A gyerekirodalom hasznára és kárára / 2011. február 25. Kortárs Gyermekirodalmi Napok / PRAE.HU

Az Aranyvackor köré rendeződő konferencianapon gyakorlati tanácsadástól elméleti vitáig, kerekasztal-beszélgetéstől vetítésig minden volt.

A napot Berg Judit meseíró és drámatanár előadása nyitotta, melyben drámapedagógiai “trükkök” ismertetésével igyekezte az irodalomtanárok és -tanítók keserű életét megkönnyíteni, és bemutatta, hogy egy kortárs vers hogyan alkalmazható energialevezető ampullaként egy hangyabolyhoz hasonló nyüzsgést produkáló osztályban.

Előadása után a mikrofont Paulovkin Boglárka vette át, aki a tőle megszokott diplomatikus fogalamzásmódban, ám mégis meggyőzően igyekezte pallérozni a nagyközönség vizuális ízlését. Előadásának deklarált újdonsága volt, hogy a gazdag vetített anyag most végre szinte kizárólag magyar illusztrátorok munkáiból állt össze, és nem kellett folyton külföldi példákat mint vágyott célt mutogatnia.

Érvelni leginkább a szemléletmód-váltás mellett érvelt: el kéne végre válnunk attól a pátosztól, ami a gyermekirodalmat lengi körül évtizedek óta, és nem lenne szabad megijednünk a szókimondóbb, olykor provokálóbb művektől, vizualitástól. Hiszen éppen ezekre fogékonyak igazán a gyerekek, és a művészi kvalitások is leginkább itt tudnak megmutatkozni.

Persze azért most is előkerült Boglárka két kedvenc példája a külföldi munkák közül:

Agnese Baruzzi olasz illusztrátor pukizás kérdését körbejáró, rettentően vicces könyve, illetve a távpisilő versenyt megörökítő, fiús komplexusokkal foglalkozó mű. Ám sorra jöttek az egyedibbnél egyedibb képek és stílusok a magyar művek közül is: Takács Mari, Rofusz Kinga, Kárpáti Tibor, Szegedi Katalin – és az előadás frisseségét bizonyította, hogy külön kitért az idei Aranyvackor pályázatok közt felbukkanó kincsekre is.

Konklúzióként az elismert grafikus arra hívta fel a figyelmünket, hogy ugyan sokszor nehéz eldönteni, gyerek- vagy felnőttkönyvet tartunk-e kezünkben, ám sose ennek a kérdése vezéreljen bennünket a könyv megvásárlásakor, hanem az, hogy csakis magas művészi igényű és minőségű kiadványt adjunk gyermekünk kezébe.

Az ebédszünet után Lackfi János kétszeresen is polgárpukkasztó előadása következett az irodalomtanítás lehetőségeiről és hibáiról, Részeg elefántokat minden iskolába! címmel. A terem nagyobbik fele a nevetéstől pukkadozott, míg mások a méregtől. Bizony, nem kevesen csóválták titkon a fejüket (de azért csak ippenhogy, amolyan alig-észrevehető módon, mert 1, Lackfi ma sztár, nem lehet nem szeretni, 2, a többség feltűnően remekül szórakozott).

A kiváltó ok leginkább klasszikusaink erősen korszerű elemzése volt, amely a serdülőkorúakban minden bizonnyal nagyobb visszhangra talál, mint a szenttehénre szegett tekintetű versértelmezés, de ezt a magyartanárok még mindig nem szeretnék észrevenni. S bár több poén és történet már finoman szólva sem hatott az újdonság erejével, azért az egy percig sem kétséges, hogy Lackfi nem csak íróként és költőként nagy volumenű, hanem előadóként is.

Még hahotáktól zengett a terem, amikor az asztal köré a gyermekkönyvtárosok képviselői ültek le. Kucska Zsuzsa (FSZEK Terézvárosi Gyermekkönyvtár, Budapest) Dienes Évát (FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtár, Budapest) és Oláh Rozáliát (Deák Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára, Zalaegerszeg) kérdezte.

A beszélgetésből kiderült, milyen módszerekkel és programötletekkel igyekezik becsábítani az intézménybe az egyre nehezebben könyvtározó gyerekeket (és szüleiket), és milyen viszonyban állnak az internet világával (úgy tűnik, egyre több könyvtár nyit a kommentekkel bővíthető katalógus felé, mert felismerték, hogy a gyerekek jóval aktívabbak, ha egy fórumon véleményt is nyilváníthatnak az adott műről).

Megtudtuk, hogy (legalábbis az asztalnál ülő könyvtárosok) igencsak naprakészek a legújabb gyerekirodalom kérdéseiben, és arra is fény derült, hogy sajnos a kortárs szerzők éppenséggel nem rohannak a könyvtárakba műveik népszerűsítése céljából. Holott abban mindhárom könyvtáros egyet értett, hogy ezek a személyes találkozások mindig rendkívüli módon előrendítik a kortárs könyvek forgalmát az intézményben. (Érdekes, hogy a konferenciát megelőző napon, a kiadók kerekasztala mellől épp ugyanez az óhaj röppent az ég felé: vegyenek részt jobban a szerzők műveik promotálásában. Persze ördögi kör ez, hiszen a kiadónak nincs pénze marketingre, a könyvtárnak nincs pénze tiszteletdíjra, a szerzőnek meg nincs pénze egyáltalán...)

