bezár
 

színház

2009. 03. 25.
Pornográf pszichothriller a Nemzetiben
Botho Strauβ A park című darabja Alföldi Róbert rendezésében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pornográf pszichothriller a Nemzetiben „Művészet? Viccel? Amit itt ezek művelnek? Az nem művészet. Az valami más, á, dehogy művészet. Amatőr banda, csupa dilettáns” – mondja Helen Botho Strauβ A park című darabjának elején. Ha Alföldi Róbert rendező és a készítők ehhez akartak hűek maradni, akkor sikeresnek mondható az előadás.
Szkéné színház
Kortárs drámát színpadra vinni mindig nehéz, és ez halmozottan igaz ebben az esetben is, hiszen cseppet sem biztos, hogy Botho Strauβ A park című műve különösebben figyelemre méltó. A mítoszok és Shakespeare reneszánsz színházának világa ütközik össze napjainkkal, e kor szerelemfelfogásával, kimondva, hogy „Nagykorú választópolgárokból egy éj alatt nem válik trubadúr…”. Strauβ műve didaktikus, monológjai sok esetben üres frázisok, szereplőinek beszédmódja cseppet sem hasonlít ahhoz, amelyet mainak tarthatnánk. Egy véres tehénhátsóra élvezés után nem valószínű ugyanis, hogy a kedves delikvens a benne tátongó űrről és az elidegenedett világról kezdene filozofálni. Strauβ a hatvanas évek második felében fellépő diákmozgalmak lecsengése után „másnapos, csüggedt lelkiállapotba került. Mind életkoránál, mind lakóhelyénél, mind állásánál fogva a leginkább érintettek közé tartozott.”

Hogy miért éppen erre a darabra esett Alföldi Róbert rendező és direktor választása, azt kevesen értik, feltűnő továbbá, hogy már a második előadáson sincs teltház a Nemzetiben, a szünet után pedig a nézők fele eltűnik, a taps is erőltetett. E sorok írója nehezen tudja dühét és felháborodását visszafojtani, egyetlen reménye, hogy az írás még segíthet.

Alföldi rendezése sok esetben teljesen szó szerint viszi színre a darabot, így készít közel két és fél órás előadást. A sokszor már követhetetlen, túlzottan hosszú monológok és jelenetek gyenge dramaturgiai munkáról árulkodnak. Vörös Róbert és Perczel Enikő talán attól félt, hogy csorbul a mű mondanivalója?
A park
Nagy Mari minden szuggesztivitást nélkülöző Titániája csalódás. László Zsolt Oberonja az egyik üde színfolt a darabban, aki árnyalt játékával, jelenlétével igazi mitológiai figurává tud válni, szépen megidézve annak égi és földi voltát. Vívódásai igaznak tűnnek, öltönyben, földi halandóként bizonytalan és esetlen, míg Oberonként határozott és jó irányító, aki megálljt tud parancsolni Titániának és a homoszexuális Cypriannak, Puck e darabbeli másának egyaránt, akit Rába Roland izgalmas játékkal jelenít meg. Az ezzel párhuzamosan zajló jelenetben egy szerelmi négyszögnek lehetünk tanúi két házaspár személyében. Schell Judit Helenje igazi fafejű, mindenféle kisebbséget lenéző náci propagandista, játékmódja azonban túlzottan didaktikus, a „csak mond” (redukált színházi dikció) elve ugyanúgy csődöt mond, ahogyan Stohl András Wolfjánál és Murányi Tünde Helmájánál is. Talán Rátóti Zoltán Georgja (Helen férje) ébreszthet némi érdeklődést, de bizonyos idő után olyan hangosan és artikulálatlanul ordít, hogy az túllépi a befogadhatóság határát. Gergye Krisztián Halál-figurája semmitmondó, s mikor egyetlen pillantásával fizikai fájdalmat okoz Georgnak, úgy érzem magam, mint egy harmadrangú horrorfilm nézője.

Amit Alföldi hozzátesz a kvalitásait illetően amúgy is kérdéses darabhoz, az még tovább gyengíti. Makranczi Zalán Titánia fiaként a darab legvégén szinte halálra erőszakolja a fekete-fehér ruhás Felszolgálólányt, s az orgazmus pillanatában óriási bikabődülést hallhatunk, majd visszakapva emberi arcát és mivoltát, igazi latin szeretőhöz hasonlóan kifújja magát, és rágyújt. Függöny le, én meg nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Ennyi csöpögős pátoszt ilyen gyenge játékmóddal régen láthatott a színházkedvelő társadalom.

Gyenge és erőltetett poénokként épülnek be a szövegbe az aktuális politikai és társadalmi utalások. A miniszterelnököt és a nemzetieskedő tüntetőt felidéző jelenetek éppúgy indokolatlanok, mint Titánia születésnapi partiján a körbe-körbe járkáló meztelen emberek is. Az öregedő test kevésbé esztétikus képe egész egyszerűen nem ad semmi pluszt a darabhoz, az ezzel való szembesítés pedig cseppet sem újkeletű. Határozottan téves az az elképzelés, hogy ez sokkolni tudna; túlléptünk már rajta.

Talán emlékeznek néhányan arra a Színház című folyóiratban közölt írásra, amely egy németországi botrányról tudósított, miszerint egy kritikus éles összetűzésbe került egy társulattal éppen az előadás alatt, amely igencsak súrolta a kibírhatóság határait. A darab persze megbukott; olyan mély tartalmakat akart közölni, amelyeket egy bizonyos ponton túl természetesen nem lehet komolyan venni. Többször jut eszembe ez a történet az előadás alatt. A háttérben lévő hatalmas Hold, az előtte véres tehénhátsóval fetrengő Titánia nézelődőkkel körülvéve, középen tátongó lyuk (talán a pokol, egy süllyesztő vagy maga az Alvilág) színpadi képe más-más variációkban többször megismétlődik. Nem tudom, hol vagyok és milyen előadást nézek. Talán tényleg komédiának szánták.
A park
Akaratlanul is felmerül bennem a kérdés, hogy a Nemzeti Színház (mint a nemzet reprezentatív intézménye) meddig mehet el, mi az, amit még megengedhet magának. Nem egyszerűen egy nívótlan, koncepció nélküli és hatásvadász előadást láthattunk, hozzá kell tennünk, hogy a Nemzetiben, amelynek – tetszik vagy sem – bizonyos normákat tartania kell(ene). A figyelmeztetés, miszerint 16 éven felülieknek ajánlott az előadás, valószínűleg sikeresen hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalabb korosztály is helyet foglaljon a nézőtéren, ez mindig jó stratégia volt. Csak remélni lehet, hogy a Nemzeti Színház „Új értelmet ad” szlogenjét nem veszik majd komolyan.

Botho Strauβ: A park

Fordította: Forgách András

Titania: Nagy Mari
Oberon: László Zsolt
Cyprian: Rába Roland
Helen: Schell Judit
Georg: Rátóti Zoltán
Helma: Murányi Tünde
Wolf: Stohl András
Erstling: Hollósi Frigyes
Höfling: Hevér Gábor
A Halál: Gergye Krisztián
Fiatal lány: Mészáros Piroska
Titania fia: Makranczi Zalán
A feket fiú: Debrah Dennis
Fiú 1.: László Attila
Fiú 2.: Orth Péter
Felszolgálólány: Gáspár Kata
A gyerek: Máramarosi Bence

Díszlet: Menczel Róbert
Jelmez: Daróczi Sándor
Dramaturg: Vörös Róbert, Perczel Enikő

Rendező: Alföldi Róbert

Bemutató: 2009. március 20.
Nemzeti Színház

A képek forrása: www.szinhaz.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Antal Nikolett --


További írások a rovatból

Interjú Mundruczó Kornéllal a filmes és a színházi lét különbségeiről
színház

Karneváli bolondozás szerelmi körítéssel Karneváli bolondozás szerelmi körítéssel
A Sok hűhó semmiért a tbiliszi Ifjúsági Színház előadásában
színház

Horror Otthon Horror Otthon
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak előadása
Kakukkfészek a Radnótiban

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés