Kollár-Klemencz László neve sokaknak leginkább a 2002-ben megalakult Kistehén Tánczenekarból lehet ismerős, de korábban tagja volt az Andersennek is, 2014-től pedig kamarazenekarával jelentet meg albumokat. Széles érdeklődési körrel rendelkezik: építészmérnöki és hippológus diplomával is rendelkezik, 2015-ben pedig megjelent legelső könyve Miért távolodnak a dolgok? címmel.

A kamarazenekar tagjai a gitáros-énekes Kollár-Klemencz László mellett Mákó Kató (ének, ütőhangszerek), Valkó Béla (cselló), Gyulai Csaba (brácsa, gadulka), Csernovszky Márk (zongora, vokál), Vajdovich Árpád (nagybőgő, vokál) és Bordás Zoltán (dob). Az albumborítón is az együttes rajzolt figurái jelennek meg – érdemes egy pillantást vetni a groteszk stílusra és színvilágra.

A dátum és az album címe alapján magányosabb közönségre is számíthatnánk, de meglepően sok házaspár érkezett a Magyar Zene Házába. A hallgatóság nagy része középkorú volt, de a fiatalabbak is szép számmal megjelentek. A duplázás egyébként a telt háznak volt köszönhető – a második, fél nyolcas előadás volt előbb meghirdetve, de a nagy érdeklődés miatt szerveztek egy kora délutáni, fél négyeset is, amire ugyancsak minden jegy elkelt.

A beléptetés gördülékenyen zajlott, aki korábban érkezett, még megállhatott a büfében egy italra, majd gyorsan elfoglalhatta helyét. Kezdésig reklámokkal szórakoztatták a közönséget, de pontban fél nyolckor elhalkult a terem, kialudtak a fények, felcsendült a Bella Ciao, majd a zenekar bevonult. Egy rövid zongoraimpró után köszöntötték a közönséget, és már kezdődött is a koncert.

Az új, negyvenhét perces lemezen felül még korábban megjelent dalokkal is készültek, így összesen körülbelül két órán keresztül zenéltek. Időben kezdtek, fél nyolctól egészen fél tízig tartott az esemény. Felváltva játszottak új és régi dalokat, melyet Kollár-Klemencz azzal magyarázott, hogyha egyben zúdítanák rá a friss albumot a közönségre, „kiszáradnának” tőle. Felcsendült többek között a Tűsarkú, Iszom A Bort, Beszéljünk Zoli, A folyó, Ég az erdő, Pápá Nyugodj Békében, Úgy Szerettem Beléd, Ha volna szeretőm, Angyalokra gondolok, Ezt Is Elviszem Magammal a régebbiek közül, illetve az új lemez összes dala, tetszőleges sorrendben. Olykor erőteljes, olykor melankolikusabb számokat játszottak, tökéletes egyensúlyt teremtve. 

Kollár-Klemencz színpadi jelenléte nem mindig volt magabiztos, ám ezt humorral feloldotta, a közönség együtt nevetett vele. Üdítő volt látni, hogy ezzel ellentétben mekkora átéléssel énekelt, életre kapott, időnként táncra is perdült és fel-alá sétálgatott a színpadon.

Érezhető volt a zenészek közötti, hosszú évek közös munkája közben kialakult szeretet és harmónia, a dalok szünetében sokszor viccelődtek egymással. Mindezt erősítette a Hol van Isten, melyben Vajdovich Árpád, Mákó Kató és Csernovszky Márk is énekeltek, Kollár-Klemencz pedig mint egy izgatott pajtás nyújtotta át nekik a mikrofont, amikor ők következtek – addig pedig a frontember igyekezett helyettük játszani a hangszereiken.

Egy decemberi irodalmi esten már elhangzott egy-két új dal (Engedlek tovább), viszont ott csak Kollár-Klemencz énekelt egy akusztikus gitárral kísérve. A februári koncerten a zenekarnak köszönhetően sokkal több érzelmet tudtak közvetíteni, a különböző hangszerek együttese nagyobb mélységet adott a daloknak. A lányok nem sírnakon egyébként volt két közreműködés: Ferenczi Györggyel és Beton.Hofival, de ők nem jelentek meg a színpadon, csakis a héttagú zenekar játszott végig.

Az új albumon sokkal több élet van, mint az előzőekben, és talán ez is tette ennyire élvezetessé a koncertet – például az Átüt és a Hol van Isten a lemez végén sokat emelt a hangulaton. Nekem leginkább Bordás (dob), Vajdovich (nagybőgő) és Mákó Kató (ütőhangszerek) triója adta élőben a legnagyobb intenzitást a daloknak, de természetesen nem szabad elvitatni a zongora és a vonóshangszerek szerepét sem. Különös említést érdemel Mákó Kató hangja: nagyon szépen kiegyensúlyozza Kollár-Klemencz érdes stílusát, és sokszor nem is kellett ehhez énekelnie, csak vokáloznia. Több dalban pedig eleve csak Kató énekel, mint a Tűsarkú, Beszéljünk Zoli, Tartsd meg istenem, A lányok nem sírnak, amik nekem pont miatta váltak kedvenccé. Kollár-Klemencz elmondása szerint hozzá legközelebb az Egy ember szíve áll.

A két óra alatt többször élhettünk át katarzist, a korábban ismert dalok áthangszerelve, élőben sokkal nagyobbat szóltak. Ilyen volt például az Ezt Is Elviszem Magammal, melyet sokan a Kistehénhez kötünk, de a Legesleges albumon is feltűnik, ami a Kamarazenekar neve alatt fut, és egyébként Erdős Virág megzenésített verseit tartalmazza. Játszották a Beszéljünk Zolit és az Iszom A Bort, melyek közben érezhetően felpezsdült a hangulat. A koncertterem gyönyörűen ki volt világítva, nagyban hozzájárult az atmoszféra megteremtéséhez. 

Sikerült élőben is megbizonyosodnom arról, hogy a Kollár-Klemencz Kamarazenekar nemcsak a stúdiófelvételeken képes nagyszerűen megfesteni az általuk átadni próbált érzéseket, hanem ezt élőben még fokozni is tudja. Új albumuk, A lányok nem sírnak, a korábban megjelent lemezekhez hasonlóan rengeteg komoly témát dolgoz fel, mint például a gyász az Engedlek tovább-ban, emellett mégis sikerült sokkal színesebb köntösben tálalnia mondanivalóját, igazi érzelmi hullámvasútra szálltunk fel.

Fotókreditek: Kollár-Klemencz László Facebook-oldala