bezár
 

színház

2010. 07. 17.
Nyuszi ül a porondon
A Francia Cirkuszakadémia és a Krétakör a Crikuszban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyuszi ül a porondon Végre egy újcirkuszi előadás cirkuszban. No meg a Krétakör. Előre dörzsöltem a mancsom, de jó lesz. Egyrészt kíváncsi voltam, mihez kezdenek majd a cirkusz adta lehetőségekkel, másrészt izgatott, korábbi, cirkuszművészetet is érintő rendezéseihez képest mit nyújt majd Schilling Árpád. Az eredmény azonban igen vegyes volt.

Mert mit lehet csinálni egy csapat (pontosabban tizenhat) artistával, akik prózai megnyilvánulásra is képesek? Nyilván egy kis filozófiai mélységet vinni a dologba. Aminek Schilling azt az egyszerű és nem túl eredeti módját választotta, hogy szereplői kiszólnak a darabból, megkérdőjelezik megírt valóságukat, elmélkednek önmagukon és drámai létükön. Igazából  a darab koncepciója sem túl szerencsés, erőltetett. A cím sokat ígér: Urban Rabbits, azaz Városi Nyulak, tehát az ő sajátságos létmódjuk bemutatását várjuk.

Ehhez mérten az első rész, akár egy etológiai vagy etnográfiai tanulmány, a Párzási szokások címet kapta, míg a második rész címe a közhelyek zsákjából lett kirángatva: A magányról. A két fejezet erősen fedi egymást, akár fel is cserélhetnénk a címeket, hiszen ismerjük, aki magányos, az párt keres, de lehet, hogy párja mellett is magányos stb. Több rész pedig nincs, ami bennem erős hiányérzetet hagyott. Túl néhány újcirkuszi előadásélményen megállapítható, hogy a túlcivilizált, városi ember létérzését néhány kisebb csapat sokkal sikeresebben, azaz érzékletesebben, ötletesebben, komplexebben adta vissza, mint Schilling rendezése, aki a szerelem és a magány problémájára szűkítette le a tematikát, kihagyva sok ígéretes momentumot, mint a munka, pénz, idő, technika, divat, tömeg, média, és így a városi nyulak inkább amolyan mezei nyulak maradtak. A két rész pedig elnyújtott, hosszú, tele üresjárattal, valahogy nem sikerült eltalálni a helyes egyensúlyt. Például több drótos szám követi egymást, ami egy idő után unalmassá válik.

Szkéné színház

Fotó: Tóth Ridovics Máté

A dolog eleve kicsit nehezen indul, az Prológ szótlanul telik, hosszú-hosszú percekig tart. A porond fölé hatalmas háló feszül, alatta jókora karikát pörget egy fiú, forog, karikázik, miközben a hálóban egy másik fiú súlytalanul, lebegve lépked, szaltózik, mozdulatai már-már táncszerűek. Eközben egy lány a porond szélén írógépen kopogtat, a megírt lapokat szétszórja. Aztán az előadás alatt zavaróan hosszú ideig tétlenül ül helyén.

A bevezető után, amellyel a néző nem sokat tud kezdeni, lebontják a nagy hálót, nyújtót. Lány mászik a magasba, és alant megkezdődik a hímek versengése a lány kegyeiért. Igencsak hosszúra nyúlt fejezet ez (a lány végig csak ül fönt, és trombitáját tisztogatja), persze azért nem unatkozunk: a bejáratban megjelenik egy lakókocsi hátsója, és egész kis zenekar vonul ki belőle. A csoport legtöbb tagja ugyanis igen jól játszik egy vagy több hangszeren, és az élő zene így elmaradhatatlan része az előadásnak.

Nemcsak zenélnek, beszélnek is, szólóik, duettjeik pedig a tánc, a pantomim, a mozgásművészet és az akrobatika furcsa keverékei. Az artistákat nem érheti vád, megmutatják tudásukat, virtuozitásukat, sokoldalúságukat és merészségüket, hiszen hagyományos cirkuszi műsorokban is ritkán látni olyan egyértelműen, nyersen megmutatott veszélyes helyzetet, mint amikor az egyik francia a kupola legmagasabb pontjára mászik, lekapcsolja maga mellől a mászókötelet, és társával kiviteti maga alól a matracokat. Két kezével kapaszkodva lóg mintegy tizenöt méteres magasságban. (Előtte egyszer bemutatja, van mersze leugrani innen, de akkor még a matracokon puffan.) Kollégái is hasonló bátorsággal csücsülnek egy magas pózna legtetején, tornáznak a kötélen, rúdon. A röhnrádot helyettesítő különleges félspirálokkal, karikákkal járnak akrobatikus táncot, az egyik kötéltáncos fiú hátraszaltózik a dróton, egy artista pár bájos, és technikailag is bravúros szerelmi évődést mutat be egy magasban lengő hintán.

Másik kedvencem a „biciglilopás" volt, azaz egy kötélen lengő akrobata és egy kerékpáros artista trükkösen megkomponált helycseréje. Ezek igazi csemegék, és a közönség tapssal is jutalmazza őket (igen, itt visszatér a jó öreg cirkuszi koreográfia). Hasonlóan találó egy-egy figura, például a prostituált mozgásának megkoreografálása is, olyan akár egy karaktertánc.

A CNAC növendékei tehát készen állnak, megállják majd a helyüket a tradicionális és a modern cirkuszban is. A mesterkélt filozofálástól az menti meg a darabot, hogy sikerül ironikusnak, humorosnak maradnia. Végső soron olyan, mint egy „művészfilm”, tele sok lassú képpel, amire azt mondjuk, „olyan jó nézni”, meg „de hát ez más”. Igen, ha van hangulata az embernek, elnézegeti majdnem két és fél órán keresztül… Felmentést még az a tény is adhat, hogy maga a produkció végső soron egy évfolyam vizsgaelőadása, melynek megrendezésére éppen Schillinget kérték fel, ennyiben tehát ne legyünk szigorúak. Hasonló alkalom idehaza is adódott, mikor a most 60. jubileumát ünneplő Baross Imre Artistaképző (régebben Állami Artistaképző) 50. és 55. előadása készült például Magács László rendezői közreműködésével. Igaz, a magyar vizsgaelőadás még jobban ragaszkodik a klasszikus cirkuszi dramaturgiához, míg az idén 25 éves Francia Cirkuszakadémia (CNAC) „a modern artistaképzés európai fellegvára”.

– Gyere le tanulságosan.
– Azt hogy kell?
– Csináld, ami meg van írva, aztán gondolkozzál el rajta. Addig én harmonikázok és ezzel kész a cirkusz.


Nem biztos, hogy szó szerint idéztem a szereplőket, a harmonikás szavát  mindenesetre pontosíthatjuk, ha „ez a cirkusz” helyett „ez az újcirkusz”-t mondunk, hiszen elgondolkodnak nemcsak a nézők, hanem a közreműködők is azon, mi az, amit csinálnak, miért és hogyan csinálják. Hogy ezt ennyire explicitté kell-e tenni, vagy hogy úgy kell-e ezt csinálni, mint Schillingék, az nem biztos. Lehet, hogy majd kinövik.

Urban Rabbits (Városi nyulak)

Rémy Bénard: karika, szaxofon
Kilian Caso: drót, trombita
Jean Charmillot: drót, tangóharmónika
Marion Collé: drót, tangóharmónika
Damien Droin: kötéltánc, gitár, ütőhangszerek
Benoît Fauchier: spirál, nagybőgő
Matthieu Renevret: kéz-a-kézben
Joris Frigerio: kéz-a-kézben, zongora
Jérôme Galan: gurtni, klarinét
Coline Garcia: "Tricotin" kötél, tuba
Matthieu Gary: kínai rúd, dob, tangóharmónika
Fragan Gehlker: kötél
Sam Hannes: hinta, ütőhangszerek
Audrey Louwet: hinta, ütőhangszerek
Vasil Tasevski: "Topka" gömb, szaxofon
Julie Tavert: akrobatika, tuba

Művészeti munkatársak: Kollár Adél, Marc Vittecoq, Zene: Lawrence Williams, műszaki munkatársak: Julien Mugica, Alexis Auffray, Pierre-Yves Dubois

Rendező: Schilling Árpád

A Krétakör és a Francia Cirkuszakadémia előadása

2010. június 26.
Fővárosi Nagycirkusz

nyomtat

Szerzők

-- Szonday Szandra --


További írások a rovatból

színház

Mary Shelley - Nick Dear Frankensteinje a Budapest Bábszínházban
Komáromi Jókai Színház - Szkéné: Don Juan, vagy az apák réme
színház

Mentális egészségről Bodor Panna és az Ébredések Alapítvány jóvoltából
A Fővárosi Nagycirkusz premier-előadása békét és összetartozást hirdet

Más művészeti ágakról

Vaktérkép
A CentriFuga utolsó koncertje a Fugában
Fazakas Péter: A játszma
Borda Réka: Égig érő csalán, Scolar kiadó, Budapest, 2022.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés