A leginkább a Minden áldott reggel (1991) című kosztümös drámáról ismert corneau-i életmű a zsaru-gengszter tematikájú bűnügyi filmtől a kalandig, a vígjátéktól a háborús filmdrámáig terjed. Palettájának élénk és domináns színfoltja a bűn és bűnhődés téma, amely vissza-vissza tér, és rugóként mozgatja a számos thrillert, amelyet a 70-es évektől napjainkig vászonra álmodott a rendező. A pályaindító robbanást, a Police Python 375 (1976) korrupt rendőr-sztorit és szerelmi háromszög-történetet ötvöző krimijét a Magyarországon szintén gyakran vetített A bűn árnyékában (1977) ártatlan bűnálcázó hőse követte. A bűn árnyékában bűnképe meglepő párhuzamba állítható a rendező aktuális filmjével.
 

A Szerelmi Bűnök a Corneau-filmekhez méltóan kis híjján két óra hosszú: lassú, ám aprólékos és hibátlan kidolgozása, felvezetése majd feltárása egy bűnténynek. A film első órájában finomra hangolva körvonalazódik egy szerelmi háromszög középpontjában a munkája és főnöke iránt elkötelezett, a sterilizáltan hideg közegben is sikeresen mozgó főhős, Isabelle (Ludivine Sagnier, Moliere, Halálos közellenség). A felhőkarcolók átlátszó falú üvegbörtönében csak főnöknője iránti lojalitása és naivitása von leplet szemére. A dominanciáját bitorló, inkább kiégett, mintsem elégedett és sikeres üzletasszony, Christine (Kristin Scott Thomas, Az angol beteg, Zuhanás) hol már-már szerető gyengédséggel, hol pedig rideg kegyetlenséggel közelít pártfogoltja felé. A veszélyes játszmák kereszttüzébe kerül, és áldozatául is esik azoknak a harmadik fél, a férfi is. Phillippe (Patrick Mille) két oldalán égeti a gyertyát, hogy aztán két oldalról égjen a körmére. Christine-nek csupán csábítási trófeát jelent, míg Isabelle-nek érzelmi mentsvár, ölelése azonban épp olyan kétséges, mint Christine közeledése.
 

A férfiúi dominancia minden csíráját kiirtó kegyetlen feminin közegben a női erő fogaskerekei zsaroláson, megalázáson, ellehetetlenítésen keresztül őrölnek fel minden emberi kapcsolatot, ahol a függés fenyegetetté, kiszolgáltatottá tesz, és kétségbeesett tettekre sarkall. Ez készíti elő a film második felében eluralkodó thrillert, akárcsak a már-már remake-elődnek tekinthető A bűn árnyékában esetében, melyben ugyanúgy nem elég ártatlannak lenni, annak is kell látszani, ahogy Isa-nak sem elég tagadnia bűnét, bizonyítania is kell tette ellenkezőjét.
 

Az elnyújtott nyitányban a bűnhöz vezető utat és annak fogantatását tárja elénk a rendező. A váratlannak egyáltalán nem ható bosszú részleteiben annál rejtélyesebb bűntényt szül, amely a főhős aktivizálódásával új fejezetet nyit a történetben. A csavaros bűnfeltárás során mind megszerzett tudásunk egyértelműsége, mind a főhős morális megítélése számos fordulaton esik át, miközben a továbbra is lassú vonalvezetést egyre inkább kitölti a nézőben felmerülő „miértek” feszültsége. A bűnös először föladja magát, majd egy várva-várt pillanatban visszavonja vallomását. Ekkor ülünk be a második mesére, a furfangos áltörténetre, melyet Isabelle a szemünk előtt rendezett meg, hogy végül… De ezt hagyjuk meg a film reszortjának.
 

A talány és a bennünk fokozódó egyre nagyobb feszültség feloldására a corneau-i stilisztikában kell a megoldást keresnünk. Szerzői gesztusnak tekinthető az a kihagyásos, mozaikokból összeillesztett történet, amely több filmjében válik emblematikussá, és amely Isa történetének megoldását is hordozza. A legelső jelenettől végig, gyanútlanul építjük a karaktereket és tetteiket az elénk tárt darabkákból. A film bravúrja csak akkor lepleződik le, amikor lecseng a „miértek” felkorbácsolta feszültség, és épp elkezdenénk az óránkra pillantgatni. Az újraindított nyomozás során a magyarázatot a visszaillesztett mozaikdarabokban kapjuk. És bár a számos fordulattal kecsegtető megoldás minden kérdésünkre választ ad, a zárlat csavara ráerősít a morálisan a műfajt kiforgató kétes végre.
 

A zsaru vagy gengszter figurák klasszikus férfiideáljától a női karakter felé fordulás a műfajok corneau-i újragondolásával párosul. A kezdeti hatalmi drámát a bűntény akciója, azt pedig a krimit megidéző nyomfeltárás követi, és bár a drámát átéljük, a felfedett nyomokra meglepettséggel ismerünk rá, főhősünkért való aggódásunkat azonban aláássa erkölcsi normáink feldúlása. Amit láttunk, azt láttuk, Isabelle motivációja is felfeslik: a valóság álcázása fikcióval, nem pedig a valóság eljátszása. A csavar fordul egyet, és megkapjuk a jól begyakorolt, elvárt trükköt. Hogy hisszük vagy sem, hogy a tökéletes bűnre pont ez a nő képes, az már a mi dolgunk. A tökéletes trükk filmes szinten tökéletesen működik.