Sietni kell, aztán egyre többet írni, ezért jó, de nagyon sokan nem publikálnak utána, folytatja a spanyol írónő. Tehát az állandó jelenlét a lényeg.

Sokféle életkorú szerző, a francia  Jean-Michel Guenassia tiltakozik a legöregebb jelző miatt, ő a legfiatalabb szeretne lenni. Bár írt korábban színdarabokat, forgatókönyvet, ez az első igazi regénye, a Javíthatatlan Optimisták Klubja. A 27 éves holland Lasse Ernst úgy fogalmazott, ez csak úgy megtörtént, nem volt létkérdés, hogy most jelenjen meg. „Ha úgy érzed, most van mondanivalód, akkor írsz, tehát nem lehet siettetni sem.” Az apa elvesztésére, vagyis a regény tárgyára rákérdezve Lasse Ernst azt a választ adta, a szerelem már unalmasnak számít. Ő maga is matematikát tanul, mint a főszereplő, de alapvetően fikciót írt.














Hogy az élet mint a nem létező vagy mint a hiányzó kanál képzelhető-e el, a bolgár elsőkönyves, Ivan Dimitrov inkább a hiányra szavaz, bár a magyar fordítás az előbbi mellett voksolt a címadásnál. A halk szavú, rastafrizurás író középiskolában kezdett sokat olvasni, otthon pedig volt egy írógépük, és imádta megérinteni, kopácsolni rajta. Mikor az apja nem volt otthon, nekiállt, és verseket írt először, később prózát. Többféle címmel próbálkozott, ami maradt, azt a szöveg magyarázza majd meg. Egy drogfüggőről szól, aki valójában nem az, csak elcserélték a leleteit. Kelet-Európában ez fontos probléma, mondja Ivan, a kemény és a könnyű drogokról beszélni kell. Színdarabokat is ír, de azokat még nem mutatták be színházakban, most 2 héten belül fejeződnek be egy darabjának olvasópróbái.

Noemí González Sabugal újságíró, így felmerült a kérdés, könnyebb-e újságírásból ugrani a szépirodalomba. Az egyetemen azért választotta az újságírást, mert azt remélte, szépírás lesz belőle. Persze a zsurnalisztika nagyon más, mint a szépirodalom, sokkal gyorsabb, más munkamódszert is kíván. Ám a legfontosabb különbség a kettő között az idő. Regényének főszereplője is újságíró, Szókratész, akinek meggyilkolása felforgatja a kisváros életét. Aztán elütik viccel, Szókratész többszörösen terhelt név, a közönség felé fordul, például tudjuk-e, hogy Szókratész egy brazil focista. A Szókratész gyilkosság című regényben az egymás mellett élő nemzetiségiek kapcsolatrendszereés a politikai élet visszásságai nagy izgalmakat rejtenek. A korrupció valós probléma, nagyon sokan munkanélküliek vagy börtönben vannak, mondja Noemí, de Magyarországon hasonló a helyzet, mint megtudta a tegnapi taxistól. Igen, a taxisok nálunk elég beszédesek, nevet fel Forgách.

 

Noemí González Sabugal

Lasse Ernst regénye, a Csak egyszer halunk meg egy újabb témát, a betegséget taglalja, hiszen egy szellemi sérült szereplő köré épül a történet. A dán szerző azzal magyarázza választását, hogy érzelmileg összetettebb szituációt és szereplőt könnyen lehet teremteni egy ilyen szituációt felhasználva.

Vasco Luís Curado, a portugál író kórházban dolgozik, azt olvasni róla, hogy nagyon visszahúzódó, félénk ember, ő a 7. gyerek a családban. A legkisebb gyerek mindig hátrányos helyzetben van, meg kell küzdenie a saját helyéért. Azt mondja, őt jobban érdekli akkor már a megfigyelés. Ebből születik a szöveg is, most Az igazi élet. Családról ír, ambivalenciával terhes léthelyzetről, ahol a főszereplő hezitál, hiszen az igazi élet számára az álomvilág, nem a valóság.














