A woman who seems calm but knows how to have fun
A woman who lets her hair down when she feels it's the right time

Psy: Gangnam Style

A rádióból K-pop szól, a Gangnam Style-ról még a nagymama is hallott. Aztán ott vannak a streaming szolgáltatóknál azok a meghökkentő, gyakran kegyetlen dél-koreai sorozatok, filmek, mint a Squid Game (magyarul: Nyerd meg az életed) vagy a többek között Oscarral is jutalmazott Parasite (Élősködők). A gamerek tudják, hogy Dél-Korea a gaming és e-sport legfőbb exportőrje. De ki ne evett már kimcsit vagy esetleg instant ramyunt? A magaskultúráért érdeklődők persze olvasták a Nobel-díjas Han Kang regényeit, vagy legalább is a Növényevőt, amit Kim Bogook és Németh Nikoletta fordítottak, és a Jelenkornál jelent meg. Ők hallottak már talán Pak Kyongni és Shin Kyung-sook regényeiről. De a regényeknek valamivel könnyebb lehet a befogadása és a fordítása is, mint a verseké. Mert ki ismeri például a dél-koreai kortárs költészetet? Azon belül pedig a női költőket? (Direkt nem költőnőket írtam – de ez egy másik írást kívánna.)

Egy neokonfucianizmuson alapuló, erősen patriarkális társadalomban, azon belül férfiak által dominált irodalomban elég kemény lehet egy nőnemű költőnek a dolga. Még Dél-Koreában is problémás a helyzete egy, a fejét versírásra adó (sic!) nőnek, mert meg kell teremtenie önmagát is, a nyelvét is, hiszen korábban nem volt még ennyire sem lehetősége a nőknek verseket megjelentetni, nincs hagyomány, amihez nyúlhatna. Az úgynevezett női témák sokszor tabukat feszegetnek, és a stílusuk is szokatlan, esetenként még legalább olyan meghökkentő vagy kegyetlen, mint a Squid Game vagy a Parasite.

A svédországi 20tal (magyarul: húszas évek) irodalmi folyóirat törekvése, hogy felkarolja a dél-koreai női költészetet, nagyon tiszteletreméltó és követendő példa. A korábban 10talnak (tízes évek) nevezett lap 2017-ben egy különszámot jelentetett meg (33/34. szám, Dél-Korea. Felforgató irodalom és művészet), ez „a dél-koreai kortárs irodalom első nagy svéd nyelvű bemutatkozása. A hangsúly a dél-koreai kultúrában megszólaló női hangokon van, amelyek most erősebben törnek felszínre, mint valaha, az ország patriarchális establishmentjét megrázó tiltakozási hullámok és leleplezések nyomán. A 10TAL 33/34-ben többek között Kim Hyesoon esszéjében újraértelmeződik a koreai név nélküli hercegnőről szóló mítosz. Han Kang költészete először jelenik meg svéd fordításban, bemutatnak számos kortárs költőt, és két hosszú novellát közölnek teljes terjedelmében. Ebben a 144 oldalas számban többek között Han Kang, Kim Hyesoon, Kim Haengsook, Bae Suah, Kim Keum Hee, Don Mee Choi, Park Youngsook, Fi Jae Lee és még sokan mások közreműködnek”. (Ford. a szerző)

A monumentális kiadás után sem szűnt meg a lap kapcsolata a dél-koreai szerzőkkel és az őket fordítókkal. Idén például a Stockholmi Nemzetközi Költészeti Fesztivál vendégei között láthattunk két dél-koreai költőt is. A 2025-ös fesztivál célja egyébként az volt, hogy „olyan költőket mutat be, akik olyan nyelveken írnak, amelyeket történelmileg, és még ma is, láthatatlanná tettek, cenzúráztak, vagy amelyek beszélőit idegenség érzésével töltötték el. (…) A 2025‑ös Stockholmi Nemzetközi Költészeti Fesztivál témája azoknak a nyelvi régióknak a bemutatása, ahol az emberek bizonyos értelemben nyelvi száműzetésben élnek.” (Ford. a szerző) A vendéglista hosszú, és sok, a magyar olvasók által is ismert költőt lehet itt látni: Babs Gons (Hollandia), Radmila Petrović (Szerbia), Aleš Šteger (Szlovénia), Marianna Kiyanovska (Ukrajna), Mara Lee (Svédország), Eva Runefelt (Svédország) és a két dél-koreai: Kim Yideum és Lee Soho. Kim Yideum ünnepelt, híres költő Dél-Koreában, korábban a Stockholmi Nemzetközi Költészeti Fesztivál vendége volt 2013‑ban a Södra Teaternben, amikor a téma a „Gurlesque” volt. Míg a nála fiatalabb Lee Soho az angolra Catcalling (magyarra beszólás, utcai zaklatás, füttyögés, provokatív szóbeli megszólítás formában fordítható, amikor valaki az utcán vagy nyilvános helyen szexuálisan zaklat valakit, kommentálja a másik megjelenését) tört igazán be az irodalmi köztudatba (a hazájában 2014-ben, angol fordításban 2021-ben jelent meg). 

A költészeti fesztivál második napján személyesen is találkozhattunk egy esten a két költővel, akikkel Jennifer Hayashida svéd költő, képzőművész és műfordító beszélgetett a legjelentősebb svéd kiadóház, a Bonniers kiállítóházában (Bonnierskonsthall). Az eseményt többek között az LTI Korea (Literature Translation Institute Korea) támogatta, a 2025‑ös fesztivált pedig a Kulturrådet, a Stockholmi Régió, Stockholm Város, valamint a Svéd Akadémia. Az esten részt vett Dél-Korea stockholmi nagykövete és a Svéd Korea-Társaság képviselői is. 

Az estet a 20tal főszerkesztője és egyik alapítója, Madeleine Grive nyitotta meg, aztán két-két verset olvasott fel Kim Yideum és Lee Soho. A versek svéd fordításban is elhangzottak. Mindketten rövid bevezetőt meséltek a versek előtt. 

Kim Yideum arca fehér és kerek volt, mint a telihold, vékony alakja és hollófekete haja még jobban megerősítette a benyomást, hogy ő valami természetfeletti jelenség, talán egy légies, női szellem egy koreai bambuszerdőből vagy folyópartról. Az egyik felolvasott vers keletkezési körülményeit ecsetelve beszélt is a fekete hajról, a holdképről, az utcán látott prostiról, egy abortuszról, egy fura szomszéd néniről, aki egy babát hurcolászott a hátán, és egy szép napon beleszaladt a folyóba a hátán a babával, és belefúlt, meg egy megdöbbentő hirdetésre, amit egy használt cikkeket hirdető oldalon olvasott: egy kismama felajánlotta, hogy ingyen elvihetik az újszülött (már használt) babáját, ha érte mennek. Az ezekre az élményekre épített vers a maga nyers, kíméletlen, groteszk nyelvével mély benyomást tett rám. (Egyébként valami miatt engem a magyar Tóth Krisztinára emlékeztetett Yideum.)

Lee Soho teljesen más energiákat mozgatott, nem volt kísértetiesen légies, hanem erőteljesen tüzes és földi. Az ő hangja nem levitált a levegőben egy darabig, hanem egyből ledöntötte a hallgatót. A performanszokhoz szokott Soho hangosan, dinamikusan olvasott, és valahogy az ő szövegeiből jobban átjött a zeneiség is. Nem tudok ugyan koreaiul, de a hangok dallamokká, futamokká szerveződtek, ami nagyon tetszett. A kedvenc versem egy pókanyát jelenített meg. A szerző elmesélte, hogy a nagymamájával néztek egy természettudományos filmet egy pókfajról, amelynek az egyedei kikelés után felfalják az anyukat. Ezt használta a versében az anya-lánya-testvérek témakör ábrázolására. A szöveg még inkább meghökkentő, szókimondó volt, mint Yideum babás verse. Itt olyan képeket, kifejezéseket hallottunk, ami még az európai fülnek is megdöbbentő volt, például a saját anyját a lába közt kinyaló lány. A versbeszélő váltogatta az emberlány és a kispók perspektíváját, ami rendkívül bizarr és abszurd hatást váltott ki. Szerintem sokan döbbenten ültek a közönség körében, én legalább is levegőt sem kaptam.

A felolvasás utáni beszélgetésben szó volt többek között a fordítás nehézségeiről is. És valóban, az egyik nagy akadály, ami miatt nem ismerjük a dél-koreai nőirodalmat eléggé, az az, hogy kevés az olyan műfordító, aki elég jól tudna koreaiul, hogy verseket is fordítanának. Sokszor közvetítő nyelvre van szükség (így születettek a svéd fordítások is az angol változatok felhasználásával), ezért bizonyos kulturális vagy nyelvi-akusztikai jelenségek elveszhetnek. Viszont az a tény, hogy a koreai kultúra divatos lett az erős technológiai jelenlétnek, a K-popnak, a bizarr filmeknek, a különleges konyhaművészetnek, és nem utolsó sorban Han Kang Nobel-díjának köszönhetően, megalapozhatja egy újabb műfordítógeneráció megjelenését. Legyen ez tanulság a magyar kultúrának, irodalomnak is, hiszen a legfrissebb Nobel-díjas magyar író: Krasznahorkai László. Komoly adu a kezünkben, hogy rövid időn belül ő a második irodalmi Nobel-díjas. És sokat köszönhetünk neki is. Halkan azért hozzátenném, az olyan gazdaságilag és kulturálisan is sikeres távol-keleti országokban, mint Kína, Japán és Dél-Korea valamit tudhatnak az emberek, amit mi, magyarok sajnos nem. 

Epilógus

A koreaiakról már a korai kínai írásos emlékek is úgy számolnak be, hogy szeretnek énekelni és táncolni. Az est az esős, hideg Stockholmban egy spontán performansszal zárult. Kim Yideum, miután arról beszélt, hogy mennyire szeret táncolni (énekelni meg nyilván, hiszen költő), különösen tangót, ami azon kívül, hogy rendkívül erotikus, az jellemzi, hogy a nő hátrafelé lépked, mintegy húzza maga után a férfi táncospárját, felállt és lelépett a pódiumról. Szépen hátra sétált a közönség sorai között békésen ülő koreai nagykövethez, megkérte, hogy álljon fel, fogja meg a kezét, és határozottan, de lassan húzta maga felé, ahogy hátrált pár lépést – ő vezetett. A rövid ideig tartó, kissé bizarr tangóelőadás a nadrágkosztümös költő és az öltönyös nagykövet között méltó lezárása volt a műsornak.

A szerző fotóival
Psy: Wikipédia