Már önmagában a helyszín is különleges, s meghatározza, hogy milyen stílusú előadásokat lehet hozzá választani. Hisz egy előtérbe folyamatosan emberek lépnek be, időnként hangosbemondón értesítik a színházba látogató közönséget, hogy melyik előadás hol kezdődik éppen, egyszóval zajlik az élet. És ez az élet szerves részévé válik az előadásnak, lazábbá, kötetlenebbé teszi. Azt hinnénk, a nézők emiatt kevésbé figyelnek arra, amit a színpadon látnak, hisz maga a tér köti le a figyelmüket. Bevallom, nekem is fenntartásom volt a helyszínnel kapcsolatban, egészen odáig, míg el nem kezdődött az előadás. Bárki, bármikor, feltűnés nélkül otthagyhatta volna a mesét. Ám minden gyerek „tátott szájjal” merült el a történetben, és ez nemcsak az ő még érdeklődő lelküknek köszönhető, hanem nagyrészt az alkotók minőségi munkájának is. E sorok írója is jobban élvezte e gyerekközönségnek készített produkciót, mint sok más, felnőtteknek szánt színházi előadást. Talán azért is, mert minden mesében vannak olyan poénok, melyeken csak a felnőttek tudnak nevetni. És mert az előadás szereplői időnként kiszóltak a történetből, mintegy saját szerepükre reflektálva, s azzal kapcsolatos kérdéseket intéztek a közönséghez és egymáshoz. „Hogy tetszik a szerepem?” – tette fel a kérdést például a Jancsi figurájával bábozó szereplő a királylányt játszónak. Majd hozzátette: „Jobb is, mint a tiéd.”

A bábelőadás a vásári komédiák hangulatát idézi, tökéletes műfaji választás az előcsarnok helyszínéhez. Középen, a kis színpadon, egy fa kocsin játszódnak az események, amelynek tetején egy forgatható kép jelzi az éppen aktuális napszakot: a Holdat, illetve a Napot látjuk rajta. A háttérben pedig egy dimbes-dombos vidéket ábrázoló, kék és sárga színeivel harmonikus hatást keltő, szépen festett tájkép teremt hangulatot az eseményekhez.

A bábokat tartó szereplőket együtt láthattuk a figurákkal, stílszerűen, reneszánsz ruhákba öltözve. Az előadás sok humoros eleme közül az egyik, hogy a szőke, hosszú hajú, kecses királylányt egy fekete, rövid hajú, duci lány játszotta, kihasználva ezzel is a bábot tartó szereplők megjelentetése adta lehetőségeket. A bábozók pedig egyben színészekké váltak, és nemcsak hangjukat, hanem mozgásukat és mimikájukat is kölcsönözték a meséhez. Ezáltal vált humorossá és többértelművé például az, hogy a királylánynak le kell vetkőznie Jancsi előtt, ha meg akarja kapni annak a malacait. Az egyik szereplő „felháborodva” konstatálta, hogy itt gyerekek is ülnek a közönségben, hogy képzelik ezt.

A népmese története, gondolom, sokaknak ismerős. Jancsi, a szegénylegény, anyja malacait viszi legeltetni. Ekkor felbukkan a szépséges királylány, s mindenféle női praktikákkal próbálja Jancsiból kicsikarni, hogy adjon neki egyet belőlük. Érdemes felfigyelni arra, hogy milyen útmutatást hordoznak magukban a mesék a nemi szerepek elsajátításának szempontjából. Még e sorok írója is úgy érezte, van mit tanulnia a furfangos királylánytól! Jancsi kötélnek áll, nem tud nemet mondani a királylánynak, de rögtön alkut is ajánl: a malacért cserébe fedje fel a bokáját. Másodszor is találkozik a királylánnyal, aki ezúttal az alsótestét mutatja meg egy újabb malacért.

Jancsinak, hazatérvén, anyja előtt számot kell adnia az eltűnt malacokról. Most ébred fel a meztelen női test látványa alóli kábultságból. Megfogadja, másnapra valamilyen módon visszaszerzi a királylánytól az elherdált malacokat. Higgadt fejjel el is indul legeltetni, ám józansága a királylány látványára el is száll. Ahelyett, hogy tartaná magát tervéhez, a harmadik malacot is odaadja, miután a lány felfedi testét teljes meztelen valójában. Mellét csillagok, fenekét és szemérmét pedig a Hold és a Nap takarja. Jancsinak nem marad más választása, elindul szerencsét próbálni a király udvarába, aki kihirdette, hogy annak adja lánya kezét, aki ismeri a testén levő jegyeket. Aki viszont rossz választ ad, annak feje karóba húzattatik.

Nem elemzem most a mese szimbolikus értelmeit, bőven van. Természetesen a Jancsi előtt próbálkozó előkelő- és szegénylegények egyaránt karóra kerülnek, ennek képe a billenő díszlet segítségével meg is jelenik. A király figurája pedig a „színpad a színpadon” hatást keltő kocsi tetején ül, és onnan konstatálja, milyen jól szórakozik a karóbahúzásokon. Nem győzném felsorolni az előadás poénjait sem. A király figurája az egyik legviccesebb, különösen, amikor megjegyzi a napi kivégzések végignézése után, hogy mennyire elfáradt.

Az előadás reneszánsz hangulatát az aláfestő zenével is kiemelik, melyet együttes híján felvételről hallunk, ám az egyik játékos csörgődobbal kíséri a zenét. A trombitás is valóságos hangszeren játszik – a király mulatságosan perlekedik is vele, hogy hagyja már abba a zenélést.

Mindenkinek ajánlom, hogy ha Miskolcon jár, menjen el a bábszínházba, akár gyerekek nélkül is, mert a szórakozáson túl újra gyereknek érezheti magát, ha csak egy órára is.

A négy kópé meséi
Bábszínpadra írta és rendezte: H. Nagy Katalin

Tervező: Horváth Márta

3 éves kortól ajánlott

Szereplők: Juhász Judit, Tari Edit, Oláh Tibor, Károlyi Szabolcs, Barna Laczy