A program irodalomterápiás foglalkozással kezdődött, amelyet Csákvári Lili irodalomterapeuta vezetett. A résztvevők közösen dolgoztak fel egy részletet az írónő nagy sikerű regényéből, az Ábris és az azúrkék patkány című műből. A délután folyamán Bencsik Orsolya író, a Szegedi Tudományegyetem docense köszöntötte a közönséget, és kiemelte, hogy a kötet 2026-ban elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat a 7–12 éves korosztály kategóriájában.

A beszélgetés során Vészíts Andrea pályájának alakulásáról is mesélt. Pszichológusként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd a Lipótmezőn működő Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben kezdett dolgozni. A hetvenes években azonban a pszichológia még nem volt elismert tudomány Magyarországon, így pályamódosításra kényszerült. Egy filmes felkérés révén került az Objektív Filmstúdióhoz, ahol dramaturgként és forgatókönyvíróként dolgozott egészen a stúdió megszűnéséig.

Később a televíziós világban is sikereket ért el. Vezető írója volt a HBO Társas játék című sorozatának, majd az Időfutár című ifjúsági projektben is közreműködött, amely rádiójátékként, könyv- és filmsorozatként is ismertté vált.

Gyermek- és ifjúsági irodalommal akkor kezdett foglalkozni, amikor a filmes pályázati lehetőségek beszűkültek. Első regényét dédapjáról, Móra Ferencről írta Apapa címmel. Elmondása szerint fontos számára, hogy hiteles képet mutasson az íróról, akit gyakran leegyszerűsítve, egy anekdotázó öreg bácsiként mutatnak be, a szép életével, amiből egy szó sem volt igaz. Saját műveiben igyekszik megmutatni Móra igazi énjét természetközeli, érzékeny, a nőket tisztelő lényét, a világ iránt nyitott emberként.

Vészíts Andrea számára mindig is meghatározó volt, hogy Móra Ferenc író volt, így az írás már gyerekkorában természetes közeggé vált számára. Ugyanakkor ott munkált benne a félelem is, hogy nem szeretne rosszabbat alkotni, mint dédapja. Úgy érezte, azzal teszi a legtöbbet, ha az életművet ápolja és népszerűsíti. Móra gondolatát – miszerint az ember addig él, amíg van, aki szeresse – különösen fontosnak tartotta. Ennek szellemében nemcsak könyvet írt róla, hanem annak folytatásaként elkészült az Anzix a búzamezőről című film, majd egy bábelőadás is, amelyet a Szegedi Bábszínház mutatott be. Emellett közreműködött a szegedi múzeum Móra-kiállításának létrehozásában is.

Vészíts Andrea kötődése Szeged városához különösen erős, még akkor is, ha nem ott született. Szülei szegediek voltak, édesanyja a második világháború után, 1950-ben költözött fel Budapestre, ahol Andrea is megszületett, miközben az anyai család Szegeden maradt. Húszéves koráig minden nyarát itt töltötte, így a város második otthonává vált. Különösen Alsóvároshoz fűzik emlékek. Nem véletlen, hogy első meséje is szegedi ihletésű volt, amelyben egy pár szegedi papucs kapta a főszerepet, és a Boszorkánysziget motívuma is visszatér műveiben.

Egy alkalommal, amikor a Boldogasszony sugárúton megbotlott, és akkor támadt az az ötlete, hogy megírja a Boszorkánysziget 28–73 című művet. Ebben különös szerepben jelenik meg Móra Ferenc alakja. A regényben Tekla, a 21. századi lány annyira megszereti az idős tudóst, hogy akár apjának is elfogadná.

Az írónő több művében is visszatér a család és az örökség témája. Az Ábris és az azúrkék patkány egyszerre családregény, fejlődéstörténet és érzékenyítő könyv, amely olyan kérdéseket érint, mint az empátia, a kirekesztés vagy a generációk közötti különbségek. A történet főhőse, Ábris egy túlféltett kisfiú, aki allergiája miatt elszigetelten él, mégis hatalmas együttérzéssel fordul egy azúrkék patkány felé.

