Családias hangulatban gyülekezünk a péntek esti előadásra. A ruhatárban kapok egy 13-as számú bilétát, nem vagyok babonás, de azért – a darab címére való tekintettel – egy kissé megtorpanok. A közönség soraiban barátok, rokonok, autogramért sorban álló, középkorú hölgyek. Karafiáth Orsolya, a szerző rettenetesen izgul. Az előadás előtt megkéri a nézőket, hogy ha kell, ha nem, nevessenek, bár fölöslegesen teszi: a verseiből is jól ismert humorérzéke musicalírás közben sem hagyta cserben. Hatalmas kacajok teszik próbára a stúdió falát. Időnként pedig még el is érzékenyülünk.

A narrátor (Laklóth Aladár) indítja az előadást, a jelenetek közti eseményeket pedig folyamatosan kommentálja. A színpadon bőrfotelek, középen egy hűtő, oldalt egy kanapé, melyben felbuknak, vagy amelyen szenvednek a szereplők. Középen, a kivetítővásznon, mágikus macskatekintet szuggerál minket. Oldalt, a színpad hátsó részén fogas, rajta hosszú, szőke paróka lóg. Karafiáth és a musical elengedhetetlen kellékei együtt vannak, kezdődhet tehát az előadás!

A darab egyik női főszereplője, Orsi (harmincas, kerekded, szingli, naiv pszichológuslány) új lakásba költözik. A nyájas tulajdonosnő, Bori néni (Bajza Viktória) mindent megtesz, hogy elterelje a figyelmét a ház gyanús zajairól, illetve lakóiról. Hiába hortyog a részeges Máté bácsi (Barát Attila) a sarokban, hiába jajgat a depressziós alsó szomszéd, András (Járai Máté), Orsi aláírja a szerződést. A bajok csőstől jönnek, hisz – a lakók eleinte nem tudják, csak a darab második felében fognak gyanút – a házba harminc évvel ezelőtt egy macskadémon költözött, aki hol orvos, hol svéd barátnő, hol ivócimbora, kitartó, egyenruhás udvarló, jógi vagy szerelő képében hoz rontást a lakókra, akiket a leggyengébb pontjukon környékez meg. Ez a démon ezer évvel ezelőtt Tibetben szemet vetett az uralkodó feleségére, aki e tettéért elátkozta őt: örök sóvárgásra ítélte a ház (egy bármilyen, tetszőleges ház) úrnője iránt. Démonunk (Szemenyei János) tehát addig nem nyugodhat, amíg a hatvanéves, kikent-kifent Bori nénit meg nem csókolja, és a budai házból el nem űz mellőle mindenkit. A szüzsé alapján a musical akár mesének is beillene, ám tudjuk, a látszat csal, mondaná a darab narrátora, aki dönti magából a közhelyeket, így válik ő is roppant mulatságos figurává, akárcsak az összes többi szereplő.

A szöveges és a zenés részek jó arányérzékkel oszlanak el. A fiatal és igen tehetéges Bella Máté által komponált, olykor kellemesen dallamos, fülbemászó, megható, olykor pedig nyugtalanító vagy épp kirobbanó energiát közvetítő szólók, illetve duettek igen eredetiek, nem mennek ki az ember fejéből. 
 
A színészek – a kezükben tartott szövegkönyv ellenére – igen otthonosan mozogtak az előadásban, szemmel láthatóan élvezték a munkát. Néhol egy kicsit túljátszották ugyan a helyzet- illetve nyelvi komikumot, de a darab bohózat-, illetve karikatúrajellegét tekintve, az előadás ezt is elbírta, egy ponton sem vált bárgyúvá, ami nagy veszélye a hasonló műfajú, hangvételű műveknek. Az, hogy a szereplők szenvedélyei, jellemhibái így felerősödnek – Orsi egyfolytában zabál, és egyre jobban befolyásolható, András hihetetlen mód félszeg, korunk tipikus bölcsésze, Máté bácsi vedel, és minduntalan dülöngél, Bori néni kelleti magát minden felbukkanó férfinak – egyrészt az állandó komikum forrása, másrészt a darab szerkezeti felépítésében a tartópillér. De a démonról se felejtkezzünk el: rutinosan mozog az általa felvett szerepekben. Affektál, amikor a svéd barátnőt játssza szőke parókában, szerelőként, orvosként démon-voltára emlékeztetve, agresszív. A végén pedig, amikor a szereplők leleplezik macska-voltát, tenyérbemászó képpel nyávog, szinte megesik rajta az ember szíve.