 

Vasco Luís Curado

A ciprusi Christos Argyrou történelmi regényt ír, A király embere címmel, ebben biztosan egyedülálló az idei elsők között. Érdekességképp jegyzi meg, rengeteget kutakodott kasztrálás témában. Csak néhány szereplő valós történelmi figura, a főszereplő nem, bár rendelkezik valós történelmi személyek tulajdonságaival. Mesél a magyar vonatkozásról, hiszen III. Béla magyar király lányának férje megjelenik a műben.

Megint az életkorral vált személyt Forgách András, Adina Rosetti romániai szerző következik, a cím nemzetközi, Deadline. Két valós esetre épül, úgy döntött, élőkről és holtakról egyaránt akar írni, konkrétan egy multinál dolgozó fiatal nő titokzatos halála és egy hajléktalan férfi hihetetlen életútját járja körül. Aztán személyes szálakat hoz be, meséli, még írni sem tudott, mikor már meséket, történeteket talált ki. A szülei még pszichológushoz is elvitték, mert aggódtak érte, hiszen az óvodában összeverekedett a gyerekekkel, akik nem hittek kitalált csodás képességeiben. Mindig is író akart tehát lenni, az újságírás egyfajta ugródeszka volt, hogy publikálhasson. Különben az ELLE magazinnál dolgozik, két gyerekes családanyaként pedig minél korábban áll neki az írásnak, annál jobb, általában hajnali 4-5 körül szokott írni.

A holland Franka Treur kapcsán Forgách András a családi viszonyoktól indul, kiderül, a Konfetti a szérűn című regény 32 éves szerzője egy tehenész lánya. Regényében egy 6 báty mellett felnövő lány történetét írta meg, mely család szigorú, kötött szabályai között a főszereplő tökéletesen idegennek érzi magát. A farmon nincs rá szükség, és különben is, a lánynak a konyhában a helye. Hosszasan hangsúlyozza, hogy saját rokonai jellemvonásait csak részleteiben használta fel, direkt nem lehetne ráismerni három bátyja közül egyikre sem.

Esther Kinsky Németországot képviselte, és fordítóként dolgozik, főleg lengyelből, oroszból fordít. Üdülő című regénye helyszínét tekintve kötődik Magyarországhoz. Hiába találkozott életében ennyiféle nyelvvel, nem ezen van a hangsúly, mondja, hanem a soknemzetiségű helyek szellemiségén, hiszen őt az ebből fakadó idegenség inspirálta, és a próza volt az egyetlen lehetséges forma, hogy ezt kifejezze. Korábban gyerekkönyveket és verseket írt, ez utóbbiakat ráadásul angolul, míg Londonban élt 15 éven át.















 

Esther Kinsky

Jean-Michel Guenassiának is vannak magyar karakterei, ’56-os emigránsok. Mellettük elfér Beckett és Sartre is a műben. Történelem és családi krónika találkozik egymással egy sakk-klubban.

Kedélyes csevegés jegyében telt a beszélgetés, ahol azt is megtudtuk, Noemí előző este Jean-Michellel készített interjút, de a francia szerző megbocsátotta neki, hogy még nem olvasta a Javíthatatlan optimisták Klubját. Hosszú másfél óra, kicsit széttagolt kerekasztal, de ember legyen a talpán, aki 10 szerzőt arányosan szólaltat meg. Így legalább mindenkiből kaptunk némi ízelítőt. Ráadásul az is kiderült, azért az íróember mégiscsak sok tekintetben egyforma, van, aki reggel, más délben vagy éjjel dolgozik, olyan is van, aki vallomása szerint a beszélgetés közben is mondatokkal szöszölt. Ínycsiklandozó kínálat.

Ivan Dimitrov és Hrisztosz Ariju. Fotó: Bach Máté