„Szeretem a szeszt, a futballt és a pénzt is” – ezzel a sorral lehet leginkább megragadni a Soviet Monday Közép-Európai Posztpunk című albumának fogalomvilágát, amely február kilencedikén jelent meg a zenei platformokon. A cím egyértelműen jelzi, mivel van dolgunk: egy közép-európai zenekar posztpunkot játszik.

Az együttes tagjai Biró Milán (ének), Kovács Márton (gitár, szintetizátor), Mónus Marcell (dob) és Jancsó László (basszusgitár) évek óta dolgoznak együtt, de idáig csak kislemezeket jelentettek meg, például a Kirillt vagy a GEPESZ/LANY-t. A Soviet Monday rétegzenét játszik, így még nem tettek szert nagy hírnévre az országban, mégis ők a magyar posztpunk-szcéna egyik legismertebb szereplői. Energiájuk és hangzásuk eltér más hazai posztpunk zenekarokétól, mint a VIDAL, a Gulu gulu vagy a .kalibrál, amelynek egyik tagja a Soviet Monday-ben is játszik.

Albumuk magában hordozza a posztpunk alapvető jegyeit: a borító egy panelt ábrázol, sokat írnak a főváros egyik iparnegyedéről – Csepelről, ahonnan származnak –, és szinte mind a tíz dalban szóba kerül az alkoholfogyasztás. A teljes album előtt két kislemez látott napvilágot: először a gyenge kezű lány, majd a mindenki fél.

A harminc perces lemez legelső dala a gyónás, mely erős torzítással és dobbal indul, ami nemcsak a dalnak, hanem az egész lemeznek megadja a kezdőlöketet – ettől kezdve lassabb és pörgősebb dalok váltják egymást. A gyenge kezű lányt a mindenki fél követi, itt érkezik meg a zenekar és indul be igazán az album. A delta dalszövege egy posztindusztriális várost fest meg, a „de itt levegő kell, ne lélegezz vegyszert” mintha egy erőmű tövében íródott volna. A b oldalnak köszönhetően kellemesen lebegünk át egyik dalból a másikba, és ahogy a cím is utal rá, ez az album fele és egyben fordulópontja is, az újabb vihart megelőző harminchat másodpercnyi csend. A régi zene jó a mai zene szar visszaemlékszik arra az időszakra, amikor még a nők odavoltak az elbeszélőért, az album múltja és jelene itt találkozik. A következő számban visszatérünk napjainkba, Csepelen állunk sorban a gyógyszertárban. Az elhízás, elhanyagolt megjelenés és elromlott életpálya többször is megjelenik.

A mert muszáj a futballhoz és Kathi Bélához szóló sorai feldobják az album végét, egy utolsó tombolás tanúi lehetünk. A tizedik dallal, a powerplanttel búcsúznak, ami az előtte lévő kiskegyedre utal vissza legelső soraival: „a kiskegyedben olvastam, hogy szexszimbólum lettem”, és az elvesztett szerelméhez intézi mondanivalója további részét. Sokszor a dalszövegek valakihez szólnak, leginkább a szeretett személyhez, akivel az elbeszélő kapcsolata már régóta nem felhőtlen. A kapcsolat végét megéneklő dalszöveget a powerplantben erős breakdownok és nagyon nehéz gitárszólók kísérik. A legutolsó dal méltóképpen búcsúzik el tőlünk – rengeteg érzelemmel és kérdéssel hagyja magára a hallgatót, néhány percre mi is osztozunk az érzéseken.

A delta és a powerplant kiemelkedő mind hangzásban, mind dalszövegben, de nem elhanyagolható a mindenki fél gitárszólója sem. Mivel a szintetizátor, a torzított gitár és az erős basszus rátelepszik a dalokra, sokkal nehezebb emiatt közöttük bármilyen különbséget felfedezni hangzásban. Fellelhető költőiség például a gyónásban („Hátradőlök ahogy / foszlik a világ kint), néha pedig történetet mesélnek el (gyenge kezű lány).

A témák, melyeket feldolgoznak, nagyban igazodnak a posztpunk által megfestett fojtogató, szürke panelrengeteghez. Nincs kiút, de valahogy mégis meg akar szabadulni az ember belső démonjaitól. Az album nemcsak hangzásából adódóan, hanem a dalszövegek tematikájában is a reményvesztettséget sugallja.

A Közép-Európai Posztpunk elkalauzol minket egy, a dalok által megfestett sivár világba, majd magunkra is hagy, hogy egyedül fedezzük fel azt. Az előadásmód érzelmes, és ez teszi igazán érdekessé az albumot – habár a hangzás sokkal dühösebbnek érződik a dalszövegekhez képest, összességében melankolikus képet fest, mellyel egyértelműen beleillik a posztpunk világába.

Fotókredit: Soviet Monday Spotify-oldala