A résztvevőknek köszönhetően most beleláthattunk az anyagi lehetőségeikbe is: ők, a még viszonylag sok támogatásból működő könyvtárak sem tudják megvenni a jó könyvek nagy részét, nem hogy sok, de még egy példányban sem. S miközben folyamatosan törekednek a színvonal növelésére, egyszerűen nem tehetik meg, hogy lemondjanak a Disney-sorozatokról, mert komoly olvasói réteget veszítenének el.

Eközben néhány rémisztő adat is napvilágra került: megtudtuk, hogy egyes vidéki könyvtárakban 20.000 Ft (azaz húszezer forint) az éves keret a beszerzésre.

A beszélgetést egy egyre halványuló remény megfogalmazása zárta: a könyvtárosok sokat várnak a Márai-programtól, csak éppen február végén még mindig nem látszik, valóban lesz-e, mennyi pénzből és mikor.

Kis pihenő után még két kerekasztal beszélgetés várt a töretlenül kiváncsi közönségre. Az első a Tanító- és Tanárképző felsőoktatási intézmények Magyar Tanszékeinek magyar irodalmat oktató munkatársainak részvételével zajlott, Pompor Zoltán gyermekirodalom szakértő vezetésével. A beszélgetés résztvevői: Merényi Hajnalka (ELTE TOK, Budapest), Lipócziné dr. Csabai Sarolta PhD (KF-TFK Kecskemét), dr. Gombos Péter PhD (KE-PK, Kaposvár), dr. Komáromy Sándor (ME-CTFK, Miskolc).

Miután minden résztvevő elmondta, mióta és milyen formában foglalkozik a gyermekirodalommal, megosztották egymással és a hallgatósággal azt a szomorú tényt, hogy a tanító- és tanárképzésben milyen alacsony óraszámban tanítják a gyermekirodalmat (max. három féléven át, de a legsiralmasabb helyzetben éppen az ELTE van, ahol két félév alatt összesen egy előadás és egy szeminárium áll a hallgatók rendelkezésére, hogy elsajátítsák, megismerjék és megszeressék a gyermekirodalmat). Ennyi óra pedig teljességgel elégtelen arra, hogy a leendő pedagógusok elsajátítsák az olvasóvá nevelés módszereit, és megértsék annak megkerülhetetlenségét.

Kiderült a beszélgetésből az is, hogy mivel tankönyvek nem állnak rendelkezésre, minden intézmény saját jegyzeteket készít, de a főiskolák közötti információáramlás is a nullához közelít, így egymás tananyagát nem hasznosíthatják, gyermekirodalmi konferenciák, műhelyek pedig (leszámítva épp ezt, melyen elhangzik a beszélgetés) nincsenek. Sajnos teljes joggal mondhatjuk, hogy ma már nem a magyar kortárs gyermekirodalom, hanem csakis a gyermekirodalom-kutatás és -oktatás jár gyermekcipőben.

A Kortárs Gyermekirodalmi Napok konferenciáját végül a gyakorlati oktatási kérdések körüljárásával zárták. A moderátor Nagy Attila olvasáskutató volt, vendégei pedig: Fenyő D. György (Magyartanárok Egyesülete), Békés Márta tanár és költő, Imre Napsugár (óvodapedagógus, Ágoston Művészeti Óvoda) és Cs. Bogyó Katalin könyvtárostanár (SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája) voltak.

Az előző beszélgetésből Gombos Péter feltehetőleg az asztalnál felejtette iróniáját, ami megfertőzte a jelenlévőket, mivel az olykor elkeserítő helyzetelemzéseket is vidám szarkazmussal ütötték el.

Többek között megtudhattuk, hogy a jelenlévől közül nem egy pedagógus saját pénzből veszi meg a kortárs gyermekirodalmat az intézmény (vagyis inkább a gyermekek) számára, valamint hogy a pedagógustársak legtöbbször megszokásból és óvatosságból nyúlnak a mai iskolásokat finoman szólva sem érdeklő kötelező olvasmányokhoz, holott pl. Békés Pál Félőlénye, a Min mester inasa (Linda Sue Park) vagy az Emlékek őre (Lois Lowry) még a mai, olvasástól elszokott gyerekek fantáziáját is erőteljesen megmozgatja.

És megfogalmazódott egy kívánatos, új kötelező olvasmánylista is (Nagy Attila: "most tegyünk úgy egy pillanatra, mintha megkérdezték volna a véleményünket az alakuló NAT-tal kapcsolatban"), melyben Lázár Ervin, Szabó Magda, Békés Pál, Darvasi Trapitije, Csukás István és Janikovszky Éva szerepelt.

A sok kesernyés, ám azért optimizmusából nem vesztett beszélgetésnek szinte mesébe illő befejezése volt: a sanyarú anyagi helyzet megismerése a közönség soraiban ülő gyermekkönyvkiadókat arra sarkallta, hogy jelentős kedvezményeket ajánljanak fel az oktatási és nevelési intézmények számára könyveik megvásárlásához. Ez a felajánlás pedig most közhírré tétetik, a részletekkel az intézmények keressék a www.mgyke.hu oldalt, illetve az esetleges nagyobb kedvezményekért közvetlenül a kiadókat.

gyerek

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról