Csehov, aki majdnem egész életét betegségével küzdve töltötte, talán úgy fejezhette be utolsó színdarabját, a Cseresznyéskertet, hogy minden energiáját az írásnak szentelte. A mű biztosan tükrözi a lelkiállapotát: ha tragikus eseményeket szenvedünk el, attól mindennapi életünk nem csak szánalmas, de humoros is lehet akkor, ha nem veszítjük el a reményt. A Cseresznyéskert a nosztalgiáról szól: az arisztokraták társadalom vezető helyét éppen átveszi a polgárság; a feudalizmust felváltja a kapitalizmus, és már ott lebeg a kerten túl egy születőben lévő új rend. Ranyevszkaja, a birtok úrnője válaszúton áll, enged a kétségbeesésének – mert élete legszebb napjai elmúlnak a cseresznyéskert elvesztésével –, vagy elfogadja azt a lehetőséget, ami talán még előtte áll. Az előadás ezt mutatja meg, egy széteső világban élők melankóliáját.

Feledi János munkáiban korábban is meghatározó volt az irodalmi inspiráció és a színészi jelenlét ötvözése a táncművészettel. A koreográfiái nem „eltáncolják” az irodalmi alapot, sokkal inkább hangulati struktúrát teremtenek egy mű értelmezéséhez. Talán most azoknak, akik nem ismerik a darabot, nehezebb nyomon követni a cselekmény sokrétű szálait, de ezt Feledi erős karakterelemzéssel oldja fel, minden szereplő élénken vázolt és vibrálóan egyénített; élnek, lélegeznek és valahogy áttáncolják magukat a melankólián az életbe. 

Az este mozgatórugója Lopahin (Nádas Zalán) a feltörekvő, gazdag kereskedő, aki nem tud túllépni azon, hogy egy paraszt fia és egy jobbágy unokája. Rajongása Várjáért (Bakonyi Jusztina), a birtok úrnőjének fogadott lányáért az előadás legerősebb romantikus mellékszála. Bakonyi Júlia komoly Várja szerepében, érződik mozgásán, hogy a lány tisztában van a családot sújtó anyagi gondokkal. Lopahin az előadás érzelmi motorja, de a volánnál a Gajev-testvérek ülnek.  Ranyevszkaja (Hörcher Noémi) a társadalmi változások szimbóluma, az orosz arisztokrácia klasszikus képviselője, képtelen felismerni a veszélyt, figyelmét állandóan elterelik a múltbéli események, nem tud fókuszálni, olyannyira eltávolodott a valóságtól, hogy az majdnem összes családtagja, alkalmazottja életének összeomlását hozza. Testvére, Gajev (Földesi Milán) ugyanebben a betegségben szenved, de úgy tűnik, jobban tudatában van a tétlensége következményeinek. 

Trofimovot Perjési Patrik szenvedélyesen alakítja, más erőket képvisel, céltudatos, radikális, mégis romantikus karakter, akit a cseresznyés arisztokratái nem teljesen értenek, ha látszólag kíváncsiak is rá. Ranyevszkaja kisebbik lánya, Ánya (Frank Flóra) szereti őt, mert romantikus és idealista ember, talán a polgári érzelmek iránti megvetése még vonzóbbá teszi őt a lány számára. Sarlotta Ivanovna nevelőnő szerepében Czvikli Fanni különös, némileg misztikus karakter, ugyanakkor komikus szereplő. Feledi még Piscsik (Juhász Kristóf), Jepihodov (Juhász Kristóf) Dunyása (Márkus Fanni) és Jása (Nagy Csaba Mátyás) szerepét tartja meg egy-egy energikus táncképre, a fiatal táncosok szép társulati játékot hoznak. 

És akkor ott van Firszként Kulka János, egyetlen prózai szereplőként, aki a darabbéli rövid monológjaival felépíti az előadás érzelmi-értelmi ívét, hangulatát. Firsz, a felszabadított jobbágy, aki ugyanúgy szolgál a család birtokán, ahogyan az emancipáció előtt is tette, mert szerinte a felszabadítás katasztrófa volt, úgy kellene maradni mindennek, ahogy mindig is volt. Kulka némileg különcnek ábrázolja Firszet, alakítása mozaikkép-szerű, karakterét hibátlan komikusság, egyben fatalista közöny jellemzi, ami egyszerre tud megható és szívszorító lenni. A színész előadása figyelemre méltóan árnyalt, erős fizikai jelenléttel formálja meg a figurát, s ez emlékeztet hajdani virtuozitására, még akkor is, ha a szerep az öregség törékenységét kívánja meg tőle. Kulka Firsze a testbe zárt múlt metaforája, a jelen idejű csend fájdalmának hangsúlyozásával (megjegyzem, pár éve nem más, mint Mihail Barisnyikov játszotta a szerepet egy táncszínházi feldolgozásban New Yorkban). 

A Feledi Project előadásaiban mindig meghatározó a kiváló tér-és eszközhasználat, a meghökkentő, mégis adekvát látványvilág igényes bevilágítással.

Akárcsak a 2022-es CSEHOV:Sirály produkcióban, most is átjön, mennyire érti a csapat a csehovi világot, életérzést. A tizenkét szereplő tizenkét székéből álló díszletelem-pakk mozgatása, alakzatba építése, a virágszirom-hullás (fény-vetítés-díszlet: Pető József, Fekete Mátyás és Vati Tamás) a változás, a szétesés tökéletes szimbólumai, amelyekhez kiválóan társul Bati Nikolett gyönyörű, élénkszínű, kicsit groteszk látványvilágú jelmezarzenálja. A zenei világ is mindig meghatározó szerepet játszik Feledi előadásainak atmoszférájában, most a Sárik Péter Trió élő játéka emeli ezt meg.

A jazz improvizatív szerkezete különösen jól illeszkedik az előadás lebegő dramaturgiájához: a visszatérő motívumok, a tempóváltások és a váratlan harmóniai kitérések. 

 
A koreográfia lassú, elnyújtott gesztusai, ismétlődő motívumai, áttetsző mozgásnyelve, az a fajta visszafogottság, amely egyértelműen egy alkotóművész, jelesül Feledi János koreográfus-rendező „érésre” utal. A Feledi Project Cseresznyéskertje nem radikális újraértelmezés, hanem átgondolt, lírai olvasat. Feledi művészi pályáján ez a produkció a letisztulás és a nyugodt arányérzék diadala: egyre kevesebb eszközzel, egyre nagyobb érzelmi mélységgel dolgozik. Ahogy Kulka elénekli a Moszkva-parti esték egy strófáját, az talán előrevetíti, hogy a Sirályt és ezt az előadást követően talán jön a Három nővér feldolgozás, egy újabb totális Csehov-Feledi élmény táncban, mozgással és ritmussal. 

Fotó: Kaszner Nikolett/Marosi Viktor