bezár
 

irodalom

2011. 04. 14.
Az okos kentaur és Kölcsey, a cinikus kozmopolita
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kalligram Kiadó kilenc új könyvének bemutatója zajlott a budapesti Szlovák Intézetben 2011. április 13-án 18.00 órától. A műsorvezető a pesti Kalligram szerkesztője, Mészáros Sándor volt

prae.hu

Az estet a Szlovák Intézet új vezetője nyitja meg – ezáltal alkalmat szolgáltatva a szervezőknek, hogy gratuláljanak kinevezéséhez. Mészáros Sándor köszönti a vendégeket, majd gyorsan rátérnek a Magyarok emlékezete sorozat soron következő kötetére, Szabó G. Zoltán Kölcsey Ferenc című monográfiájára, melyet Szörényi László mutat be. Szörényi a monográfia erényei közül elsősorban a Himnusz és a Vanitatum vanitas egyidejűségének problematikáját emeli ki: a kortársai által cinikus kozmopolitának ítélt, a romantikus iróniát programszerűen megvalósító Kölcsey ugyanaz, akitől a keresztény, illetve a sztoikus etika sem idegen.

Géczi János: Viotti négy vagy öt élete című könyvét Vári György laudálja, a szöveg végtelen melankóliáját és örökkön ismétlődő jellegét kiemelve; a semmi története és a minden lehetősége egyszerre rejlik a szövegben, ami a műfaji kérdéseket illeti, az esszébetétek szervesen illeszkednek az elbeszélő részek közé, melyekben a művelődéstörténet maga is tér lesz.

Pavol Rankov szlovák író Szeptember elsején (vagy máskor) című „történelmi regényéről”, mely először 2008-ban jelent meg, a második kiadása – és több idegen nyelvű kiadása – 2010-ben, Csanda Gábor beszél. Felolvassa a regényből az 1956-os epizódról szóló részletet, majd az alcím és az ajánlás által világítja meg a szöveg legfőbb jellemzőit; szereplői valamiféle „elveszett nemzedék” tagjai, akiket többféle néven neveznek meg, de ez a multikulturális közegben nem is lehet meglepő. A történetben felbukkanó, valóságban is élt személyek, politikusok alakja pedig a fekete humor legfőbb forrása.

Márton László mutatja be Csányi Vilmos Kisfiam, Ikarosz című könyvét, melynek nevelő figurája egy kentaur; a kentaurfigurának komoly kulturális hagyományai vannak, a túlracionalizált ember ellentétpárjaként láthatnak el oktató szerepet. És mivel Csányi e művét Márton a szerző összefoglaló-betetőző művének látja, mely által átadja a világról való tudását az olvasóknak, Csányit magát is kentaurnak nevezi, bár nincs lóteste, és nem eszik füvet.

Grendel Lajos új regényét, a Négy hét az életet Szegedy-Maszák Mihály méltatja, főként a polgárság kultúráját mint a regény fő szálát hangsúlyozva. A magyar középosztály pusztulásáról szóló szöveg Mészöly Miklós könyveihez mérhető Szegedy-Maszák szerint.

Maurice Blanchot Thomas, a rejtélyes árny című regényét Bende József ismerteti. Szól pár szót Balnchot-ról, akitől eleinte a szélsőjobboldali nézetek sem voltak egészen idegenek, ám az ötvenes-hatvanas évekre már, mondhatni, maoista volt. A regénybeli Thomas mint árnyalak az elbeszélő személyiségének sötét oldalát képviseli, azt a gonosz ikret, akinek figurája számtalan alkotás témája az európai irodalomban.

A nem nemzet eredetközösség, hanem szüntelen történeti alakulásfolyamat – összegzi Szilágyi Ákos Komoróczy Géza Meddig él egy nemzet című tanulmánykötetének legfontosabb tanulságait.

A Tegnap és Ma sorozat két új könyvéről, a Pályi András- és a Karátson Endre-kismonográfiáról Mészáros Sándor beszélget; a Pályi-monográfia szerzőjével, Cs. Fehér Katalinnal, aki elsősorban a szexualitás metafizikai aspektusát üdvözli Pályi prózájában, szemben a legtöbb kortárs magyar szerzővel, akiknél a szexualitás eltárgyiasul. Hites Sándor Karátson Endre-monográfiájáról Szilágyi Zsófiát kérdezik; ő a nyugati magyar irodalom recepciójára jellemző klisék lebontását dicséri a kötetben, Karátson prózáját nem feltétlenül a kínzó honvágy hatja át, a kísérletezés viszont annál inkább.
nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

Az Alföld 2026. augusztusi számáról
irodalom

Bicskei Gabriella Barátnőim, Hágár című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 31. számáról
Vida Kamilla Demográfiai csúcs című kötetéről

Más művészeti ágakról

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
film

A jugoszláv filmművészet legendás alakja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés