art&design
A mostani kiállítás különlegessége, amint az ajánlóban olvasható, hogy három időszakból válogatva öleli fel a negyvenéves alkotópályát, kezdve a korai rejtőzködő művektől a rendszerváltás időszakának panoptikumán át a frissen készült alkotásokig. Végigkísérhetjük nemcsak a Szrucsikra jellemző motívumok alakulásait, hanem a művészt foglalkoztató témák változásait is, a fókuszpontok eltolódásait.
Szurcsik 1985-ben fejezte be a Képzőművészeti Főiskolán tanulmányait. Bár még a végzés után részt vett a hároméves mesterképzésen, művészi indulását 1986-tól számíthatjuk. Ezért a Kádár korszak végnapjaihoz köthető korai művek és a rendszerváltás környékén (1990- 1993) született alkotások időrendbeli közelsége miatt ez a két korszak szinte összecsúszik. Tematikusan, motivikusan, stilárisan, de anyaghasználatban, technikákban is megfigyelhető az egybeesés. Az éles váltást a korai és a legutóbbi két évben munkák között érzékelhetjük. A tárlat is ezt a két korszakot állítja egymással szembe, térben elhatárolva a műveket, ugyanakkor ezen belül is két- három alkotást felölelő mikrociklusokra tagolódva.
![]()
Szurcsik grafikusként végzett, így korai munkái túlnyomórészt grafikai eljárásokkal (szitanyomat, litográfia, offszetnyomás) készült rajzok, ahogy ekkor születnek meg a művész védjegyévé vált kockafejű emberek. A művészcsaládból származó Szurcsik szemléletét nemcsak a szülői háttér, hanem a lakóhely is befolyásolta. Angyalföldiként, akárcsak a Dráva utcában lakó Csernus Tiborra, rá is hatással volt a lakótelepek, gyárak világa; innen a kubizmusban, minimalizmusban gyökerező geometrikus formák iránti vonzódás. Korai tájképeinek kietlen sivatagi tájában gyárkémények, lakótelepek egyen kockabörtönei keveredtek az ókori babiloni zikkuratok és egyiptomi piramisok motívumaival. Ezeknek a külvárosi építészeti tájelemeknek az antropomorfizálásával születtek meg az ikonikus kockafejek a modernista hatások mellett az óegyiptomi művészet szinte geometriai alakzatokra leegyszerűsített, tömbszerűnek ható szobraiból inspirálódva. Ugyanakkor felsejlik mögötte a szlengben gyökerező kockafej, kocka szó is, amely csőlátó, szakbarbár technokratát jelent, vagy épp Szurcsik továbbgondolásában szemellenzős bürokratát, a hatalom elvtelen és személytelen kiszolgálóját.
Már a címadások is kifejezik a társadalomkritikai töltetet, a szatirikus hangvételt, amely jellemzően végigkíséri Szurcsik művészetét. Egyszerre fejeződik ki bennük a Kádár korszak végnapjai iránti ellenérzés (A három hangadó, Hangár, Janus) és a rendszerváltást követő távolságtartó szkepticizmus (Kijelölt utak, Szemet szemért, Szóözön). Ugyanakkor Szurcsikot soha nem a politika pillanatnyi aktualitásai érdeklik, műveiben örök emberi gyengeségeket, jellemhibákat pellengérez ki, a hatalom jellemtorzító hatását ábrázolja groteszk karikatúraként. Ettől válnak alkotásai minden időben érvényessé, mindenki számára átélhetővé, befogadhatóvá, hasonlóan Moliere, Swift vagy Gogol műveihez.
![]()
Azonban már a pálya elején a grafikák mellett fontos szerephez jut a festészet is. A három 1987-ben készült kép (Kicsi nagy dolgok, Hold villám, lézer, Szenvedély) lírai absztrakciójával az életmű ritka pillanata, mivel Szurcsik művészetére inkább a figuralitás és absztrakció sajátos keveréke, mint a vegytiszta absztrakció a jellemző. Ugyan hosszabb szemlélődés során itt is kivehetünk figurális alakzatokat (hold, ember, madár), mégis inkább amorf zöld, sárga, narancs, piros foltok gomolygását érzékeljük a sötét háttérből előbukkanni. Ezek a korai, sötét és élénk színek kontrasztjára épülő festmények a korban gyakran használt visszakaparásos, visszacsiszolásos eljárással készültek, amely a Csernus nevével fémjelzett szürnaturalizmushoz és a háború után megszülető amerikai absztrakt expresszionizmushoz köthetők.
