Mivel ez az első decemberi táborunk, az újdonság örömével foglaltam el a már ismerős szobámat vasárnap este a hajdani Esterházy-kastélyban. Az ablakomból pont rálátok a főtérre, ami már karácsonyi díszben köszöntötte a hétfőn érkező táborozókat. Talán már mondanom sem kell, hogy ismét színes csapat jött össze: angol, olasz, román, kínai, orosz, horvát, bolgár, holland, német, sőt udmurt és kirgiz nyelvre is fordítanak. Rácz Péter első szemináriuma délután 3-kor vette kezdetét, ahol Mosonyi Aliz Magyarmesék című kötete került terítékre.

Mint kiderült, az első pillantásra könnyűnek látszó szövegek tartogathatnak meglepő kihívásokat.

Hogyan lehet például átültetni a humort, és mi lenne a megfelelője annak a szerkezetnek, hogy „azt aztán már hogyisne”?

A kezdőnap szabad perceit kihasználva tettem egy sétát a vár alatt, de aztán vissza is vonultam készülni az estére, én kérdeztem ugyanis Mécs Annát 8-tól a könyvtárszobában. Annával már egész rutinos partnerek lettünk, hiszen harmadik alkalommal beszélgettünk a regényről, de mindig tudunk új rétegeket felfedezni ebben a szerintem igencsak hiánypótló szövegben. A Rutin eseményei két párhuzamos szálon futnak: az elsőben egy nehezített teherbeesésről, a másodikban pedig már a kisbabával töltött mindennapokról olvashatunk.

A témaválasztás ellenére gyorsan leszögeztük, hogy ez távolról sem csak egy anyáknak szóló könyv.

Egyfelől sok tanulságot hordoz férfiak számára is azzal kapcsolatban, hogy mi zajlik egy nő testében és lelkében, másrészt már csak a nyelve és a humora miatt is megéri kézbe venni – olyanoknak is, akiknek az életében még nincs jelen a babázás.

Nem titok, hogy a regény részben személyes tapasztalatokból született, ezért nem kerülhettük el a referenciás olvasás „rémét” sem, bár a kötet lapjain a harmincas éveiben járó Bori hangját halljuk, aki alapvetően kitalált karakter.

Ennek ellenére óhatatlanul is összecsúsznak néha valóság és fikció határai, hiszen Anna maga is kétgyerekes anyuka, és főhőse megélései sokszor a sajátjai.

Éppen ezért merült fel bennem a kérdés, hogy milyen élmény volt íróként felidézni a meddőségi küzdelem időszakát a szülővé válást követően. „Eleve nagyon nehéz visszahelyezkedni egy korábbi létállapotodba, és empatizálni önmagaddal” – fogalmazott Anna. „Nekem is egy jó reflexiós lehetőség volt, még úgy is, hogy nem terápiás írásról van szó” – tette hozzá.

Természetesen a beszélgetés közben hallgattunk részleteket is a kötetből, amelyekből világosan látszott, hogy távolról sem csak az anyasággal járó problémás és örömteli pillanatok taglalásáról van itt szó, hanem egy kreatív megoldásokkal dolgozó, helyenként üdítően vicces szöveggel állunk szemben. Főhősünk, Bori ugyanis nem fél olykor szarkasztikus, sőt morbid lenni, ez pedig kifejezetten jól jön a feszültségoldáshoz.

Amellett, hogy tényleg élvezetes olvasmányélmény, a Rutin sok tévhitet is eloszlat például a lombikkezeléssel kapcsolatban, miközben a női test változásának, illetve a különféle identitások cserélődésének, avagy együttélésének történeteként is felfogható.

A beszélgetés „formális” részének lezárulta után szerencsére a táborozóink is izgalmas kérdésekkel fordultak Annához.

Akadt, aki arra volt kíváncsi, mit gondolunk az egyes művek „női irodalomként” való kategorizálásáról, míg a hollandra fordító Leventét az érdekelte, mennyire gyökerezik mélyen ez a regény a magyar kultúrában. Az első estét viszonylag hamar zártam, hiszen másnap újabb beszélgetés várt rám, de a fenti teakonyhánkban még éppen belefutottam a szokásos „második vacsorát” fogyasztó Rácz Péterbe és táborunk örökös vendégébe, Buda Gyuriba, aki nem mellesleg éppen hétfőn ünnepelte 80. születésnapját. Gyuri, még sok szép évet – és műfordító tábort – kívánok neked itt is!

Fotók: Bakó Sára, L. Varga Péter