Kapcsolatok és irányok

Öt verset olvashatunk Takács Zsuzsától a Jelenkor decemberi számában. A versekben hangsúlyos az Isten és ember viszonya, továbbá a családi kapcsolatok is. A Bevezetésben egy családi üdülés, majd egy vetélés körülményeit ismerhetjük meg. A Két nővér egy idősödő testvérpár szoros kapcsolatát és egymáshoz való ragaszkodását írja le. A Séta és az Álom című (próza)versekben is egy-egy parkban eltöltött nyári nap tárul elénk, a részletes képeknek köszönhetően rendkívül elevenen. A verseket egy interjú követi,

Takács Zsuzsával Wirth Imre beszélgetett, az Átkelés a Szuezi-csatornán című kötet alapjául szolgáló beszélgetéssorozat után ismét.

A beszélgetés olyan témákat érintett, mint a hit, a gyermekkor és a szerző készülő kötete. Takács Zsuzsa említi, hogy a tervezett kötet címe Bevezetés. A kötetben várhatóan helyet fog kapni egy ciklus az álmokról, illetve Istenről és Isten hiányáról.

Az interjút és Takács Zsuzsa verseit Szijj Ferenc tizenöt verse követi. A szerző legutóbbi, Ritka események című kötetéből ismert rövid, töredékes versformákkal találkozhatunk. A versekben a tárgyak elvesztik méretüket és funkciójukat, így nyernek értelmet, mint a „cérnakatapult” az Üzenetek című versben, vagy a „cipőfűzőn lengő rozsdás satu” a Függvény című műben.

Molnár Krisztina Rita versei (Cérna, Prédikátor 12,6) a fény és sötétség ellentétét járják körbe.  A Cérna című vers bizonytalansággal zárul:

„Már látszik a völgykatlan vége. / Füves legelők vannak ott? / Bárányok? / Farkasok?”.

A versek sorát Kukorelly Endre prózája szakítja meg. A történetben egy testvérpár és társaságuk próbál a Balatonon kikapcsolódni, miközben a kommunizmus elkerülhetetlenül áthatja az életüket. Meliorisz Béla verseinek (Mintha nem, Sokféle időt, Ahol a, Azt mondja, Egyedül csak) középpontjában az idő múlásával járó értékvesztés és a döntések dilemmája áll. A „tél” és „ősz” közeledtével szemben ezt hangsúlyozzák az utolsó vers zárósorai: lassan már semmire sem leszek képes / egyedül csak rád gondolni”. Lövétei Lázár László Szervraktár címmel közöl részletet egy készülő kötetből, melyben a túlvilág lehetséges mivoltát vizsgálja. Az ironikus hangvétel ellenpontozza a bibliai képekkel járó emelkedettséget.

Gellén-Miklós Gábor Férfi az albértletben című versében a tudatos önfejlesztés témáját helyezi előtérbe: „Most annak jött el az ideje, / hogy lebontsa és újra felépítse az arcát”, míg Bánkövi Dorottya az egyedülálló szülők mindennapjait jeleníti meg A gyerek jól van című versben. A versszakok előrehaladtával egy szorongással és kétségekkel teli anya-gyermek viszony rajzolódik ki, melynek legsúlyosabb pontja a másik szülő hiánya. A szöveg hangvétele az ismétlésekkel („Ha kérdeznéd”) együtt is csalódottan tényszerű marad.

Barnás Ferenc Nareen Kiskhore fotóiról írt filozófiai hangvételű értekezést Világégés című művében. Barnás a négy részre tagolt írás során olyan témákat dolgoz fel, mint

az idő múlása, a női-férfi identitások, és a „kitalálás pillanata”.

A rovatot Havasréti József értekezése zárja, amellyel a 2025-ben elhunyt György Péterre is emlékezik.

A szépirodalom rovatot továbbá Ungváry Rudolf 47° 30’ 26” és 19° 01’ 27” földrajzi metszéspontján című írása és Nyerges Gábor Ádám Egy cigarettaszünet előzményei című verse gazdagítja.