Az élénk színű felületek egy része visszacsiszolt vagy visszakapart, míg a sötét felületek néhol ráfednek a színes amorf alakzatok széleire is. Szurcsik festői munkáiban később is alkalmazta ezt a réteges festést, a visszakaparást és a visszacsiszolást, így ezek a korai képek egy továbbiakban használt alkotói technika első megnyilatkozásai. Az utóbbi években Szurcsik érdeklődése a társadalomkritika attitűd felől a környezeti kritika felé fordult. Ennek az új irányvonalnak már a rendszerváltás idején megvoltak az előzményei, mint a Hedon és a Könnycsap, amelyek a túlfogyasztás problémájára, az anyagi javak egyre nagyobb mérvű fetisizálódására hívták fel a figyelmet. A váltás oka többrétegű: a korszellem változása éppúgy belejátszhat, mint egyéni művészi döntés, egy új festői út keresése. Szurcsik fontosnak tartja, hogy „aki a művészetben a megújulást keresi, időnként változtat, hol a téma, a motívumok hol a festésmód, felületkezelés tekintetében, még ha a változás mellett rendszerint tovább is visz valami lényegest.”
![]()
A 21. században a modernizmus csődjére a válasz a poszthumán megszületése, ami együtt járt azzal, hogy az utópiát felváltotta a disztópia. Ebbe a vonulatba illeszkednek bele Szurcsik legújabb tájképei, amelyek a tőle megszokott érzékenységgel Turner és Caspar David tájábrázolását gondolják tovább. Az angol romantikus festő az ipari forradalom időszakának ember által leuralt tájában még fajunk hatalmának végtelen erejét érzékelte, míg Szurcsik disztopikus tájképei inkább már az emberi felsőbbrendűségből faladó természetpusztítás veszélyeire hívják fel a figyelmet, arra intve a nézőt, nem uralkodhatunk a természet felett büntetlenül. De ugyanígy kiérezni a magány mesterének, Caspar Davidnak hatását Szurcsik éjszakai festményein, ahol az elmosódott, sötét tájból csak a vöröslő holdkorongok vagy tűz- és lávafolyók válnak ki éles kontrasztot alkotva. Caspar David műveihez hasonlóan az első pillantásra harmonikusnak, szépségesnek, idillinek tetsző tájképek a hosszabb szemlélés után nyugtalanítóan, szorongást keltően hatnak a szemlélőre.
![]()
Szurcsik különböző méretekben készíti el festményeit. Sok esetben csak egy méretben születnek meg a képek, de előfordul, hogy egy – egy számára izgalmas motívumról többféle méretben készít variációkat. Ilyen a hat hold motívum is, amelyet nemrégiben láthattunk nagyobb méretben az Apollo Gallery Mesterek és tanítványok kiállításán, itt pedig most kicsiben. De a sorozat Godot-ban látható két darabjából (Alkony, Összhang) kis méretüknél fogva hiányzik a Szurcsik nagyobb festményeire jellemző drámai erő. Bár a művészt jellemző ikonikus kockafejek a mostani tájképeken is meg- megjelennek, egyre absztraktabb formát öltve, mint azt az egymás mellé kiállított Bonyolult viszony és A Tudatosság természete érzékelteti. Mégis ez a korábbi motívum ott tud igazán működni, ahol nem repetitíven ismétlődik, hanem stilárisan megújulva új jelentéstartalmat nyer.
Az Együtt és a Közös út növényemberré stilizált kockafejei egyszerre hordozzák a természet szívósságába vetett hitet, amely képes túlélni az emberi pusztítást, de egyben környezetrombolás, a természetet leigázó emberi hübrisz mementói. Miként ezek a technikailag, színvilágukkal is újszerű kollázstechnikával készült alkotások szintén jól példázzák, Szurcsik mindig szabadon mozgott a különböző technikák, művészeti ágak és műfajok között, nem könnyen beskatulyázható művész. A Godot Galéria Hold, villám, lézer című tárlatán pedig most ebből a sokrétű életműből kapunk egy izgalmas keresztmetszetet.
Godot Galéria, Budapest, 2026. november 4. – december 19.
Fotók: Puskás Panna, Pusztai Ilona
.


