bezár
 

irodalom

2010. 07. 04.
Mellettük elfér
Olvasóliget, Pécs, 2010. június 26-27.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mellettük elfér Pécs peremén még nem sok nyoma van annak, hogy Európa egyik aktuális kultúrközpontjában járunk. A belváros felé haladva már javul a helyzet, s noha a programok szervezése és elosztása korántsem makulátlan, összességében sok, különféle igényeket kiszolgáló rendezvényt találhatunk. Szabadtéri felolvasás, ígéretes képzőművészek és vadászkürt-fesztivál: két nap a kulturális fővárosban.
Június 26-án indult útjára az Olvasóliget elnevezésű, helyszíneiben és céljaiban is összetett rendezvény-sorozat, amely nemcsak a magyar irodalmat, de az olvasás intézményét is népszerűsíteni szeretné. A főbb helyszínek a pécsi Kultúrkert, a budapesti Holdudvar és a balatonalmádi Nagystrand, de emellett több olvasópont várja azokat, akik szabadidejüket szabadtéri olvasással kívánják eltölteni. A pécsi Kultúrkert egyszerre romantikus helyszín és szabadtéri kocsma, sok növénnyel, csigalépcsőkkel és köztéri szobrokkal. A kihelyezett könyvespolcokon a kínálat eklektikus, Dunajcsik Mátyás Repülési kézikönyv című kötete ugyanúgy megtalálható, mint egy Barack Obama marketing-stratégiáját taglaló kiadvány, vagy Parti Nagy Lajos néhány műve.

Az első felolvasóesten Keresztesi József moderálásában Grecsó Krisztiánt és Karafiáth Orsolyát hallhatjuk. Grecsó kezd, s kultúrmissziós-népszerűsítő program lévén Keresztesinek nincs túl sok dolga, szinte kérdeznie sem kell, és már jönnek is a történetek a családi legendáriumból, mindenki számára ismert, feszengő ebédek és unalomig hallott mesék, amelyekből azonban ezúttal az anekdotákon kívül szöveg születik, a szeptemberben megjelenő Mellettem elférsz című regény. Az anekdota figurativizálása, a rövid, közhelyes történetek narrativizálása éppen attól az – elsősorban Mikszáth, Móricz, és Krúdy mentén kijelölhető –  irodalmi hagyománytól nem idegen, amelyhez általában Grecsó is köti magát, s amelyet egyébként ezúttal sem felejt el megemlíteni. A részlet, amelyet a regényből fölolvas a Jelenkor 2010/3. számában jelent meg, s korábbi munkáiból, az Isten hozottból és a Tánciskolából ismert alföldi városok és falvak világa elevenedik meg benne. A novellaként is működőképes szövegben egy Jusztika nevű lány vívódik Mindszenten azon, hogy hozzámenjen-e az őt megkérő idegen fiúhoz. Végül nagyanyám igent mondott nagyapámnak – mondja Grecsó, s ezzel nemcsak a történet (egyébként sejthető) befejezését lövi le, de a referencialitás csapdájába is belecsalja olvasóját, illetve ez esetben hallgatóját. Annál is inkább, mivel a beszélgetésből kiderül, hogy a szövegben felhasználta a megidézett nagymama visszaemlékezéseit, s a szövegben kurzívval jelölte az ebből származó idézeteket. A családtörténet fejtegetése abból az antropológiailag roppant érdekes mondatból indul, hogy „a családunk nem létezett vizuálisan”, hiszen a korabeli kisvárosokban nem volt elterjedt a fényképezőgép, hivatásos fényképészhez mentek el olykor, legszebb ruhájukat felöltve az emberek. Talál azonban egy pillanatképet, amely nagybátyját ábrázolja kispapként, és Grecsó ebből a kvázi-ekphrasziszból indítja az anekdota-láncot disznóvágásról, lemez-szerűen ismételt családi történetekről, titkokról és egy férfiszerelemről, amely voltaképpen a véletlenül megtalált fénykép utáni nyomozásból derült csak ki.  
A családtörténet tehát, amint írja önmagát, körénk tekeredik, mert Grecsó hiába helyezi minden történetét az Alföldre, nem tájegységet, de élethelyzetet idéz meg, „vízjeleket a honvágyról”, identitásról, közösségről, s a beszélgetés (némileg persze közhelyes) lényege valójában mindenkit (meg)érint: egy családregény tétje voltaképpen nem más, mint az én elbeszélhetőségének a kérdése, annak beismerése, hogy ez a reprezentáció szükségképpen a történetiségben megy végbe, vagyis a (folyamatosan fluktuáló) identitás egyik összetevője a múlt integrálhatósága, a narratívaképzés kényszere a családi ebédeknél is megmutatkozik. Persze nagy szavakat is hallunk, úgyis mint megbocsátás, remény, vagy második esély, amikor azonban a felolvasott részletben Jusztika, a leendő menyasszony (majd a jóval későbbi nagymama) megmossa az arcát, „és még egyszer, és még egyszer, és még egyszer”, félrenézek, és azon gondolkozom, hogy egy családtörténet elbeszélhetetlenségének ironikusan szép tematizálása az a cím, hogy Mellettem elférsz.
 
Karafiáth Orsolya rövidebb ideig beszél, s kevesebbet is olvas, Keresztesi némi megkérdőjelezhető iróniával kéri meg, hogy „tündököljön föl” a színpadra. A rövid beszélgetés hasonlóan anekdotikus, megidézik például az ELTE BTK-n a 90-es évek közepén működő Sárkányfű című folyóiratot is. Karafiáth meséi nem relativizálják az én elbeszélhetőségének nehézségeit, leginkább ugyanis éppen ennek ellenében keletkeznek: kiderül belőlük, hogy korábban apróhirdetéseket adott fel inkább kíváncsiság, mint társkeresés céljából, illetve hogy jelenleg egy horror-musicalen dolgozik, amely egy gonosz macskáról szól, s szóba kerül az elmaradhatatlan depresszió is. Legutóbbi, Cigánykártya című kötetéből olvassa fel az igen szellemes című A napon felejtett nő illetve a Lidércfény című verseket.
 
Bár a hivatalos sajtóprogramnak nem része, egy harmadik felolvasást is megvárunk. A korábbinál népesebb közönség hallgatja a máskor jóval meggyőzőbb Szolláth Dávid elemző könyvbemutatóját Kiss Tibor Noé Inkognitó című szövegéről. Be kell vallanom, én is kétszer kapom vissza a tekintetem, mire rájövök, Szolláth nem egy nővel beszélget a pódiumon, bár a női ruha stimmel. Az Inkognitó egy transznemű ember megrázó önéletrajza, és a beszélgetés atmoszférája egy határozottan érdekes szituációt sejtet. Szolláth, aki nem mellékesen a kötet szerkesztője, mintha nem tudna mit kezdeni a témával és a szituációval – hogy egy nőnek öltözött (férfi)íróval beszélget a nagyközönség előtt – halmozza az értelmetlen állításokat, és összegabalyodott eszmefuttatásait megállíthatatlanul önti ránk. Mintha nem venne tudomást az önéletírás és a gender studies több évtizedes alapvetéseiről, különösen amikor obskúrus félmegjegyzést tesz arról, hogy „a női írás nem poétikai kérdés”. Már végképp lemondok a szerző megismeréséről, mikor szerencsénkre a közönségből páran képesek megtörni a moderátori uralmat, és elkezdik kérdezgetni az írót, aki látszólag nyíltan kezd beszélni a férfi és női identitás kérdéséről, a fociportálról, ahova cikkeket ír és az „örökös köztes lét” nehézségeiről. Őszintén, értelmesen, egyszerűen, minden felesleges póz és magyarázkodás nélkül, mintha inkább csak informálna. A beszélgetés után részletek hangoznak el a könyvből, s miközben a saját test iránt érzett gyűlölet szövege vág bele az estébe már tudom, hogy érdemes lesz elolvasni a könyvet.
 
A Zsolnay Kulturális Negyedben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Doktori Iskolájának hallgatói Keserü Ilona vezetésével idén ötödször rendezik meg a Színerő – Léptékváltás című kiállítást, melynek lényege, hogy az átlagos táblaképeknél jóval nagyobb, 2x2 méteres vásznakat állítanak ki egy ennek megfelelő méretű térben. A kiállítótér egy, a gyárhoz tartozó hatalmas raktárhelyiség, szellős, világos, egyedi. Néhány munka kifejezetten ígéretes, a képek egy része sejthető módon konceptuális ihletettségű, meglepően sok azonban a 90-es évek közepe óta egyre erőteljesebben jelentkező, a figuralitáshoz visszatérő és sok esetben a popkultúra ábrázolástechnikáit adaptáló munka (mondjuk talán Birkás Ákos nyomán). Sok ismeretlen névvel találkozom, ami megerősíti azon gyanúmat, hogy kulturális életünk gyakran centralizált, pedig vigyázó szemeinket akár a pécsi festőművészek felé is vethetnénk.
 
Ezen a hétvégén Pécs városa az I. Nemzetközi Vadászkürtös Versenynek adott otthont, s nem gondolom, hogy véletlen volna, hogy eddig nem rendeztek ilyesmit. A belvárosban mindenhol tradicionális viseletbe öltözött vadászkürtösökkel lehetett találkozni, ha nem tudnám jobban, azt hinném, hogy egy osztrák kisvárosba csöppentem. A kürtösök a tereken és sarkokon örömzenélő csoportokká álltak össze, s hogy a pécsieket – és az éppen ott tartózkodókat – szórakoztatja, feltölti, avagy idegesíti ez a sajátságos művészeti élmény, nem lehet biztosan tudni.
 
Pécsen működik a Retextil nevű alapítvány, amely egy speciális módszerrel dolgoz föl régi, rossz, megunt ruhákat. A program részeként meglátogattuk az alapítvány székhelyéül is szolgáló üzletet a belvárosban. A módszer kidolgozója s egyben az alapítvány vezetője, Thiesz Angéla szuggesztív meséjéből egy olyan vállalkozás története bontakozik ki, amely elsődleges feladatának tartja, hogy azoknak segítsen a társadalomba való visszailleszkedésben, akik kiesnek a szociális hálóból, a Retextil ugyanis egykori és jelenlegi pszichiátriai betegeknek ad munkát, rossz ruhák szálaiból fonják, szövik, csomózzák a bútorokat, kárpitokat, használati tárgyakat, kültéri installációkat.  A Retextil bizonyítja, hogy kis ötletekből igazán nagy kezdeményezések születhetnek, anyagi helyzetük és ismertségük viszont példázza, hogy jelenleg Magyarországon – kulturális fővárostól függetlenül – meglehetősen sokat kell még tanulni a társadalmi felelősségvállalásról és az elfogadásról.
 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hermann Veronika --


További írások a rovatból

...traumák sem ártanak, ha alanyiságot szeretnénk...
irodalom

Hol van az út Esterházy Péterhez? Hol van az út Esterházy Péterhez?
Péczely Dórával és L. Varga Péterrel beszélgettünk
irodalom

Kölcsönös kontamináció Kölcsönös kontamináció
Áfra János – Szegedi-Varga Zsuzsa: „Termékeny félreértés / Productive Misreadings”
irodalom

Élőnek tűnő, döglött rombuszhal Élőnek tűnő, döglött rombuszhal
Linda Boström Knausgard, Isten hozott Amerikában, Jaffa Kiadó, 2020.

Más művészeti ágakról

színház

Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni Nem hűtlen ő, csak próbál kiigazodni
A Csapodárok című darabról
avagy tudósítás az interpretáció és az improvizáció határvidékérő
építészet

Kincset érő kerámia Kincset érő kerámia
A Zsolnayak építészeti öröksége Budapesten
Hatvan éve mutatták be az Egy szerelem három éjszakáját


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés