A beszélgetést Nagy Detti nyitja meg. "Vannak könyvek, amelyek nem szorulnak különösebb bemutatásra. Könyvek, amelyeknél az az első benyomásod, hogy neked ehhez semmi közöd, annyira erős intimitást közvetítenek feléd. Nyilas a családi élet hétköznapi banalitásaival, k.kabai mély csalódottságával tárulkozik fel zavart okozóan szemérmetlenül. Ezt a zavart hivatott feloldani a könyvbemutató."
 

Elsőként Szondi György, a Napkút Kiadó főszerkesztője az 1999. óta évente tízszer megjelenő Napút című folyóiratról beszél, melynek minden száma tematikus, és 2006-tól füzetmelléklettel, a tematikához nem kapcsolódó Káva Tékával kerül kiadásra. Nyilas versei is ebben, a 42. számban jelentek meg, akit Zemlényi Attilával és Béki Istvánnal együtt Miskolcon ismert meg, szövegeit örömmel fogadta, melyeket azonban, a többihez hasonlóképp „nem olvasott el”. Azért mindenesetre négy egyszavas verset meg tudott jegyezni: Viharérett, Bioméreg, Időmegoldás, volt még egy, de az nem ennyire szellemes”.

Bodrogi Csongor az Egynyári jegyzeteket elemzi, már a címről elmondja, hogy nem új Nyilasnál ez a szókapcsolat, már A látó és az Item kötetekben feltalálható. Az Egynyári szövegvilága heterogén: tökéletesre csiszolt darabok, csupán rímek, versjátékok, prózaversek, egysorosok, egyszavasak együtt. Ez a 123 versből álló anyag nyersanyag, melyre a címnélküliség – évszámozott-sorszámozott darabok – is rájátszik. A heterogenitás azonban nemcsak kidolgozottságának mértéke, hanem a nyelvi elemeket használók személye szempontjából is jellemző. Hétköznapi nyaralós életünk frázisainak jelentéssel telített oldalát mutatja be, így a 49-es: „a darazsak /már harcolnak az ivóvízért”, a 68-as: családdiplomáciai válság és a 39-es: fizetett igehirdetés. (x). A nyelv médiumai valóságos személyek, családtagok, néha azonban a beszélő nem azonosítható be pontosan, ha be is azonosítható, van, amikor a kontextus válik fontossá, fontosabbá. Miként a Beszélgetés lányommal című darabban, ahol a párbeszéd poénja félrehallás, a gyereknyelvképzés bája, humora. A heterogenitás tehát nem elmarasztalás, ebben a monolitikusnak ható költészetben üdítően hat, a játék szerves összetevője. Nyilas lírájában a megszólalás új módjával él: nincs cím, sőt kötet sincs, a nyelv van, szavak, melyeket hétköznapi életünk sodor elénk.
 

Nyilas Attila felolvas a kötetekből: Csak most értem meg..., Felvonás, Örömhír, A kincs, Móci homokozik: „belefeledkezik a kis vödörbe, / aranyhomokot perget a hajóra, / arany a haja, arany a bőre, / napsütés boldog mosolya”.
 

Benedek Anna a JAK-füzetek sorozatot mutatja be, a fiatal irodalom kiadójaként címkézhetné magukat. Ezek a könyvek irány-, hangváltást jelentenek a kortárs magyar lírában, talán amiatt vagy annka ellenére, hogy a szerkesztőpárosok kétévente változnak. Ha a klór szerkesztéséről kérdeznék, zavarba jönne, azt ugyanis legfőképpen k. kabai szerkesztette, a kisbetűs költő, aki „mi mindent csinál, szerkeszt, számos dologgal foglalkozik”. Szőrös könyv ez, vagy magához szorítja, vagy riadtan menekül tőle egy gyerek (és felnőtt is. szerz. megj.). Szőrszálhasogató könyv, a szerző kedvenc prímszámai az árképzésben, isbn-számban, általa meghatározott betűnagyság, ciklusok – a szőrösség magának a költőnek egyfajta purista hozzáállása a költészethez. A JAK-füzetekben olyanok jelennek meg, akiket ismerni vélünk, de nem olvastunk még tőlülk semmit; fiatalok, akik most kezdenek a pályán. Közülük kilóg k.kabai, a klór ugyanis nem az első kötete, hitelesítő bélyege a sorozatnak, magyarázni sem kell, hogy miért őt adták ki.
 

Nagy Detti a szerkesztéshez kapcsolódóan a szerzőket mint szerkesztőket kérdezi. k. kabai célja a lehető legoptimálisabb szerkezetet megtalálni a versekhez. Nyilasnak a Napút kiadóval könnyű dolga volt, mint mondja, semmit nem csinált, elküldte az anyagot, megcsinálták szépen, nem volt idegeskedés vele. A Szerelemgyerek pedig szívügye, számára nagyon fontos versekkel, költészetének fontos vonulatával. A személyes jelenetek, a szereplők az olvasók számára egy idő után ismerőssé válnak. Külön-külön az egyes darabok nem mondanak sokat, de egymást erősítik, magyarázzák, összekapcsolódnak más szöveghelyekkel.
 

Vári György is úgy gondolja, valami történik az irodalomban, lírai korszakváltás talán, ami harmincévente, ha bekövetkezik.  S innen nézve k. kabai kötetét, elmondható, hogy ez a költészet is a paradigmaváltókhoz húz:  egészen más kezdődik a klórral, a Petri szerinti folytathatatlan hagyományt k.kabai is elutasítja. Belátásuk közös, hogy a kilencvenes évek sztenderd lírája ma nem folytatható, hogy a világ kiszámíthatóságába vetett bizalom elenyészni tűnik. Van vagy tíz költő, akik életművére k.kabai mint szerkesztő, kritikus (hasonlóképp Borbély Szilárdhoz) figyel, ők újfajta egységet teremtenek. Most egy idézet: „megyünk az utcán, emberek között, az egyik olyan, mint a másik, / a másik pedig olyan, mint a legtöbb ember”, és még egy, a gyakorlati ész kritikája: „két dolog tölt el rémülettel: // a csillogó üresség a fejekben, / és az elragadó közöny bennem”. Az üres egyformaság ellen lép fel, az egzaltáció működteti a szövegeket, az állandó önreflexió: „ha az emberek ismernék magukat, nem járnának egymással, / nem beszélnének egymással, nem hálnának egymással”. A lírai én van a központban, bizonytalan én módszeres, karteziánus kétellyel, nem képes hinni, megállíthatatlanul, ördögien köröz, sehova nem vezet ebben a kényszeressé váló önreflexiós folyamatban. Az elátkozott költő romantikus toposzát idézi meg úgy, hogy lírája megrázóan átélhető marad. A kései József Attila, a Petri-örökség, Tandori, Kemény István – fontos figurái a mindenestül idézetellenes embernek, néhol pedig Rilke Nyolcadik duinói elégiáját idézi távolról a szöveg. A befejezhetetlen, kétségbeesett dadogás lezáratlanná teszi a verseket. Személyiségképük neurózis, skizofrénia, mely nem pusztán lélektani képlet. Az állandó zaklatottság egzaltáló poétikája ez: a klór feltűnően reagens anyag, minden mindent zaklat, mindig mindenhez hozzáérünk, mindennel reagensek vagyunk. A kíméletlenség, ami visz tovább, a szó-test-kép kapcsolódik, saját test, szó kerül színre, az esendő, utált test élveboncolása történik. Vári végül Borbély Szilárd méltató írását ajánlja a kötetről, erről a lélegzetállítóan súlyos könyvről, mely kacérkodik az amatörizmussal – a profizmusból ugyanis sosem lesz semmi –, a legjobb értelemben vállalja, már-már hivalkodóan. Szinte elviselhetetlenül érintkezik velünk is: máshogy állunk fel, mint ahogy leültünk olvasni.
 

Felolvas k. kabai lóránt: priusz, cukorkreml, egy: „a házban uralkodó nyugalmat hirtelen mindenki a házban / csak a házban uralkodó nyugalomnak érzi, / megfosztva a rettenetestől, a nyomasztótól”.

Bujdos Attila a Szoba Kiadó legendáját meséli el a kiadó egyik alapítójaként. 2004-ben merült fel Loss Sándor részéről az ötlet Zemlényi Attilával és Kemény Istvánnal egy miskolci műintézményben (értsd: borozó), hogy Kupcsik Lidi verseit ki kéne adni, ehhez szükség lenne egy könyvkiadóra: tehát alapítani kell egyet. 2006-ban már meg is jelenhetett az első könyv, ugyan még nem Kupcsiktól, de feLugossytól a Kék Pánik Kávéház című abszurd regény. Új hangot akartak, verset, prózát. Az Ismeretlen katona című könyvet Szomjas Oázis köre úgy üdvözölte, mint a női legitimitás igazolását, noha az nem ilyen szándékkal jött létre: katonatörténetek a sorkatonai szolgálat idejéből. Először Vakügetés lett volna a neve a kiadónak ugynis csak Zemlényi volt közülük irodalmár, végül inkább lett Szoba, mely méretében megfelelő, egyben programadó szó, az otthonosság, áttekinthetőség távlatát (közelségét) jelenti.
 

Szili József a Szerelemgyermekről beszél, de először k.kabairól, aki alkalmanként bement hozzá a tanszékre, és húsz percet-fél órát hallgattak. A szerzők tanítványai voltak, „vagy én voltam az ő tanítványuk”. A Nyilas-kötet címének jelentése egyértelmű a Magyar Értelmező Szótár szerint, s a következő sorokat Szili azzal a szándékkal olvassa fel, hogy Nyilasnál valami másról van szó, a bizonyíték rá a Hallgatom: „Szerelem minden / gyermekszerelem / gyermek minden / szerelemgyermek”. A magyar költői nyelvben eddig a láncmese, bájoló, litánia, gyermekmondóka a magasabb regiszterben nem voltak jelen. Juhász, Babits alkalmazzák ugyan ezt a nyelvet, alkalmanként, saját költői nyelvük idézőjeles változataként. Ettől tér el Nyilas, állandó átmenetet képez ehhez a formanyelvhez, melyet egészen egyszerű variációs matematikai szabályok működtetnek: hallagtom-szerelem-minden-gyermek. Versjáték rímszavakkal, párhuzamos algoritmussal, melyből például egy 79-soros is – Attila-saga – képes felépülni. Magasabb rendű fonetikai költeménytől (Keresztlányom nevére) a variációs forma bonyolult teljesítményén át (Szilva) a Petőfi-fajta költői elbeszéléstípusig. A formákra épülő szabadvers természetét hordozzák, de csak látszólag, miként a Virágvasárnapban; a párhuzamos szembesítés pedig tipográfiai formákban is megjelenik: Kállai kettős. Találunk ugyanakkor épphogy csak megformáltakat, tele misztériummal, véreset és szomorút, mégis alig van, ahol találkozás ne zajlana le a komédia fokán: nokedli, hokedli. Végül Zemlényi Attilát idézi a kötetről, „ahol az istenség lakozik”.

Nagy Detti ars poeticáról és tervekről kérdez: Nyilas költészete szépség helyett szeretetközpontúvá lett, k.kabai pedig szeretne kötetnyi verset írni, ezúttal formailag különbözni az eddigiektől. A közös kötetbemutató kapcsán: barátság, szakmai összedolgozás, erős gesztusok – ajánlás, egymás nevén írás formájában fér még az estébe, és egy utolsó felolvasás. k.kabai az inszeminátor álmát, Nyilas az Attila városábant olvassa, melyet Zeke Gyulának ajánl.
 

Valamikor a '70-es években ment egy film a tévében: Öt férfi komoly szándékkal, ez volt a címe, nagyanyám imádta. Most ez jutott eszembe, az öt férfi (és még kettő meg két nő), és a köztük lévő „összefüggés”: ismerik, elismerik egymást, keresztül-kasul barát, tanítvány, tanító, alany, tárgy. Algoritmus. Igaz, kicsit másként, mint Zsurzs Évánál.