Quilter szatirikus, rendkívül szórakoztató, de a felszín alatt a mindennapjainkban is folyton felbukkanó társadalmi és morális kérdéseket rejtő darabjának világpremierje 2025. november 8-án volt a Pannon Várszínházban. A szerző háromszereplős vígjátéka rengeteg humorral, számos abszurditásba hajló komikus elemmel tárja elénk Hollywood hamisságát, azt, hogy miképp alakítja a hírességek életét a nyilvánosság, mennyi váratlan történést sodorhat magával a hírek és álhírek örvénye, és milyen könnyű elmosni a határt igaz és hamis között.

Peter Quiltert már korábban is izgatta a hírnév személyes életre gyakorolt hatása, a nyilvánosság és a privát szféra ütközéspontjaira is igyekezett felhívni a figyelmet. Ezt mutatja az End of The Rainbow című, világsikert hozó darabja is, amely Judy Garland amerikai színésznő életének utolsó hónapjaira fókuszál, és amelyből Judy címmel film is készült, Renée Zellweger Oscar-díjat érő főszereplésével. Azonban A filmsztár egészen másképp ragadja meg a hírnév átkát. Egyrészt számos fiktív elemmel dolgozik, jóllehet valós hírességek neve is felmerül, a főszereplő kitalált karakter. A fikcióra építkező történet azért is szerencsés, mert ezáltal tágasabb teret kapnak a komikus elemek, valamint a hírek születéséhez és terjedéséhez, vagyis a hírgeneráláshoz és a hírfogyasztáshoz tapadó abszurditás is. Bár Quilter darabjában sorjáznak a poénok, a humoros mondatok, gesztusok és jelenetek, korántsem tét nélküli előadást kíván a rendezőtől és a színészektől, ugyanis a nagy feladat abban áll, hogy a humor eszközzé váljon, a médiahackekkel, az álhírekkel, saját kíváncsiságunkkal, hiszékenységünkkel való szembesítés eszközévé. Mindeközben pedig azt is megmutatja, hogy a hírek főszereplőinek életét és identitását miképp alakítják át a hírportálokon terjedő, egészen vagy félig-meddig hamis információkat tartalmazó beszámolók. Jóllehet ezt a mélyréteget leginkább implicit módon fedi fel A filmsztár című darab, amelyben a főszerep kétségkívül a szórakoztatásé.

Az első jelenetben egy fiatal férfit látunk egy hotel medencéjénél. Justin (Szelle Dávid) a szabadságát tölti, és épp előkészül egy kiadós pihenésre, miközben a Don’t worry, be happy című dal szól. Azonban a gondtalan időtöltés nem tart sokáig, mert felbukkan Ashley (Fekete Linda), aki egy világhírű színész asszisztenseként, kissé hiperaktív módon igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy a híresség zavartalanul, egyedül tudjon kikapcsolódni. Az egész hotelt a filmsztár számára foglalták le, de egy szerencsétlen helyzet következtében Justint áthelyezték abba a hotelbe, amelyet Ashley a filmsztárnak szánt volna. Az asszisztens sokáig győzködte Justint, hogy válasszon más programot aznapra, ne a medence mellett töltse a napot, de a fiatal férfi hajthatatlan volt, ragaszkodott a lazításhoz, s arra biztatta Ashleyt is, hogy ő is próbálja meg lazán kezelni a kialakult helyzetet, élvezze a napsütést. Ám Ashley munkamániája és megfelelési kényszere leállíthatatlanul magas fordulatszámon marad, az asszisztens véresen komolyan veszi munkájának minden pillanatát, képtelen lazítani, nem tud nevetni, csak erőltetetten, akkor is kizárólag a saját, szójátékokra épülő viccein. Ashley nem tudja hátrahagyni a stresszt és a felfokozottságot, az ebből fakadó lendület a teljes előadás során töretlen is marad. Fekete Linda tökéletes választás volt erre a szerepre, képes mindvégig sodró lendülettel, karakteres mozdulatokkal, feltűnő gesztusokkal és hatalmas energiával jelen lenni a színpadon, ami a színésztársai játékára is hatással van. Az elegáns, de kissé túldíszített nadrágkosztüm, amelyet Vincze-Bor Viktória és Almási Ildikó tervezett, egyszerre fejezi ki Ashley karakterének komolyságát és a komikumot, ami abból fakad, hogy túlságosan is komolyan veszi saját magát.

Ashley nagy nehezen elfogadja azt, hogy Justin is szeretne élni a szállóvendégeket megillető jogokkal, így a filmsztár nem töltheti egyedül a napot a medence partján. Egy rózsaszín, Donald kacsát ábrázoló fürdőlepedővel letakarva, inkognitóban érkezik meg a híresség a medencepartra. Justin – aki bár megígérte, hogy nem szól hozzá, végül folyton szóval tartotta – biztatta, hogy vegye le magáról a törölközőt. Miután azt is és napszemüveget is levette, Justin felismerte Tylert (Kékesi Gábor), akit korábban számos akciófilmben látott, s ugyan megfogadta, hogy nem zavarja a kikapcsolódásra és magányra vágyó hírességet, alig-alig tudja visszafogni magát, próbálja leplezni rajongását és örömét, hogy életében először személyesen is találkozhatott azzal, akit korábban a tévéképernyőn látott. Gyermeki reakcióit önreflexióval igyekszik megzabolázni, de kevés sikerrel jár. Justin karakterét a darab rendezője, Szelle Dávid formálja meg. Szelle Dávid nagyszerűen alakítja az átlagos, kissé naiv, a hírességek világáról és Hollywoodról mit sem tudó fiatal férfit, gesztusaival is kifejezve, hogy ami Hollywood perspektívájából életbevágónak tűnik, az a hétköznapi élet szemszögéből nézve értelmezhetetlen.

Az átlagos életet reprezentáló fiatal férfi szerepe és az ahhoz tartozó tréfálkozó, olykor kissé idétlenkedő viselkedés kimondottan jól áll Szellének, kitágítja a színészi eszköztárát. Justin és Tyler találkozásával két merőben különböző világ találkozását látjuk kibontakozni a színpadon.

Justin egy Google-keresés után rájön, hogy Tyler nem a forgatásokat akarja kipihenni és nem is a rajongók és lesifotósok hada elől bujkál, hanem épp egy botrány kellős közepén találkoztak, amely a filmsztár hírnevét is komoly veszélybe sodorhatja. Tyler a körülötte zajló hírverés beláthatatlan következményei miatt szorong, olykor egyenesen pánikszerű félelem fogja el, attól tart, hogy minden korábbi munkájának és sikerének eredményét elveszíti. Az interneten villámgyorsan terjed az a videó, amelyen Tyler egy díjátadó gálán véletlenül orrba rúgta Meryl Streepet, miközben Scarlett Johanssonnak mutatta be az új filmjének egyik akciójelenetét, ám a videón csak a rúgás ominózus pillanata látszik. Ashley és Tyler ügynöke, Hannah (Peller Anna összetéveszthetetlen hangja) folyamatosan tartják a kapcsolatot, próbálják kitalálni, hogyan lehetne elterelni a figyelmet az esetről. A figyelemelterelést célzó tervek megvalósításához épp kapóra jön nekik Justin, akinek először egy régi barát szerepét kell eljátszania, Tylert vigasztalva, majd miután a róluk készült fotók sikert aratnak, elhitetik a nyilvánossággal, hogy Tyler és Justin egy párt alkotnak. Justin élete ettől kezdve teljesen megváltozik: egyik pillanatról a másikra ő is a celebvilág részévé válik, ráadásul egy kitalált identitást kell magára erőltetnie. Mindezt „a hamis az új igazi” jeligére, amelyet Ashley ismertet Justinnal, mondván, hogy ehhez hozzá kell szoknia. Itt pillantjuk meg először igazán élesen, hogy a média, az áradó hírek és álhírek miképp hathatnak az egyes ember életére, miközben arra is ráeszmélünk, hogy milyen könnyen válhatunk mi magunk is átverések áldozatává egy-egy sztárhírt olvasva. Emellett a média manipulatív mélyrétegeit is láttatja a darab, valamint a szenzációéhség addiktív jellegét, a közös ötletelések, történetszövések és azok vizuális megjelenítésének folyamatát bemutatva a híreket generálók, az egyre növekvő online elérést szemléltetve pedig a hírfogyasztók oldaláról. Akármilyen jól szórakozunk is, nem lehet nem észrevenni azt, hogy Justin a szenzációhajhászás áldozatává válik. Ő maga is érzi, de a kezdeti tiltakozását Tyler ígéretei csillapítják, rövidesen szinte teljesen meg is feledkezik korábbi életéről és arról, hogy a sorsfordító vakációja előtt pékként dolgozott Angliában. Már egészen bele is feledkezik a luxus-életvitelbe, a külvilág számára fenntartott látszat pedig félig-meddig a valóságává válik, az igaz és a hamis határai elmosódnak, egy alternatív valóságban kezd élni, a közösségi média és a hírportálok manipulált valóságában telnek a hétköznapinak nem mondható mindennapjai.

Azonban – ahogy Tyler is sokszor hangoztatja a darab során –, Hollywoodban minden ideiglenes és átmeneti. Ezt Justin a saját bőrén tapasztalja meg, amikor Hannah jelzi Ashleynek és Tylernek, hogy kezd unalmassá válni a homoszexuális párkapcsolat híre, nincs már benne több szenzáció-potenciál, ráadásul a filmsztár akciófilmes szerepeihez jobban illene, ha inkább biszexuális lenne, így gyorsan egy barátnőt kellene keresnie. Hannah a helyzet sürgető voltára hivatkozva Ashleyt javasolja a barátnő szerepére. Ashley pedig még a korábbinál is lelkesebben látott munkához, hogy elkészítse a közös fotókat Tylerrel. Ashley számára ez a terv és az újabb manipulációsorozat beteljesülést jelent, a látszatvilágban megkaphatja azt, amire a valóságban vágyott – Tylerrel lehet. Ugyanis az asszisztensi munkafüggőségét nem csupán a feladatok iránti elköteleződés és a felgyorsult médiavilághoz való alkalmazkodás generálta, hanem Tyler iránti szerelme is.

Miután Ashley lépett a helyébe, Justinnak hirtelen vissza kellett térnie a régi életébe, Hollywood csillogásából csupán a márkás ruhákat és az emlékeket őrizhette meg. Itt ismét a két világ összeütközését láthatjuk: a hétköznapiság és a luxus életvitel most benső konfliktust okoz Justin számára, egyfajta meghasonlottságot, és azt az érzést, hogy mindaz, amibe véletlenek sorozata folytán belesodródott, nem teszi lehetővé számára, hogy ugyanazt az életet élje, amelyből a vakációja révén épp csak egy kicsit szeretett volna kiszakadni. Ehelyett egy gyökeresen más életvitelbe csöppent, s arra is ráébredt, milyen könnyű megszokni a kényelmet, a fényűzést és mindazt, amire korábban gúnyosan, sőt néha megvetéssel is tekintett. Viszont amikor vissza kellene térnie a hétköznapokba, azzal szembesül, hogy egy újfajta életet kell felépítenie, szinte a semmiből, s úgy érzi, Tyler is becsapta őt azzal, hogy hozzászoktatta a hollywoodi életvitelhez. Búcsúzásukon azonban nem lesz teljesen úrrá Justin kétségbeesése, az előadást alapjaiban meghatározó komikus elemek itt is szerepelnek, ám ezeket némiképp tompítja, néhány pillanatra pedig egészen el is nyeli a U2 With or Without You című dala, amely a kitalált és megjátszott „kapcsolatuk” végleges lezárásakor szól. A humor és Tyler látszólagos közönye ellenére ott lappang a feszültség ezekben a jelenetekben, amely azt sugallja, hogy hiába nem tényleges szakításról van szó, azért mindketten elveszítettek valamit. Valamit, amit talán egy épp elmélyülő barátságnak nevezhetnénk.

Amíg Justin várja, hogy indulhasson a repülőtérre, Tyler visszatér egy Marson játszódó film forgatásáról, amely után végül csak Justin segítségével tud megszabadulni fényes űrruhájától. Ezzel párhuzamosan az érzelemmentesség álarcát is elkezdi levetni. Kékesi Gábor szórakoztatóan és hitelesen viszi színre a filmsztár számtalan allűrből álló viselkedését, ahogy a látszat és a maszk mögött megbújó embert is, akit csak lassan, fokról fokra enged meglátni. Mert az álarc mögött – minden felé irányuló rajongás ellenére is – egy magányos embert látunk, akinek – mint mondja – hiába van háromezer fölötti kontakt a telefonja névjegyzékében, a botrány óta senki sem kereste őt. Ezt tetézi, hogy Ashley – a jelenethez illő, izzó vörös ruhában – sértődötten, dühöngve távozik, miután be kell látnia, hogy Tyler iránti szerelme – minden túlzásba vitt erőfeszítése ellenére is – viszonzatlan maradt, ezért úgy dönt, egy másik filmsztárnál próbál szerencsét.

Ashley kiviharzása után mindkét férfi arcára kiül az ijedtség, majd egyszerre döbbennek rá, hogy valójában nincsenek barátaik. Amikor Justin és Tyler kettesben maradnak, észrevesszük, hogy bármennyire is különböző az életük, a magány és a tényleges bizalmi viszonyok hiánya mindkettőjük számára meghatározó mozzanat. Végül ez lesz a kapcsolódási pont is számukra.

Az együtt töltött idő alatt arra is ráébrednek, hogy találkozásuk mindkettőjük előtt egy addig ismeretlen horizontot tárt fel. Megkapták azt, ami addig hiányzott az életükből: egy barátot, aki megmutatja, lehet másképp is élni.

Justin a mindent túlharsogó médiazaj és felfokozott stressz közepette egy darabka hétköznapiságot, lazaságot csempészett Tyler életébe. Tyler pedig a hollywoodi életérzést juttatta Justinnak, aki megpillanthatott néhány mozzanatot Hollywoodból, saját bőrén tapasztalhatta, milyen úgy élni, hogy minden pillanatban figyelem irányul rá. Tylert az önreflexió és az érzelmi nyitottság felé terelte a Justinnal töltött idő, Justin pedig egy rövid időszakra minden kapcsolatát elvesztette a mindennapisággal, hogy aztán ismét vissza tudjon találni a szürke hétköznapokhoz és értékelni is tudja azokat. Ám mégis túl tudott lépni a hétköznapokba ragadtságon, a Tylerrel való találkozás megtanította arra is, hogy még ő is merhet álmodni. Ezenfelül Justin tárgyalóképessége is sokat fejlődött, ami megint csak remek humorforrásként szolgál az előadás lezárásában, amikor Tylert szembesíti azokkal a feltételekkel, amelyeket a filmsztárnak vállalnia kell, ha valóban azt akarja, hogy tovább maradjon. Az utolsó jelenetekben Justin átváltozását is felfedezhetnénk, ahogy arra Tyler is utal, amikor tréfásan megjegyzi: „szörnyeteget neveltem”. Azonban sokkal inkább arról van szó, hogy Justin itt is görbetükröt tart Tylernek, miközben már régen a maradás mellett döntött.

Peter Quilter darabja a szórakoztatás eszközkészletét kiaknázva hívja fel a figyelmet arra, hogy lépten-nyomon álhírekbe, valóságtorzításokba, a médiafelületek uralását célzó hazugságokba botlunk, amelyeket sokszor hajlamosak vagyunk beépíteni a valóságról alkotott képünkbe. Ám talán még ennél is nagyobb baj, hogy azok, akikről a hírek szólnak, a hírek tartalmával való játszadozás, taktikázás során az öncsalás hibájába esnek, ami személyes életükre destruktív módon hat.

A sokféle »nyilvános én« között elvesznek, elveszítik a hiteles, önazonos énjüket, egyre messzebb sodródnak önmaguktól, a teljes meghasonlás mentális szakadéka felé.

Azonban ez az üzenet és tanulság meghúzódik a mélyben, az utólagos reflexió hívja elő, az előadás jelen ideje legfőképp szórakozást és sok nevetést kínál. Szelle Dávid rendezésének, a három színész energikus játékának és a darab humorát is integráló jelmezeknek köszönhetően az előadás remekül működteti azt, hogy a játékidő a könnyedségé és a szórakozásé legyen, de mégsem hagyja, hogy a néző tét nélkülinek érezze, mert a tartalmas jelenetek újra és újra előcsalják az utólagos reflexiót.