Valahol Izrael végtelennek tűnő, gyönyörű kősivatagjában bújik meg a kis falu, ahová a történet elején a Talkar család tart. Indiából jönnek, egy új életet várva, csakhogy hamar rá kell döbbenniük, hogy egy eldugott kis falu lesz az otthonuk, és a családfő nem helyezkedhet el a szakmájának megfelelően, hanem egy gyárban kell a tökéletlen kólásüvegeket kiválogatnia – mint mindenkinek, aki hamis ígéreteket követve a faluba érkezett. S ha ez nem volna elég, a helyi közösség nagy belső harcába, az indiai és a marokkói bevándorlók szembenállásába is nyakig belefolynak. Ugyanis az új érkezőkkel szemben lakó, a marokkói Shushan család azonnal ellenszenvvel fordul a más kultúrájú, gondolkodásmódú, nyelvű indiaiak felé.

Miközben nap mint nap szembekerül egymással a két csoport – a marokkói és az indiai anya hosszasan vitatkozik azon, hogy a francia vagy az angol szappan jobb-e, az indiai krikett csapat és a marokkóiak focistái ellenségesen méregetik egymást, de akár csak a kedvelt ételek miatt is szúrósan nézhetnek egymásra a falu lakói –, látványos vagy titkos szövetségek is köttetnek. Így a két szemben lakó család egyidős lányai hamar összebarátkoznak, fittyet hányva arra, hogy a felnőtteknek milyen vitái vannak, de a marokkói családhoz tartozó fiatal özvegy, Simone is barátságosan közelít az indiaiakhoz – különös tekintettel a jóképű családfőre.

A film három nyelve tökéletesen mutatja meg azt, ahogy Izrael lassan kialakult az embereknek abból a különös egyvelegéből, amely a fiatal országban összegyűlt. Az indiai család angolul, a marokkóiak franciául beszélnek, s a két lány közötti összekötő nyelv már az ivrit. A marokkói Simone és az indiai családfő törve keveri a francia és az angol beszédet, amikor kommunikálni próbálnak: ők a bevándorlók első generációjaként, akik – bármilyen nagyszerűen érzik is magukat az új országban – mindig kicsit kívülállók maradnak, elfogadják helyzetüket, de nem azonosulnak az izraeli léttel. A tinédzser lányok azonban, akik Izraelben fejezik be a tanulmányaikat, már azonosulnak új hazájukkal. Ezért használják egymás között az ivritet – bár Nicole-nak kellene beszélnie angolul –, lelkesen készülnek katonai szolgálatukra, s életükben utolsó helyet foglal el az, hogy honnan jöttek.

A világ végén balra tehát csak részben foglalkozik az új országot kialakító lakosok konfliktusaival. Hiszen legalább ennyire fontos a csendes, zárkózott, novellákat író Sarah és a feltűnő, saját szépségének nagyon is tudatában lévő, felnőtt-létet váró Nicole barátsága, felnövekedése a filmben. Neta Garty és Liraz Charchi kiválóan alakítja a két, kamaszkor végén járó lányt. Nicole lázadását, pökhendi, magabiztos szépségét és Sarah nyugalmát, képességét arra, hogy beilleszkedjen az új helyzetbe, közösségbe, nagyszerűen mutatja be a két színésznő. Csakúgy, ahogy minden szereplő a helyén van ebben a filmben.

Avi Neser filmjének tája, a hatalmas szabad terek képei is a hatvanas években folyamatosan beépülő Izraelt jelképezik. Azt az országot, ahol lassan mindenki megtalálhatja a helyét, ahol túllépnek a frissen érkezettek azon, hogy a szomszédjuk honnan jött – hiszen ugyanazért hagyták el az otthonukat, ahogy arra a marokkói családfő rá is világít: Marokkóban azzal lógtak ki a sorból, hogy zsidók, itt azonban, ahol mindenki zsidó, azt vizslatják, hogy ki honnan érkezett. A történet két generációja érzékletesen tárja elénk azt, hogy hogyan váltak a bevándorlókból és megtelepedőkből izraeliek, hogyan alakult ki a sokféle emberből az ország egységes nemzettudattal rendelkező lakossága.

A világ végén balra (Turn left at the end of the World / Szof haolam szmola)
Színes izraeli film, francia-héber nyelven, magyar felirattal, 110 perc, 2005.
Rendező: Avi Neser
Szereplők: Neta Garty, Liraz Charchi, Aure Atika, Jean Benguigui, Parmeet Sethi, Kruttika Desai
Izraeli Filmhét 2008