bezár
 

színház

2009. 08. 05.
Az Avignoni Fesztivál elbűvöletében
A 63. Avignoni Fesztivál (2009. július 7-29.)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Avignoni Fesztivál elbűvöletében Egy rendező néhány éve azért nem akarta elvinni a darabját az Avignoni Fesztiválra, mert nem talált neki megfelelő helyszínt. Napraforgómezőre volt szüksége. Lett. A fesztiválosok magot ültettek, felnevelték a napraforgókat, és már jöhetett is az előadás. Ilyen ez a fesztivál, amelyet most júliusban tíz színházi dramaturg hallgató és két tanáruk, Jákfalvi Magdolna színháztörténész és Zsótér Sándor rendező a helyszínen kísért figyelemmel. Majdnem minden napra jutott színházi előadás.
Szkéné színház
Avignon most nagyon zsúfolt, a szó hangulatos, tehát jó, és fullasztó embertömeges, azaz rossz értelmében egyaránt. A tömegben pedig rengeteg önmagát reklámozó előadó, off programok folyamatos, lelkes hirdetői. Lépésenként nyomják a kezünkbe a képeslapnyi szórólapokat, minden utcasarkon ízelítőt kapunk a műsorokból, és állandóan láthatjuk az off programon kívüli programokat: mutatványosok, táncosok, énekesek, zenészek lepik el a tereket, a sikátorokat.

Az off is pénzbe kerül, de kedvezményt adnak tanulóknak, nyugdíjasoknak és hajléktalanoknak. Van valami imponáló abban, ahogy a nem hivatalos fesztivál-előadásokról is készül kiadvány, méghozzá egy összevont tavaszi-nyári IKEA-katalógussal felérő terjedelmű könyv, benne minden adattal, helyszínnel, időponttal, elérhetőséggel és a műsorral. A műsor pedig legalábbis eme katalógus alapján hihetetlenül széles skálán mozog, Molière-től Jarryn át, Feydeau bohózatain keresztül a modern, kortárs darabig minden megtalálható.

Az utca falait, oszlopait gyakorlatilag kitapétázzák a darabokat reklámozó plakátokkal. Ezek általában szépek, sok közülük szóviccet tartalmaz, például a Vacances au bord de la guerre („Szünidő a háború mellett”) vélhetően az utolsó szó rímelő hangzása miatt a „Vacances au bord de la mer” („Szünidő a tengerparton") szlogenre rímel. Mindenesetre a hangulat mellett, még ha némileg a város szemetes érzetét adták is, mindegyikről kiderült, hogy miről szól, mit hirdet. Újabb ok az ámulásra. És sokan szeretik a plakátokat áltitokban elhozni, ez igaz adott esetben a jelen lévő magyar rendezőkre is…
Fesztivál

„Off off” programot láttam az utcán – öt perc volt az egész, nem több, de ha csak ennyi történt volna a kint töltött nyolc nap alatt, akkor is azt mondanám, érdemes volt kimenni. Életre szóló volt. Kis marionettfigura, testrészei csontok, feje nagy, szeme kék – pislogni is tud, és lépeget, játszik, táncol, hozzábújik mozgatójának lábához. A háttérben nagyon szép, nagyon kellemes zene szól. Előtte a földön piros-fehér rúd, amit egyszer csak középen kettészed, széttolja a határokat, átlépi, dobozkából elő egy lapos mandolin és egy „Fine” felirat. Leguggol a kalap mellé.

Azóta se tudom, mitől volt ekkora varázsa, mitől volt megrendítő. Mitől volt ennyire emberi, emberhez szóló. Mert annyira szeretni lehet ezt a kissé torz, kissé sajnálatra méltó gyerekfigurát? Mert hihetetlenül egyszerű és őszinte? Mert ezzel tényleg átlépett, sőt finom mozdulattal bár, de áttört valami határt? A fekete ruhás, fekete fejkendős (nyilván hogy szálló hajszáluk se zavarja meg mutatványukat) bábosok végtelen finoman és könnyedén mozogtak, emberfeletti koncentrációval adták egymás kezébe az éppen szükséges zsinórokat. Egyszerű sportcipőjükben minden lépésük kicentizett, óvatos, nagyon puha, mégis magabiztos… Minden elemében csodálatos.

Volt szerencsénk öt színházi előadást is megnézni, és mindenképp az alapvető tanulságok közé sorolnám, hogy ebből egy élvezhető volt. Jan Fabre flamand rendező – egyébként forradalminak nem mondható – előadása, az Orgie de la tolérance ('A tolerancia orgiája') gátlás nélkül mondta a szemünkbe, hogy milyenek vagyunk mi, emberek. Tulajdonképpen nem mondanivalójával volt revelatív, inkább annak gátlástalan kivitelezésével: szex, orgia az orrunk előtt, kisebbségek ironikus szidása. És ezt a legolcsóbb fesztiváleffektekkel, bohóckodással, musicales bravúrkodással, a megbotránkoztatónak tűnő jelenetek inkább humorosba hajlításával tették. Hihetetlen hangulatot árasztott akkor, ott, abban a közegben, előttünk és mögöttünk két nem túl jó előadással nagy hatást tett, lendületes, szellemes és profi volt.
Fabre: Orgie

Az előadások helyszínei is megérnek egy misét. Láttunk egy Opéra-theatre nevű helyen egy gyakorlatilag sose játszott Victor Hugo-darabot, az Angelo, a padovai zsarnokot. Romantikus történet, némileg modern közegbe helyezve a díszlet, a jelmez és a zene által, de ennél nem sokkal több, sem a színészi játék, sem az előadás egészének szempontjából.

Hugo: Angelo

Ennél valamivel megbotránkoztatóbb volt (nekem még a szívem is vérzett), amit a Carriere de Boulbon nevű helyen adtak. Hatalmas kőbánya az egész, álomszép. Zarándoklattal ér fel a parkolóból felsétálni a nézőtérre, a monumentális hegyekkel, kövekkel körülvett térbe. Ehhez képest az André Gitai rendezte La Guerre des fils de lumiere contre les fils des ténebres ('Háború a fény és a sötétség fiai között') című előadás a Katona József Színház Kamrájában is elmenne – legalábbis a „monumentalitás" szempontjából. Emiatt kivinni a varázslatos, hatalmas kőbányába? Hogy egy egyébként is rosszul sikerült darabot (ami nem sokkal több, mint egy felolvasó színház) megmutassanak egy természeti csoda közepén?

Értem én, hogy Jeanne Morreau olvasott fel. Sőt azt is értem, hogy nagyon szépen olvasta, meg örüljek, hogy láthattam élőben. (Egyébként örülök is!) De ettől még az erősen politikai-történelmi darab egészéből a néhány rohangáló, egy-két szenvelgő, jobb és bal oldali lépcsőkön járkáló színművészek nem tudnak színházat teremteni. Blöffnek tűnik az egész, ami önmagát nagyon komolyan veszi. A zsidó történelem egy epizódját felelevenítő történetet persze nő olvassa fel, női szemmel írja a történelmet, amitől lehetne a megszokotthoz képest új, különleges – de nem az.
A kőbánya

Wajdi Mouawad kanadai író (a nemrég megjelent Mai kanadai drámák kötetben szerepel is egy műve) az arca az idei, 63. Avignoni Fesztiválnak. Ő választotta ki a darabokat, az ő koncepciójára épül az egész programsorozat. Ő hívta tehát a lengyel Krzysztof Warlikowski darabját is, az (A)polloniát a Pápai Palota udvarába. Már néhány nappal korábban ott ültünk, és egy úriember mesélt nekünk. Ludovic Guet profi fesztiválos, mindent tud az eddigi hatvankét évben történt eseményekről is, és láthatóan teljes mértékben tisztában van azzal is, hogyan zajlik most. Nincs kérdés, amire ne tudna válaszolni, legyen az a szervezeti felépítéssel, a résztvevőkkel, az anyagiakkal kapcsolatos, és számtalan anekdotát ismer. Tőle hallhattuk a fentebb idézett napraforgós történetet, de mint kiderült, akadtak helikoptert követelő alkotók is. Meg olyanok is, akik éppenséggel nem követeltek semmit, csak meg kellett oldani valami apró-cseprő szcenikai problémát, amit csak búvár segítségével tudtak kivitelezni.