„Minden, ami egy nagy költészethez „köll” – Bertók László nyomában

A szépirodalmi szövegeket egy válogatás követi Bertók László levelezéséből; a levelek kapcsán felbukkanó nevek listája hosszú: Ágh István, Balassa Péter, Csajka Gábor Cyprian, Csorba Győző, Csoóri Sándor, Domokos Mátyás, Esterházy Péter, Fodor András, Ilia Mihály, Kálnoky László, Kántor Péter, Kukorelly Endre, Lakatos András, Lator László, Makay Ida, Margócsy István, Mészöly Miklós, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa, Rába György, Réz Pál, Sándor Iván, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső. Csorba Győző egyik levelében így fogalmaz: „Jó kötet a Tárgyak ideje. Bertók L. eddigi kötetei közül okvetlenül a legjobb, a nemzedék termésében az elsők között áll”. Számos levél közös pontja a szerző tiszta gondolatainak méltatása. Kálnoky László így ír erről: „nem ír le olyasmit, aminek jelentését nem tisztázta önmaga bírájaként”. Rakovszky Zsuzsa 1987-ben írt levelében így vélekedett Bertók László verseiről: „annyira új, és mégis együtt van benne minden, ami egy nagy költészethez „köll”, és amiről időnként azt szokás állítani, hogy a modern lírában már nem lehet – hát Maga bebizonyítja, hogy mégiscsak lehet”.

A leveleket olyan írások követik, melyek a 2025 szeptemberében a pécsi Tudásközpontban, a Bertók Lászlóról szóló konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatai. Nagy Imre Ottó sorait Csehy Zoltán „Mind ugyanott állunk” című értekezése követi Bertók Lászlóról és az epigrammahagyományról. Fenyő Dániel a Küzdelem a képviseletiséggel című írásában Bertók László és a hagyományválasztás kapcsolatát elemzi, melyet Halmai Tamás írása követ – Bertók László és Kalász Márton pályáját hasonlítja össze. A Párhuzamos poétikák először

Bertók és Kalász pályájának kiindulását elemzi,

majd, akárcsak a Küzdelem a képviseletiséggel, kitér a népiesség jelentőségére. Halmai szót ejt a szerzők jellemző versnyelveiről, gyakran használt eszközeiről és stílusairól, formateremtéséről: „Bertók költészetének főszereplője a lírai én (az önmegszólításos dialogicitás beszédhelyzeteiben is), valamint a nyelv. Kalász lírájának főhőse a lírai te (azaz a kedves), valamint Jézus (gyakran mint bárány)”.

Lovagtörténettől a vonatablakig

A decemberi kritika rovatban három szöveg olvasható. Balajthy Ágnes Kemény István Lovag Dulcinea című kötetéről közöl kritikát, melyben bemutatja az inspirációul szolgáló történetet és irodalmi hagyományt; megfogalmazza: „Kevés olyan verseskötet akad, amely feltétlenül rászorul arra, hogy lineárisan, az elejétől haladva jussunk el a végéig. A Lovag Dulcinea gondolati gazdagsága, a banálisan egyszerűnek tűnő allegorikus jelentéstársítások rejtett távlatai viszont tényleg csak egy, a lovagnő útvonalát szorosan követő olvasási folyamat során mutatkoznak meg igazán”.

Barnás Ferenc, a 2026-os Mészöly-díj várományosa, Most és halála óráján című kötetéről Radics Viktória írt kritikát Es ist vollbracht címmel. Radics többek között a regény karakterábrázolását és a főszereplőt méltatja;

„Fölmerül bennem a kérdés, hogy egy regényről szólván miért tapadok rá azonnal a regényhősre.”

Kiemeli a regény tagolását, kompozícióját és a kötet „kísérőzenéit” is.

A rovat utolsó kritikája Csepi Dóra A vers helye című írása Simon Bettina: Rengeteg állat a vonatból című kötetéről. Hasonlóan a szerző debütáló kötetéhez (Strand, 2018, József Attila Kör / Magvető), az anya távolléte itt is jelentős tényező, továbbra is az ő karaktere „határozza meg a versalany beszédpozícióját”. A kritika írója kitér a versbeszélő külvilághoz való viszonyára, a pontosság és pontatlanság kérdésére, valamint a versek egymásra vonatkozó utalásaira is, melyek „visszakövethetetlen hivatkozás rendszerbe rendeződnek”.

„A napfelkeltére várunk”

Az Alföld decemberi számának Szépirodalom rovata Gergely Ágnes Ab urbe condita című versével indít; egy visszaemlékező lírai én szólal meg, aki mellett egy jelenkori, már veszteségeket ismerő és bizonytalansággal teli hang is jelen van („Mi lesz most?”). A vers egy huszadik századi magyar várost mutat be, fókuszában a nemzeti identitás kérdése áll. Ezt Markó Béla négy verse (szonettek) (Könyörgés, Kibontatlan ajándék, Egy szőlőlevél árnyéka, Nincs feltámadás) követi. A szerző a szövegekben természeti képeket használva érzékelteti az idő múlását. A Könyörgés és a Nincs feltámadás című versek egyaránt említik Istent, a két esetben azonban különböző istenképeket láthatunk. Grecsó Krisztián Megkísértés című versének alapját bibliai képek alkotják, melyben leginkább a beszélő tépelődése szervezi a sorokat.