Jó ötlet volt tehát a Madách Színház pályázata: miért ne nézhetnénk magyar szereplőkre írt, magyar helyszíneken játszódó musicaleket? Karafiáth szövege ráadásul úgy jellemzi ezeket a tipikus figurákat és problémáikat, hogy fetrengünk a nevetéstől. A darabot háromszor mutatták be a múlt hétvégén: csütörtökön a sajtó tette tiszteletét, pénteken nagyrészt rokonok és barátok jöttek el, a szombati előadásra pedig annyira megtelt a stúdió, hogy a pótszékeknek sem jutott hely, magát a szerzőt is alig akarták beengedni. Kíváncsian várjuk, melyik színház viszi színre a darabot. De várjuk… Hisz jó érzés a démonokat leleplezni, különösen, ha annak csak egy csók, akarom mondani, egy színházjegy az ára.
 
Végül pedig ízelítő a happyendből:

Dont worry – itt a boldog vég,
megváltoztunk mindannyian!
Nincs problémánk, jellemhibánk –
közöttünk minden rendbe van!

Démon:
Hálátlan ügy a cselszövő szerepkör,
nem voltam épp egy bájos cicus…
Aki ilyen csalárd, vérszomjas és gonosz –
hát az bizony, csak a hülyéknek szimpatikus.
De most már minden helyrezökkent,
házunk akár a Disney-land.
Jó macska lettem, védő házi szellem,
cukor, szirup, mint a többiek!

Máté bácsi:
Öreg szivar, meg vén trottyos –
így becéztek, a hátam mögött.
Aki iszákos, agglegény-
nem válogathat nők között…
De most a sör, a vodka már múlté,
kijöttem én a százados ganéból.
Napjaim, mint némafilm-románcok –
s ha kérem, Borbála visszacsókol.

Bori néni:
Pletykálni, intrikálni jó dolog.
Nincs pezsdítőbb, mint a rosszindulat.
Egy vénasszony, ha zsémbes és buta
ne pislogjon, ha magányos marad…
De rendes lettem, mint egy nagymama,
kit néha még azért hajt a vére.
Ez tiszta Hollywood, főcímzene,
csak itt resztelt máj sül meg ebédre…

András:
Jó pár évig magam éltem,
letaglózott a mélabú.
Ha szóltam is, minek, kinek?
Kinek kell egy komor fiú?
Ha felkacagnék, tán még lidérces,
de meg-megszólalok, ha van miért.
Tim Burtonnek már nem tetszik szobám –
de Orsikám így is, úgy is megért…

Orsi:
Kemény dolog, ha épp te vagy a rossz nő,
de nem tudsz semmit tenni ellene.
Aki úgy fest, mint egy babzsákfotel:
a perverzek titkos kis zsánere.
De most már újra szép lettem megint,
van társam is, oda a szingli-lét.
Bridget Jones rólam nem jut már eszedbe
– újra élek – egy férfiért!

Karafáth Orsolya – Bella Máté: Macskadémon

horror-vígmusical
felolvasóest

Démon: Szemenyei János
Orsi: Mózes Anita
András: Járai Máté
Bori néni: Bajza Viktória
Máté bácsi: Barát Attila
Narrátor: Laklóth Aladár

Dramaturg: Szabó Borbála
Rendező: Harangi Mária

2011. február 18-19.
Madách Színház Tolnay Szalonban