A koncert első felében a Játékok egyes tételei - így a Madaras, a Hang a Távolból, a Harmonika, a Kis Korál, az Álmosan, a Hommage à Farkas Ferenc szólalt meg, melynek tételei közé Ólaffson két Bach átiratot illesztett: Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit, (BWV 106) Kurtág átirata volt az egyik, és Ólafsson Kurtág Györgynek ajánlott átiratában a közismert Air a D-dúr Szvitből volt a második. Az izlandi zongoraművész ezután minden átmenet nélkül, szinte tételszünetet sem tartva játszotta el Haydn G-dúr vonósnégyesének Kurtág-által készített átiratát, jelezve, hogy Kurtág zenéje beilleszthető egy egyenes zenei alkotói folyamatba, melynek állomásai Bach, és Haydn mellett Guillaume de Machaut, Ludwig van Beethoven és Robert Schumann, Bartók Béla és Anton Webern is.

Ezt követően Kurtág Hommage a R. Sch. című drámai hangvételű kamaraműve következett, Olafsson mellett Szűcs Máté brácsán, Klenyán Csaba pedig klarinéton játszott, sőt a darab végén a nagydobot is ő szólaltatta meg. A koncert első részének utolsó darabja Kurtág Beethovenre utaló Quasi una fantasia című 1988-ban komponált négy tételes zongoraversenyével zárult, melyet a térben szerveződő Danubia zenekarral - Markus Stenz vezényletével - adott elő Vikingur Ólafsson.  

A szünet után Kurtág Grabstein für Stefan című gitárra és zenekarra komponált gyászzenéjét szólaltatta meg a Danubia zenekar, a koncsertáló szólamot Pablo Marquez játszotta. A hangpozíciók itt is egy térbeli kompozíció elve szerint szerveződtek, a térhatást a streamszolgáltató nem tudja maradéktalanul közvetíteni, de a képek segítségével azért el lehetett képzelni, hogyan szólhatott a helyszínen.  

A második mű Kurtág talán legismertebb, és egyben egyik leghosszabb zenekari műve, a Sztélé. A Grabsteinhoz hasonlóan ez is gyászmű, melynek ősbemutatóját annak idején Claudio Abbado vezényelte. Az így lezajlott - szünetet is tartalmazó - középrész után a koncerten egy da Capo következett: újra az első rész művei szólaltak meg, ám nem koncertzongorán, hanem pianínón, ezzel idézve meg az ünnepelt 2019-ben elhunyt feleségét - Kurtág Mártát -, akivel ezen a hangszeren adtak elő négykezeseket. 

Ezek voltak a koncert eseményei adatszinten. Alább a jegyzetíró néhány Kurtágról szóló személyes gondolata olvasható. 

Kétségkívül ritka, hogy egy ember megéri a századik életévét. Azonban különösen a zeneszerzők között nem egyedülálló, és ennek magyarázata lehet az, hogy a zenével való foglalkozás folyamatos kognitív igénybevételt jelent. Szerepe lehet annak is, hogy a zenehallgatás köztudottan stresszoldó hatású, bár épp a zeneszerző lét különösen stresszes, így a nagyon fiatalon elhunyt zeneszerzők listája sem rövid. Az általam ismert zeneszerzők közül megérte a századik életévét Kurtág mellett Irving Berlin, Elliott Carter, Farkas Ferenc, Paul Le Flem, Leo Ornstein. Betsy Jolas pedig reméhetőleg az idei év augusztusában fogja ünnepelni szintén a századik születésnapját. És ugyan nem volt zeneszerző, hanem énekművész a svájci Hugues-Adhémar Cuénod, aki hasonló szerepet játszott a zenei evolúcióban, mint Kurtág György: láncszemként kötötte össze a régit az újjal, így a múltat a jelennel, jelezve ezzel a jövő lehetséges kontúrjait. Ő 108 évet élt.  

A Kurtág-jubileum során sok közhely, eufemizmus, és túlzás hangzott el a zeneszerzővel kapcsolatban, én ezeket nem ismétlem, nem szaporítanám. Nem gondolom, hogy ő mindenek felett álló zseni vagy titán lenne, de még azt se, hogy élő legenda, netán egyedülálló elme volna.

Hétköznapi érző ember, akinek pályafutása valóban különleges abban az értelemben, hogy eltér a musili átlagember karrierjétől. Kurtág György gondolkodása és habitusa csak Pilinszky János gondolkodásmódjával hasonlítható, annak misztikus-keresztényi allűrjei nélkül. Zenéje poetikusan tömör, a hívő zeneszerzők terjengőssége rá nem jellemző. 

Számomra Kurtág életműve teljesen világos és következetes: az ő zenéje is szerepet játszott abban, hogy a 19. századi német esztétika alapelveit kétségbe vonjam. Kurtágnak ugyanis nincsen egyéni stílusa, a zene egyetlen spektrumát sem sajátította ki magának arra, hogy személyes érveit vagy szubjektív mondanivalóját közölje. Kurtág György művészete a 20–21. századi zene egyik legsűrűbb, mégis arányosan kialakított szövete. Nála néhány másodpercnyi zenei anyag hordoz egy hosszú lírai folyamatot. A fragmentum a zenéjében nem vázlat, hanem végleges forma.

Így a Játékok rövid, sűrített tételei egy-egy gesztusba formálják az emberi psziché mélységeit. Zenéje ugyanis inkább gesztusok szövevénye, mint dallamok sorozata. Még nagy apparátusra is kamarazenei részletességgel komponál. A Játékok című zongorasorozatában a gyermeki kísérletezés és a filozofikus tömörség egyszerre van jelen. A csend nála nemcsak szünet, hanem negatív tér. Nemrég nyilvánosságra került kéziratai grafikai intenzitású üres tereket mutatnak, nála a levegősség csendje a legfőbb alapelem. Gyakran alkalmaz egyszerű megoldásokat, így a zenéje könnyen befogadható.

Ez a zene mozaikszerű, és a mozaik apró darabkái a zenetörténet nagyon rövid, de jellemező momentumai, amelyeket Kurtág szinte mikroszkóppal vizsgál meg,

majd patikamérlegen kimérve rakja össze. Nagyon gyakori nála a motívumkötödés: egy-egy apró zenei szegmenst többször, több művében más hangzó háttérrel, más kontextusban használ fel újra és újra, így műjegyzéke sokkal szövevényesebb, mint a zenéje. Egyedülálló képessége abban mutatkozik, hogy ezeket a nagyon különböző motívumokat holisztikus módon látja egy egésznek, így az összekapcsolódásai olyan természetesek, mint a természet egyéb apró jelenségei, melyeket gyakran észre sem veszünk. Valamiféle speciális nézőpont kell ahhoz, hogy felfedezésükkel rácsodálkozhassunk bennük az univerzum egészére. Kurtágnak egyszerűen szerencséje van azzal, hogy ezt a nézőpontot megtalálta. Nekünk pedig szerencsénk van azzal, hogy Kurtág kortársai lehetünk, és az ő segítségével az élet olyan mélységeit ismerhetjük meg, amelyet más korban, más lokációban élő embertársunk aligha tehet meg. 

Az előadás fotói a MÜPA Home Live közvetítése alapján készültek.