És mindezt a hatalmas avignoni Pápai Palotában. Ahol az alapvető technikai követelmények kielégítése is komoly nehézségeket okozhat, mert ha például fúj a szél, akkor nem lehet hallani tőle, tehát különleges hangerősítést igényel a hely.
A Pápai Palota udavara

Ekkor legalábbis így értelmeztem Ludovic mondatát. Aztán átértelmeztem. Néhány nap múlva a Warlikowski-előadáson kiderült, hogy olyan a fekvése, a felépítése ennek a helynek, hogy ott sejthetően mindig fúj a szél. A hangot persze megoldották, lehet hallani. Csak elviselni nem. Világos, itt mindenre van pénz, tényleg fantasztikus dolgokat oldanak meg, tényleg rengeteg előadást hívnak meg, sőt néha úgy tűnik, mintha már csak azért lennének problémák, hogy aztán megoldhassák őket, merthogy van rá pénz. De a négyórás előadásba bele lehetett halni. Kivételesen nem csak a sznobizmus szól belőlem: ezt speciel rengeteg néző otthagyta menet közben, vélhetően nem csak a fejfájdító időjárási viszonyok miatt. Az inkább hivatkozási alap volt. Unalom esetére.

Ellentétben a többi darabbal, ami jelentős sikernek örvendett – legalábbis így tűnt a bravózásból, éljenzésből. De azt ismét meg kell hagyni, hogy gyönyörű és hatalmas a Palota. Szerintem a plexifalak, fürdőszobák, tükörtalajok helyett kéne egy darab, ami kifejezetten oda illik. Ha már ilyenek a város adottságai. Ám ha egyszer az előadások jelentős része nem a fesztiválra készül, hanem ide hozzák, akkor persze nem forr mind ízig-vérig egységbe a helyszínnel.

Úgy tűnik, egészen a késő esti órákig, amíg el nem kezdődnek az előadások, az ember az avignoni fagyi mellett élvezheti a profizmust. Információ mindenhol, kis füzet, nagy füzet, térkép és éjszakai fesztiválbusz – minden. Este pedig… legalább a helyekben gyönyörködhettünk. S a kőbányában még a Göncölszekér is felettünk ragyogott.

A fotók forrása: a fesztivál honlapja
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

Anyaszemefénye az Újpesti Rendezvénytéren
Interjú Vági Bencével az újcirkusz formáiról, az alkotóművészek sokszínűségéről, a fiatalok lehetőségeiről
színház

Ódon szöveg, modern látvány: mit kezdjünk ma Bánkkal? Ódon szöveg, modern látvány: mit kezdjünk ma Bánkkal?
Katona József Bánk bánja a Kamrában
színház

8in1 élmény 8in1 élmény
Textúra a Szépművészeti Múzeumban

Más művészeti ágakról

art&design

A blöffben nem hiszek A blöffben nem hiszek
Interjú Szűcs Attilával az alkotási folyamatról, a galériák szerepéről, hazai és külföldi művészeti terekről
art&design

Észak-Kaliforniai művészidentitással Magyarországon Észak-Kaliforniai művészidentitással Magyarországon
Interjú Simon-Mazula Tiborral pályakezdésről, az USA-ban töltött évekről
Molnár Levente operaénekesi pályájáról, szerepekről, (nem csak) magyarországi operajátszásról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés