„Reggel az egyik istennő a bugyit keresi. Az istennők ilyenek. Az egyik szerint én ne nézzek oda, mert ilyenkor reggel ő most ronda. A fejére borítja a lepedőt, kivonul, és nem nyitja ki a fürdőszoba ajtaját. Becsukja, rátolja a reteszt. Hogy én hagyjam el azonnal a helyiséget”, így kezdődik Kukorelly Endre új kötetének, a Kalligramnál megjelent Reggel az egyik istennő – Három 100 darab címadó „darabja”.

Méltán kell szöveggel kezdeni, majd folytatni is, hiszen a beszélgetőpartner, Mészáros Sándor köszöntés, köszöntgetés helyett inkább könyvbemutatót tart. Születésnap ürügyén ugyanis úgyis csak nagyokat mondunk, ennél fontosabb, hogy irodalomról legyen szó, véli, de azért elmeséli Kukorellyvel esett két közös kalandját, írói alkatát példázandó. Amellett, hogy mennyire idegesítő tud lenni a Bandi, a legideálisabb szerző: a szövegéről bármi rosszat, kritikát, hibát el lehet, meg lehet mondani. Amikor azonban közelít a kézirat leadásának határideje, elkezd veszettül javítani, felülvizsgál, ha eggyel lejjebb van a szöveg, trehány, ha kettővel föntebb, sok. Ha ezt az ember sokáig hagyja, hagyta volna például a Tündérvölgynél is, az sosem jelenik meg. A másik jellemző történet: Pozsony felé utaztunk, ő Csányi Vilmossal beszélgetett az állatok szexualitásáról, és rendületlenül megismételte a fejtegetéseket ellentétes álláspontjáról. Az írásaiban ez általában nem tűnik fel, tudományosan is cáfolt baromságok a szövegben szervesülni tudnak, nem zökkenti ki semmi, rendíthetetlenül megismétli a dolgait.

 

Amit Mészáros Sándor laudációnak tekint, az annak méltatása, hogy Kukorelly két műfajban, prózában és versben közel egyenrangút tud alkotni. Majd előhúzza a meglepetést a táskájából azzal a kommenttel, hogy eddig csak Farkas Zsolt írt könyvet Kukorelly Endréről, most itt egy másik: András Sándor Az otthonos idegen - Kukorelly Endre című kötete. A szerző még egyszer átadja a már átadott könyvet, és annyit mond: Örülök, hogy megírhattam. Átadtam, no. És egy kézfogás a végén.
 

Mészáros felkonferálja, hogy most az ünnepelt fog olvasni az új kötetéből.

K.E. – Nem fogunk beszélgetni?

M.S. – Nem.

Még mielőtt teljesítené Kukorelly a kirótt penzumot, azért visszacsatol egy mondat erejéig az előző monológhoz. Elmondja, hogy szereti, ha beszélnek az írásairól, várja, hogy minél többen szóljanak bele. Minél laikusabb valaki, annál jobbakat tud mondani, pontosan rámutatni a szöveg hibáira. Írói szemináriumot tart, amiből pontosan ugyanezért ő profitál a legtöbbet. Mániákus átírónak tartja magát. Aztán belevág: „Most akkor felolvasok, utána meg igyuk le magunkat”.
 

Az Út című novellából egy részlet: „Az egyik csávó banánt eszik, a szeméttartóba dobja a héját. Kár, hogy kidobta, megettem volna, mondja az öreg nagyon halkan. Nagyon hangos a vonat, igazából üvöltözni kellene. Üvölteni kéne. Mit ettél volna meg te nyomorult, a héját? A majmok se eszik meg a héját, baszd meg. Adok neki egy zsömlét, sajtot, meg a maradék fél üveg kefirt. Jó, mondja a kefirre. Aludttej, mondja. Egy fogam sincs, ez nem panaszosan hangzik, még egy rövid nevetés-félét is produkál hozzá. Nyámmog, valahogy megeszi. Szétkeni, fölpasszírozza a nyelvével a szájpadlására, lassan megy. Nincs paradicsom?”
 

Mészáros elköszön, és megvan a köszöntés is így, a végére: Tánc, móka, kacagás, isten éltessen, Bandi. Nagy Bernadett is csatlakozik az Írók Boltja képviseletében: „a hatvanból harmincat együtt töltöttünk itt”. Ha már az irodalomra koncentrálunk és az új kötetre, lássunk egy újabb istennő-típust: „Aztán van istennő, aki ha felébred, bemászik a paplan alá, és ott keresgél. Nyak, szempilla, pihe, pihegés, megfordul, elhelyezkedik, szuszog, még alszik pár órát. Mert ő aztán, biztos lehetek benne, nem fog feljönni. Jó, rendben, akkor feljön, de csak kicsit, ha már ennyire könyörgök. És mégis nem, mégsem, de azt viszont semmiképp sem veszi le.” És a végső konklúzió némi bizonytalansággal: „Az istennők ugyanis habok. Hab-e valamennyi istennő”?

Fotó: Bach Máté