bezár
 

film

2011. 01. 25.
Csádi dráma
Mahamat-Saleh Haroun: Egy néma kiáltás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csádi dráma Mahamat-Saleh Haroun a társadalmi-politikai látlelet helyett egy családi dráma stációira helyezi a hangsúlyt, ennek hátterében mégsem tűnnek el az afrikai kultúra „hogyan is?” és a háborús helyzet „miért is?” kérdései. Ugyanis lehetetlen eltűnniük. Ezekre alapozza a csádi származású, eddig többnyire dokumentumfilmes rendező elszántan lassúra komponált filmjében egy sajátos apa-fiú kapcsolat kibontását.
S bár jó pár film foglalkozik afrikai témákkal - kiemelten az ott zajló tragédiákkal - Mahamat-Saleh Haroun filmje különlegesnek számít amiatt, hogy ő maga is onnan származik, ahová filmjét helyezte. Talán emiatt lehet, hogy nem a tragédiákra koncentrál, hanem azokat mintegy kikerülhetetlenül jelenlevőnek tekintve díszletként szerepelteti, és az érzelmeket engedi az előtérbe. Ez nem azt jelenti, hogy nem szerzünk tudomást a polgárháborúról, hiszen a tévében erről tudósítanak, az emberek erről beszélnek, az utcán katonák igazoltatnak, sőt, a történet egy pontján emiatt válik egy emberi döntés tragikussá. Ám nem a közeg válik hangsúlyossá, hanem a földrajzi helyszínével és történeti idejével is specifikált emberi-családi dráma.
Egy néma kiáltás
A történet központi karaktere Adam, vagy ahogy mindenki ismeri: a Bajnok. Az egykori úszóbajnok a közép-afrikai Csád fővárosának egyik luxusszállodájában úszómester. Mindene a medence, és emellett felnőtté váló fia, aki egyben tanítványa, követője és legjobb barátja is. Gyakorlatilag idillben élhetne, ha az ország határait nem borzasztaná polgárháború, s a mindennapi örömöt jelentő munkája nem válna kérdésessé. Hiába az egykori bajnoki cím, a személyét övező köztisztelet és a teljes odaadás, a medence partján csak egy valaki maradhat, és az nem ő. Enyhíthetné a lefokozás fájdalmát, hogy ezen a poszton is utódja követi, de az egykori bajnok nem tud veszíteni, a családi béke pedig megtörik a főhős büszkesége okán. Ráadásul egyre nagyobb erőkkel zargatják a háborús hozzájárulás megadásával, ami pénzbeli juttatást, vagy ezt kiváltandó, egy ember hadba vonulását jelenti.
Egy néma kiáltás
A polgárháború katalizátorként működik, hiszen egy emberi döntést családi tragédiává emel. A döntéshozó pedig a hajdan volt úszóbajnok, aki ebben az összedőlni készülő országban fiatalsága elmúltával öndefiníciós problémákkal küzd. Hiszen ha bajnokként fogalmazza meg önmagát, akkor egyértelműen a medence mellett a helye, hogy az élete értelmévé nőtt hivatásának hódoljon – tekintet nélkül másra, akárki is az a más. Ha viszont apaként tekint magára, akkor a fiát kell előtérbe helyeznie, akármennyire is szenved ettől a másik, nosztalgiával és büszkeséggel teli, bajnoki szerepben. A helyzetet bonyolultabbá – bizonyos szempontból pedig éppen hogy egyértelművé – teszi a családi állapotot módosító elhallgatott információ, mely az öndefiníció azonnali újragondolását eredményezi. A kérdés ezután az, hogy az azonnali fordulat egy visszafordíthatatlan döntés esetén tud-e eléggé időben bekövetkezni…
Egy néma kiáltás
Az élethelyzetek a dokumentarista hangulatú képektől válnak még inkább életszerűvé, ugyanis a film nem siet, nem magyarázkodik, legtöbbször az egyszerű megmutatás és az időhagyás eszközét használja. A nyitókép apa-fiú-medence hármasát exponálja, hogy valami hasonló, de mégis megváltozott hármassággal érjen véget majd a film. Líraiság és szikár dokumentálás keveredik, s mindehhez szokatlanul szótlan színészi játék párosul. Apa és fia nem beszélgetnek. Ők vagy nevetnek a medence körül, vagy néma haragba, sértettségbe burkolóznak a vacsoránál. A főszereplőt leszámítva nagyon keveset tudunk meg a karakterek motivációiról, történetéről. Egyszerűen csak látjuk őket egy éppen zajló élethelyzetben. Az egyetlen kiáltást, mely heves érzelmeket fejezne ki, pont a Bajnok teszi némává.
Egy néma kiáltás
Az Egy néma kiáltás különdíjas lett a 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon, talán az őszinte ábrázolásmód miatt, és azért, mert hitelesen és érzékenyen képes bemutatni a kisember naggyá növő problémáját valamint a perifériára szorított háborús helyzetet. Ugyanis ezek a film fő erényei.

Egy néma kiáltás (Un homme qui crie)
Színes, francia-belga-csádi filmdráma, 92 perc, 2010.

Rendező: Mahamat-Saleh Haroun
Forgatókönyvíró: Mahamat-Saleh Haroun
Operatőr: Laurent Brunet
Producer: Florence Stern
Vágó: Marie-Hélene Dozo

Szereplők: Youssouf Djaoro (Adam), Dioucounda Koma (Abdel), Hadje Fatime N’Goua (Mariam), Djénéba Koné (Djeneba), Heling Li (Mme Wang), John Mbaiedoum, Emile Abossolo M’bo

Bemutató: 2011. január 20.
Forgalmazza: Mokép
nyomtat

Szerzők

-- Keller Mirella --


További írások a rovatból

Filmtekercs: Tíz a huszonegyből
Bernáth Szilárd: Larry
Marie Kreutzer: Fűző
Ugrin Julianna és Vizkelety Márton: A döntés

Más művészeti ágakról

Interjú Fürjesi Csaba képzőművésszel Humánszinkron című tárlatáról, alkotói módszerről, művésztelepi életről és jövőbeni tervekről
A Kokas-féle komplex művészetpedagógiai foglalkozás
irodalom

Az Irodalmi Szemle legújabb lapszámbemutatójáról
The Trousers: Animal Gun lemezbemutató, A38, 2022.11.12.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés