A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete egyik fontos feladatául jelölte ki a művészet általi nevelés kutatását, a jó gyakorlatok gyűjtését és a témában jártas kutató tanárok, művészetpedagógusok és intézményeik hálózatba szervezését. A rendezvény háziasszonya Szepesi Judit kutató könyvtáros volt, a Művészettel Nevelés Hálózat projektvezetője. A műhelymunkának eredményeiről, a diskurzus mibenlétéről kaphatott átfogó képet az, aki ellátogatott arra a nyilvános eszmecserére, amit november 6-án a Pesti Vigadó egyik előadótermében tartottak.

A jövőbe irányuló javító szándék hatotta át a délutánt. Kihallatszott az előadásokból, és a rendezvény programleírásában is olvasható, hogy „a művészet alapvető szerepet játszik a gyermekek fejlődésében, az oktatás megújításában és az egészséges, kreatív gondolkodás kialakításában, hiszen az olyan életerő, amely boldogabbá, kreatívabbá és ellenállóbbá teheti gyermekeinket, és rajtuk keresztül közösségeinket.”. A konferencia előadásai és bemutatott módszertani kisfilmjei ezt az állítást igyekezték alátámasztani.

A délután első részében a közönségnek levetített filmek a zenepedagógia, a képzőművészet, a múzeumpedagógia, az animáció és az épített környezeti nevelés gyakorlataiból hoztak követendő, inspiráló példákat. A kávészünet után következő tudományos előadások pedig a művészet és a pedagógia határterületeiről szóltak. Ebből is látszik, hogy a szervezők szándéka az volt, hogy rámutassanak a művészeti nevelés interdiszciplináris jellegére és arra, hogy nincs olyan művészeti ág, amely jelenlétével ne tudna hatni a gyermekek kreatív gondolkodására. Az, hogy ez mennyire igaz, azt Vidnyánszky Zoltán neurobiológus, agykutató a HUN-REN TTK Agyi Képalkotó Központ igazgatója kutatócsoportja kutatási eredményeit bemutató előadásában bizonyította, amely arról szólt, hogy az összetett művészeti tevékenység bizonyíthatóan javítja, fiatalítja az agyi működést. A módszertani kisfilmek mint mozgóképes alkotások vegyes természetűnek bizonyultak. A Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesület „A zene Mindenkié!” Kodály Zoltán (1882–1967) Kodály zenepedagógiai örökségét mutatta be archív felvételeken keresztül, amelyek megrendítő módon igazolták, hogy a gyermekek számára meghatározó és életre szóló jelentőségű a művészeti tevékenységekben való aktív részvétel. Ki gondolná például, hogy a Kodály-módszerrel tanuló alsó tagozat zeneiskolásai kismamák számára adnak koncertet, hogy a leendő anyukák tanuljanak népzenei dallamokat, hogy gyermeküknek azt tovább adhassák; vagy a gyengén látó és vak gyerekek számára mit ad, ha zeneiskolai képzésben vehetnek részt? Ez a film mint dokumentumfilm is méltán nyer elismerést. A Borka Világa című animációs mesesorozatról az alkotó, Gurmai Beáta forgatókönyvíró, rendező, mesekönyvszerző beszélt, és mutatott részleteket a sorozatból, illetve vázolta a mese köré szervezett módszertani fejlesztők és könyvek rendszerét. Elmondásából kiderült, hogy a főszereplő, Borka segítő szándékú kislány, aki saját univerzumában az elesettek felé fordul és empátiára tanít. Ez egy több generációnak szóló tanító mese, ami hagyományokat őriz vizuális világával, és családi értékeket közvetít történeteivel. A bemutatott részletben egy autista kislány segítségére siet. A bemutatott részletek ezen túl rávilágítottak az alkotás képzőművészeti, filmalkotói jelentőségére.

A filmblokkban továbbá két fontos szervezet, a KÉPEZŐ Galéria és a KultúrAktív Egyesület kisfilmjeiből összeállított szekvenciákat láthattunk. Ezeknek a kisfilmeknek sokkal inkább az ismeretterjesztés és a marketing szempontjából volt jelentősége, nem annyira a filmalkotás mint primer forma számított. A budapesti Keleti Károly utcában található KÉPEZŐ Galéria módszertanában a vizuális kultúrát és az élménypedagógiát kapcsolja össze, megmutatva, hogyan lehet a képzőművészet segítségével rendszerezni a tudást, és új perspektívákat nyitni. A kisfilmben bepillantást nyerhettünk a Galéria gyűjtőkörébe tartozó kortárs képzőművészeti alkotásokhoz rendelt különböző típusú csoportfoglalkozásokba, amelyeket iskolai osztályoknak szerveznek. A KultúrAktív Egyesület kisfilmjei pedig azt mutatták be, hogy a gyermekek miként válhatnak saját városuk aktív alakítóivá közösségi játékokon, könyveken és kreatív projekteken keresztül. Ezek közül nagyon érdekesnek tűnt a Pécs városának megismerésére irányuló közösségi fejlesztésű óriás társasjáték, amely a város különféle ifjúsági szervezeteinek összefogása révén valósulhatott meg.

A délután során Vidnyánszky Zoltán előadása után az alkotói mentalitás filozófiájáról Farkas Ádám szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja foglalta össze gondolatait a népművészet és a folklór vonatkozásában. Őt Klima Gábor, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tanárképző Tanszék egyetemi tanársegédje követte, aki a vizuális kultúraoktatás rövid történetét és aktuális irányait mutatta be, vagyis elméleti keretbe helyezte és nemzetközi szintre tágította a vizuális oktatás jelenségét. Előadásából az is kiderült, hogy van olyan nemzetközi szervezet, mint az InSEA (The International Society for Education Through Art), amely fél évszázada gondolkodik ezen a problémakörön és vonz világviszonylatban maga köré kreatív pedagógusokat. Ezt követően Mesterházy Mária, a solymári Fészek Waldorf Gimnázium és az ELTE BGGYK Waldorf-osztálytanító szakirányú továbbképzés tanára mutatta be a Waldorf iskolarendszer magyarországi történetét és emelt ki a sajátos oktatási rendből egy fontos készséget, a nyilvános beszédet. Azt vitte végig, hogy a nyilvános beszéd elsajátítása hogyan alakul ki a tanulókban, és hogyan lesz számukra természetes. Egészen kis kortól számos oktatási elem szükséges ehhez. Végezetül, de nem utolsó sorban Berkó Regina, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatója prezentációjában arra világított rá, hogyan lehet a biológiaórákat kreatívabbá tenni a design thinking módszerével, és miként támogatja a vizuális kommunikáció a tanulók problémamegoldó gondolkodását. Ehhez nemzetközi példákat hozott és egy konkrét kutatási projekt eredményeit vázolta, amikor is nem látók és vakok számára terveztek segédeszközöket diákokkal a biológiai tananyag elsajátításához. Azt a folyamatot érzékeltette, ahogyan a diákok az empátia kialakulásával fogékonyak lettek nem látó társaik helyzetére, például hogy nem elég egy filctollas rajz, tapinthatóvá kell tenni egy hímzés segítségével a felskiccelt vonalat.

A program zárásaként kerekasztal-beszélgetést rendeztek Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatójának moderálásával, ahol az előadók a közönséggel közösen gondolkodtak tovább. Például elhangzott egy olyan kérdés is, hogy mitől lesz boldog egy gyerek a tanulás során. Erre többek között egy olyan válasz érkezett, hogy akkor, ha megküzd a tudásért, még akkor is, ha az nem jön könnyen, mert akkor lesz sikerélménye.

Megállapítható, hogy egy perspektíva- és tudástágító élményt nyújtottak a szervezők mindenkinek, legyen az érdeklődő pedagógus vagy laikus kívülálló. Az itt lévő tagok számára téttel bíró kérdés, hogy miként válhatna a művészet valódi, rendszeres és élményszerű módon a magyar iskolák mindennapjainak részévé, hiszen az oktatásban katalizátorszerepe lenne. (Emlékezetes, hogy a 2020-as Nemzeti Alaptantervnek megfelelően az állami fenntartású középiskolákban 2024-től már választható tárgyként sem elérhető a művészettörténet mint önálló tárgy, az abból való érettségi lehetősége pedig teljességgel – gimnáziumokban és szakgimnáziumokban egyaránt – megszűnt Magyarországon.) A Művészettel Nevelés Hálózat, úgy látszik, abban segíti a tagokat, hogy az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalatokat és pozitív példákat meg tudják osztani egymással. 

Fotó: az MMA-MMKI Facebook-oldala.