vasárnap című versben egy összeesküvésnek vélt végzetes balesetet rekonstruál a szerző, a megélés pedig kollektívvá válik (ezt érzékelteti a T/1-es igealak is a vers végén). A Megkönnyebbülés, rózsaszín című versben egy „rózsaszín valami” teríti be az országot, melytől se az ország vezetői nem tudnak szabadulni, se a nép nem tudja, hogyan kéne küzdenie ellene. A közéleti tematika a Ráközelítés című szövegben is fókuszba kerül – kameramozgás-szerű szemlélődőmódja először középre (a hatalmi pozícióban lévő emberre) összpontosít, utána pedig jobb irányba (az éljenző, támogató nép felé), majd balra (a magányos, „veszélyes” ellenzéki felé) mozdul a kamera lencséje. Nagy Benedek Máté Tortavers című metapoétikus művében a verset egy tortához hasonlítja, és többször megismétli, hogy „A fő: a rétegek.” A tortakészítéssel kapcsolatos szavak (édes, réteg, töltelék stb.) először a versformálás metaforáivá, majd átfogóan a világ metaforáivá is válnak. Ahogy pedig a torta is elkészül, sőt még gyertya is kerül rá, úgy születik meg a vers is.

A néző és a nézett viszonya

Codău Annamária cikke Samantha Harvey Bolygó pályán (Európa Könyvkiadó; ford. Papolczy Péter) című lírai elbeszélését, a recenzió szerzője szerint inkább esszéregénynek nevezhető sci-fi könyvét veszi górcső alá. Harvey-t írói stílusa miatt korunk Virginia Woolfjának is nevezik, Codău Annamária pedig a két szerző közötti hasonlóságokat is megemlíti. Kitér „az űrbéli perspektívák által kiélesített egzisztenciális és morális kérdések, paradoxonok és válaszkísérletek” problematikájára is, mely kapcsán kiemeli, hogy a regény erénye, hogy az író nem magyarázza túl ezeket. A magányosság és a szabadság ellentétét is említi, illetve az egymásrautaltságot is az űrhajósok között. „Nagyon izgalmas az a motívum, amely végigszövi a regényt: a tekintet, a néző és nézett viszonya, a kívülálló nézőpontja.” – írja a cikk egy pontján. Az űrhajósok látószögének kitüntetett szerepe, „isteni nézőpontja” magában hordozza az áldást és az átkot is.

Peragovics Ferenc Ex Librise igazi csemegéket mutat be azok számára, akiket érdekel a XIX-XX. század történelme. Elsőként Kertész Imre vezérkari őrnagy A győztesek igazi harca (Erdélyi Szalon Kiadó, 2024) című hadifogoly-naplóját emeli ki. A Josef Mengele brazíliai emigrációjáról szóló Trópusi menedék (Jelenkor Kiadó, 2024) tényfeltáró mű Betina Antontól „kitér Mengele szégyenletes orvosi pályafutására, fajhigiéniai történeti előzményekkel”. Szécsi Noémi Régen minden lánynak jutott férj (Park Könyvkiadó, 2024) című ismeretterjesztő munkája „kibontja a női élet és lélek sajátosságait az ország lendületesen polgárosodó, 1867 és 1914 közötti korszakában”. A sorshelyzetek illusztrálása érdekében gyakran él az irodalmi-kulturális élet szereplőinek történeteivel (pl. a Mikszáth-Mauks Ilona kétszeres házasságról). Rehák Géza Vörös riviéra (Jaffa Kiadó, 2024) című könyvével folytatódik a sor, mely a Balaton, „a magyar riviéra” jelentőségét fogalmazza meg a Kádár-korszak évtizedeiben.

Az eheti lapszámban megtalálható a legutóbbi ÉS-kvartett begépelt változata is – Károlyi Csaba, Visy Beatrix, Deczki Sarolta és Szolláth Dávid ezúttal Selyem Zsuzsa Kicsi kozmosz című kötetéről beszélgettek, mely során a műfaj, a szerkezet és koncepció, a humor, az antropomorfizációs gesztus, illetve a családtörténeti szál megvitatása is helyet kap. Több alkalommal is viszonyítják más művekhez: Bodor Ádám Sinistra körzetéhez, Nádas Péter Párhuzamos történetekéhez, illetve Esterházy Péter poétikai módszereihez.

Az eheti ÉS-lapszám, melyben Klimó Károly műalkotásai láthatók, kapható az Írók Boltjában és az újságárusoknál.