Van a kötetben egy nagyon szép sírvers (T. D. Sírverse), amely olyan rövid, mint a dalok általában. Az „iskolázatlan” fül a vers első olvasása után azt hiheti, hogy sima szótagszámolásról van szó, mint Tandori korának versei többségében, de nagyot tévedne.

A vers így kezdődik: „Égi királyság // Földi lovagja”.

Nem modern jambus ez, hanem adóniszi kólon (tá-titi-tátá). Egy klasszikus versmérték, mely a szapphói strófa utolsó sorából szakadt le, és vált külön életre az újabb lírában. Végig ezekkel az adóniszi kólonokkal dolgozik a vers, és mindenhol hibátlan a ritmus. Ütemességre emlékeztető tagolás is van a sorokban. A sormetszet általában a második szótag után található, melyre egy három szótagos rész következik: „Égi / királyság”.

A rövid, mindössze nyolc soros, és két strófás vers ellentétekkel dolgozik: égi-földi, végre-kezdve, meghalni-újjászületni, otthagyni-visszaszerezni.

Rímei keresztrímek. A költő eme akusztikai választással is megidézi a temetők sírjait, vagyis a rímtechnika is erősíti a mű sírvers mivoltát. A rímek elég tiszták, de nem figyelemfelkeltők, rikítók. Belesimulnak a szövegbe: „annyi”-„hagyni”, „eredni”-„szeretni”.  

A sorfelezés egyszer tér el a megszokottól, ha nyolc sor esetében lehet megszokásról beszélni (egyébként lehet), és ez az utolsó előtti sorban történik, talán nem véletlenül: „járj, odahagyni”. A metszet itt az első szótag után áll, melyet egy négyszótagos szó követ, méghozzá egy olyan („odahagyni”), amelyet nem igazán használunk a mindennapi nyelvben, hanem költői leleménynek mondható, és minden bizonnyal a ritmus szülte. A ritmus nélküli, mindennapi változatai ezek lennének: elhagyni vagy még inkább otthagyni.

Nagyon izgalmas, hogy éppen az elhagyásról és magányosságról szóló sorban hagyja el a vers az eredeti tagolását,

és az addig páros, két szótagos ütemrész itt válik először egy szótagossá, tehát magányossá: „járj”. Milyen szorongató ez a fogalmi és formai szinten is megjelenített egyedüllét! 

De senki ne essen kétségbe, mert a vers utolsó sora kihúz bennünket ebből a gödörből (egy sírvers esetében ez a szó is elég stílusos): „s visszaszeretni”. Látható, hogy itt viszont már egyetlen szó képezi a sort, tehát a sormetszet teljesen eltűnik. Vagy rejtetté válik, mert a „visszaszeretni” egy összetett szó, és az első szava után licenciával továbbra is odaképzelhető. De most inkább ne képzeljük oda, úgyis olyan szürke odakint az idő, és a lényeg maradjon az összeolvadáson, az egymásra találáson, a szimbiózison, mely két lény, mondjuk két ember között létrejöhet. A vers ellentétei is kibékülnek egymással. Itt két szó között jött létre ez az egymásra találás, de ez mindegy, az eredmény, a forma által kifejezett tartalom ugyanaz.

Volt már szó egy önálló szóleleményről. Nos, a „visszaszeretni” esetében is ilyesmi történik, és Tandori nagy valószínűséggel a visszaszerezni analógiájára alkotta.

Egyébként csupa i-betű ez a kis költemény, a nyolc sorban tíz található belőlük, nincs olyan sor, melyben ne jelenne meg. Ha így áll a helyzet, akkor valamilyen szinten szimbolikusnak kell felfognom ezt a betűt, hangot. Attól eltekintve, hogy Tandori rajzverseiben gyakran megjelenik az i, én e betű írásképében az emberszerűséget hangsúlyoznám. Mintha a pont lenne az ember feje, és a függőleges vonal a teste.

Mintha az egész versben ez a magányosan álló ember próbálna megjelenni, társra lelni.

Optimista és vigasztaló tehát Tandori Dezső verse, hiába sírvers, és hiába szól az elmúlásról. Ugyanakkor a szeretet költeménye is, mely fogalom és érzés mindvégig jellemezte líráját. Reggeli eszmefuttatásomat azzal zárnám ebben a nagy madárcsicsergésben ‒ mert 11 madaram a kinti hideg ellenére idebent nagyon aktív ‒, hogy Tandori sírkövére, melyet Jovánovics György alkotott, és a Fiumei Úti Sírkertben található, valóban felkerült ez a költemény: vagyis Tandorinak, ennek a nagy költőnek tényleg sikerült megírnia saját sírversét.  

Jovánovics György terve: Balkon 2021/3, 4 – Balkon

Fotó: a Fiumei úti sírkert Facebook-oldala