Halasi Zoltán eposzrészlete (1688) a műfajtól elvárható emelkedett hangvételt nyújt: „Felszállt a füst, kígyóztak a rímek újra, át a hegygerincen, a fűrészfogas fenyveseken, és mi, akikre téli nap sütött szinte a föld alól, felkerekedtünk a hosszú útra”. A részletben Telipinuról, az Erős Fiúról, szultánokról és más uralkodókról, hajóhadakról és a méhek szokásairól olvashatunk. A szerző nyelvhasználata nem csak emelkedetté, líraivá is teszi a művet.

Szeles Judit A funchali menyasszony című művében egy virágokkal tarkított, madeirai lánykérés történetét meséli el. Lázár Bence András mozaikszerű képekkel teremti meg a hangulatot Polifónia című versében, melynek vershelyzetét áthatja a várakozás; „Most vihar van. / Értünk senki sem fog / soha felkelni, soha. / A napfelkeltére várunk”. A vissza-vissza térő motívumok adnak vázat az írásnak. Szabados Attila a generációk közti határvonalat járja körbe Hét év soványság című versében. A versben megszólaló hang megvetéssel teli, ám a versben említett gyűlölet egyaránt önreflexió: „Engem Isten kiköpne, / titeket már nyelve alatt tart. Bár köldökzsinórom / csonkja frissebb, romlok én is, veletek öregszem”. Az érzés pontosítása című versben kettős beszédhelyzetet teremt; egyszerre hitből fakadó párbeszéd és a hit bizonytalanságáról szóló vallomás. A lírai én Istennel való kapcsolata nem szakrális, Isten nem közvetlenül tapasztalható, csak szűrőkön, „vibráló képernyőkön” keresztül.

A verseket Sarnyai Benedek regényrészlete követi. A Gamszahurdia egy különös rendszer szerint funkcionáló családot mutat be, kiélezve a várakozás és az elbúcsúzás jelentőségét.  Szöllősi Mátyás Pápua című verse a törzsi háborúk üvöltésekkel teli időszakát villantja fel. A rovatot Falcsik Mari verse zárja, Az emlékezés mechanizmusa Térey Jánosnak állít emléket. A vers mondatainak töredékessége megerősíti a cím keltette hiánytudatot.

Kosztolányiról és a lírai ihletről

A kilátó rovat Szálinger Balázs és Juhász Tibor Amikor egy szobor kongani kezd című beszélgetésével indít, melynek fókuszában Szálinger Mintha repülnék című kötete és a szerző olvasmányélményei állnak. Ezt követően Závada Péter értekezése következik Birkás Ákos Fej-sorozatának képeiről. Závada kifejti a képek felnyitásának körülményeit, továbbá az „ismeretlen megismerésének feladatát” is vizsgálja.

Dobos István a Kosztolányi nyelvszemlélete a líraelméletek tükrében című tanulmányában többek között a költői nyelvre és szubjektivitásra, az élményköltészetre, szerző és a lírai én kapcsolatára fókuszál, Kosztolányi irodalomértelmezéséről pedig így ír:

„Kosztolányi irodalomértelmezésében a költészet azonban elsősorban alkotás,

hiszen bármit is akar a költő a világról állítani, igazából nem fedez fel semmit sem, amíg a tényleges kapcsolódás a nyelvvel nem történik meg”. Ágoston Enikő Anna A későmodern lírai ihletről című tanulmányában Kosztolányi ihletfelfogását vizsgálja.

A szemle rovatban írást közöl Klajkó Dániel Az életrajzi monográfia és a „nagyon pici pont” címmel Darvasi Ferenc: Csak hagyjanak békén című életrajzi monográfiájáról. Klajkó a Mándy Ivánról íródott monográfiáról így vélekedik: „könnyen olvasható nyelvezettel, az aprólékos gonddal végzett és nagy adatmennyiséget, jegyzetapparátust mozgató filológiai munka jegyében íródott”. Ezt követően Petneházi Erzsébet írását olvashatjuk, amely Az emlékezet fonala című tanulmányokat tárja elénk, Bényei Péter, Béres Norbert, és Gönczy Monika szerkesztésében.

A lapszám bemutatja a 2025-ös Alföld-díjasokat: Ágh Istvánról Áfra János, Pataki Viktorról Lapis József, Visy Beatrixról pedig Fodor Péter írt.

Az Alföld és a Jelenkor 2025 decemberi számai kaphatók az Írók Boltjában, valamint az újságárusoknál.