A sorlemezt immár öt éve nem produkáló zenekar tavaly két kiadvánnyal jelentkezett, előbb márciusban az öt dalt tartalmazó Ajjajjaj című maxilemezzel, majd év végén a Lármagyűjtögető című CD+DVD kiadvánnyal — előbbin három új és öt újra felvett dal, utóbbin három különböző felvételből kompilált koncertfilm, az MTV Ánplágd teljes felvétele és egy werkfilm található. Lelkesedésünk legalábbis kicsi.

 

 

Ennek oka pedig abban található, hogy engem személy szerint a karcos, „odabaszós”, ugyanakkor innovatív hangvétel ragadott meg mindig is a Quimbyben, és ezt most csak az Ajjajjaj lemez Made in China című számában érhetjük tetten, melyet az efféle zúzós-mennydörgős, ugyanakkor a kreatív hangszer- és így zajhasználat, illetve a kínai nyelvű „betétdal” tesz valóban izgalmassá. Azonban sajnos mindkét hanglemezen egy másik vonal, a felettébb nagyközönségbarát slágerek iránya az erősebb — mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Zorán-tónusú énekkel operáló Ajjajjaj a Fonogram 2010-es Gáláján a közönségszavazás alapján "Az év hazai dala" lett.

Mit mondjunk, megértjük, elvégre tökéletesen kielégíti az ember egyszerű dallamigényét (a főtéma ismerős lehet egyébként az Androidő című számból), jól hangszerelt, barátságos kis nóta, de az a bizonyos invenció, az a fentebb emlegetett karcosság, a valódi progresszió nagyon hiányzik belőle, amiképp a felettébb lendületes Álmod ébren tartból is, ami a maxilemez másik magyar nyelvű száma.

De ugyanezt mondhatom el a Lármagyűjtögető három friss daláról is: a Cuba Lunatica latinos temperamentuma akadály nékül fészkeli majd be magát minden egyes agytekervényünkbe, még az egyébként füstös hangú Varga Livius éneke is valamiképp megejtővé válik ebben — már csak a nádcukorszirup hiányzik e dal mellé, miként a Kiss Tibor énekelte (és szimpatikusan ironikus szövegű) Én és a bank mellé is, míg a Haverom a J. J. Cale talán nem azt, de mondjuk egy Mojito koktélt igényelne.

Az öt újra felvett szám abban a formájában mutatja magát meg, amilyen változatokban mostanság koncerteken is hallhatjuk (szerencsére a DVD-n szereplő koncertfelvételeken ezek közül csak egy szerepel [„újra”]), bár a Homo defektus és az Álmatlan dal viszonylag kevés újdonsággal szolgál az áthangszerelésen kívül az eredeti albumverziójukhoz képest.

Valamivel érdekesebb a kissé skás gitártechnikát idéző-imitáló Káosz Amigos, a Magam adom valóban dalszerűvé vált a 2005-ös repverziójához képest, míg a Ventilátor blues eredetileg nagyon sötét és nyomasztó tónusából egyenesen vidám kis táncdallá vált, kopogós zongorával, megafonba énekelt (és egy versszakkal kiegészített) szöveggel — ez a már-már bántó metamorfózis a legsúlyosabb az összes közül, és csepp kedvem sincs táncra perdülni.

 

 

A Lármagyűjtögető DVD-n szereplő werkfilm a stúdiómunka kis titkaiba vezet be, ilyenként, khm, nem valami érdekfeszítő, s bár azért néhány poén is van, mégis kevésnek tűnik föl ez a 28 perchez — azt viszont el kell ismerni, hogy nem kevés finomság van a különböző hangszerek egyenkénti felvételébe úsztatott további hangszersávok óvatos rákeverésében.

A DVD talán legfontosabb ténye az Magyar Televízió által felvett kváziunplugged-koncert, ez a visszafogott, csendes hangverseny (melynek előképe az év eleji rendes Varázszene-koncertek sora) — bár tényleg a hangos rockzene fekszik jobban a Quimbynek, eme finomított-lehalkított dalok sem állnak rosszul a zenekarnak, sőt a számos kis zajkeltő eszköz (kolompok, csengők stb.) használata inkább utal arra a kreativitásra, melyet valóban kedvelhetünk. A három helyszínen felvett és összevágott „rendes” koncertfilm pedig nem több és nem kevesebb, mint a Quimbytől megszokott és elvárt, jó hangulatú, pörgős élő fellépések dokumentációja; a Most múlik pontosan témájából eredeztetett Szentlélek tér blues sem rossz, ami pedig tényleg izgalmas, az az összes koncert kötelező kellékét, a Bordély boogie-t bevezető improvizatív örömzene.

 

Nem tudok dicsérni, mert nincs mit, de rendesen lehúzni sem, nem állíthatom, hogy bármely új vagy újra felvett dal rossz lenne, de a helyzet az, hogy sajnos nem is jók igazán. Mi tagadás, ezt a két lemezt egyszerűen csak unom, és emiatt még én érzem szarul magam. „Kérem, én nem erre fizettem elő”: bízom abban, hogy lesz új sorlemez, tele fasza számokkal.