A történet kiindulópontja egy különös kép: egy azúrkék patkány, amely egy kísérlet során válik kékké. Ehhez kapcsolódik Ábris és családja története amely Szegeden, Budapesten, egy vadregényes kertben álló villában játszódik. A mű személyes indíttatású, hiszen az írónő nemcsak dédapjának, hanem szüleinek is emléket szeretett volna állítani. A történetben a nagyszülőpár, Duci és Böbe az ő szüleit idézi meg, akiket az ismerősök is könnyen felismernek.

A beszélgetés egyik központi gondolata az empátia volt. Vészíts Andrea hangsúlyozta hogy az ember alapvetően jónak születik, de a környezet és a társadalom nagyban befolyásolja, hogy ez a jóság megmarad-e. Úgy véli, a gyermekirodalom fontos szerepet játszik abban, hogy a fiatalok megtanuljanak együttérzéssel fordulni egymás felé. Ezért tartja fontosnak az érzékenyítő irodalmat, különösen egy olyan társadalomban, ahol szerinte kevés az empátia.

Könyvei gyakran foglalkoznak érzékeny témákkal – válás, elhanyagoltság, betegség, veszteség, bántás, vagy halál –, ugyanakkor mindig reményt is adnak. Az írónő szerint elengedhetetlen, hogy a gyerekekkel ezekről a kérdésekről is beszéljünk, mert a történetek segítenek megérteni és feldolgozni az élet nehézségeit, hiszen a történetmesélésnek gyógyító ereje van.

A beszélgetés végén a közönség is aktívan bekapcsolódott a dialógusba, kérdésekkel fordulva Vészíts Andreához. Az egyik érdeklődő arra volt kíváncsi, megjelenik-e majd műveiben az ételek és a főzés szeretete.

Az írónő válaszában családi történetet idézett fel. Elmondta, hogy dédanyja, Ilonka számára a főzés nem a gondoskodásról, hanem az önkifejezésről szólt. Legendás volt, hogy karácsonykor akár húszféle aprósüteményt is készített, ám mindez gyakran kényszeres, önfelőrlő tevékenységgé vált. Ha egy sütemény nem sikerült, akár tepsivel együtt is kidobta az ablakon. A szegedi Boldogasszony sugárút macskái így gyakran „részesültek” az elrontott süteményekből. Az írónő szerint ez az életforma jelentős terhet rótt a családra is, miközben Móra Ferencnek éjjel-nappal dolgoznia kellett, hogy eltartsa őket. Éppen ezért számára a főzés inkább negatív élményként maradt meg, noha hozzátette: lánya már egészen másként viszonyul hozzá, és örömét leli a sütésben.

Egy másik kérdés a regény nyelvi gazdagságára és a színek különleges használatára irányult. Vészíts Andrea tudatos írói eszközként tekint a színekre: az Ábris és az azúrkék patkány világában a különböző árnyalatok – mint az azúrkék, a kávébarna vagy a kagylószín – érzelmeket közvetítenek. Mindez szorosan kapcsolódik a főhős karakteréhez, hiszen Ábris festéssel fejezi ki belső világát, és így dolgozza fel feszültségeit. A színek a regényben az önkifejezés eszközei.

A beszélgetés filozófiai irányt is vett, mert az egyik kérdező felvetette hogy a történetekben erősen érződik a felvilágosodás kori gondolat, miszerint az ember eredendően jó, és a társadalom rontja meg. Az írónő megerősítette ezt az értelmezést: úgy véli, az ember jónak születik, és alapvetően nem hordoz rosszindulatot. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a társadalmi hatások és a családi minták egyaránt formálják a személyiséget.

Személyes példával is szolgált, elmesélte, hogy bár lánya alig ismerhette nagymamáját, mégis számos mozdulatában visszaköszönnek a nagymama gesztusai. Ez szerinte arra utal, hogy bizonyos minták generációkon át öröklődnek, így nem „tiszta lappal” indulunk az életben. Ebben a gondolatkörben párhuzamot vont Jean-Jacques Rousseau nézeteivel is, ugyanakkor hozzátette, hogy az egyéni felelősség sem hanyagolható el.

Végül az írónő készülő könyvéről is beszélt, amely egy varázslatos, ugyanakkor a halál feldolgozását is bemutató történet lesz. A középpontjában egy kislány és nagypapája áll, akik a természet nyelvén keresztül kapcsolódnak egymáshoz. A nagypapa alakja szintén Móra Ferencet idézi majd a szerző legújabb történetében.

Fotó: Gyovai Dóra és Kása Zsófia