Glenn Brown, brit művész festészeti mash-upjai; a már meglévő dolgok egybegyúrásán alapulnak. Munkái iránt kiváltott érdeklődésem és a látottakat feldolgozó, felszínes hozzáállásom nem vezetett túl nagy eredményre, mikor képeit próbáltam megérteni. De új dimenziók hatását éreztem meg, abban, hogy képen tárgyak és alakok tűnnek fel úgy, mint amik a valóságban is festékből állnak, az átlényegült állapotukat közvetítő alkotás  pedig felvételnek tűnik.
 

Brown képein többnyire festéknyomok vannak megfestve. Festékeket ábrázoló festményei viszont egyáltalán nem emlékeztetnek festett képre, így az értelmezéskor előtérbe került a „csak” ábrázolt festék és a belőle összeálló alak vagy tárgy, amely ezáltal egy rögzített valóságról készült képként hat. A munkák tükörsima felülete azt az érzetet kelti, mintha egy nyomtatott vagy digitálisan feldolgozott felülettel lenne dolgunk, mely egy festékből összeállt világ képét tárja elénk.

A néha vastag, expresszionista ecsetvonásokat is imitáló munkák − néhány leírás szerint − a régi mesterek szemfényvesztő trükkjeit, a trompe l’oeil (szószerinti jelentése: a szemet becsapó) technikáját idézte fel, mivel nem az eredeti képet, hanem annak reprodukcióját másolta hiperrealista módon a művész. A gondolat, miszerint azon fáradozik, hogy a festési technikát, mint olyat láthatatlanná tegye, mást mondott el számomra, mint amikre a róla szóló írások utalnak.

A Glenn Brownt és munkáit bemutató ingyenes prospektusban az áll, hogy a Tate Liverpool igazgatója „hátborzongató félelemről” („abject horror”-ról) beszél Brown művei kapcsán. Az „abject” (jelentése itt: gusztustalan, visszataszító) „ami zavarja az identitást, a rendszert, a rendet. Az, ami nem tiszteli a határokat, a pozíciókat, a szabályokat. A köztes, a kettős, a kompozit.” Ez a Julia Kristevatól vett idézet, mely az abject teljes jelentését tárja fel, nem közvetlenül az általam kifejezni próbált gondolatokra utal, de lényegében érinti azt.

A Shallow Death (Sekély halál) címen futó Messiási figurában vagy az On Hearing of the Death of My Mother (Amikor megtudtam, hogy anyám meghalt) címet viselő, de a giccset feldolgozó képként bemutatott virágcsendéletben egy másfajta világ mutatkozott meg vagy bontakozott ki. Egy világ, ahol mindennek anyaga a festék. Itt nincs valódi elmúlás, valódi fájdalom. Egy ábrázolt rothadás vagy hervadás csak festékek elfolyása. Ha elvész a bőr és az alatta meghúzódó idegek illúziója, nem kell együtt éreznem a látvánnyal, mely valójában csak a színek játéka. Egy ilyen világban elfogadhatóvá válik az elfogadhatatlan és megemészthetővé, amit máskor talán fel sem tudnánk dolgozni.  

 

Ha sokáig szemlélek egy képet, egy idő után anyagszerűbbé válik a festék minden anyagnál és szememben zavartalanul képez magából ruhát, hajat, sziklát, levegőt, csontot vagy testet. Mindez akadálytalanul, „képernyőszerűen” bontakozott ki előttem, mivel látszólag megszabadult a felület minden anyagot ábrázoló anyagtól.