bezár
 

színház

2011. 05. 20.
Világ proletárjai, cirkuszoljatok!
Cirque Mechanics a RaM Colosseumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Cirque Mechanics előadására egy nyitóhónap keretében került sor, merthogy április 15-én nyitotta meg kapuit a produkciót vendégül látó intézmény, Budapest új, „multifunkcionális színház és rendezvényterme”, a RaM Colosseum.

Érdemesnek tartom hát erről is szólni pár szót, mivel érdekes mutációval találtuk magunkat szembe: a RaM egyrészt művelődési központ, szokásos tartozékaival és programjaival („rekreációs résszel”, „Őszikék” nyugdíjasklubbal, könyvtárral), másrészt van itt étterem, és természetesen maga a színházterem, ahol ezentúl az ExperiDance repertoárja, és világhírű, „nem sportcsarnok léptéket igénylő” vendégműsorok láthatók majd. Nem árulnak zsákbamacskát – szórakoztatni akarnak: ”A néző művészeti profiltól függetlenül, magas színvonalon kidolgozott érthető és értékelhető színpadi produktumokat kaphat majd a pénzéért.”

A RaM Colosseum előtér
 

Az estét az előterekben kihelyezett képzőművészeti alkotások és az étteremben kapható gasztronómiai különlegességek együttes élvezete koronázhatja meg. (Mindez persze rendkívül elegáns tálalásban: a büfében még a kólát és a bubisvizet is kizárólag talpaspohárba kaptuk.) Nyilván nem a rendszerváltás előtti kultúrházak időszakát éljük, így Radnóti Miklós nevéből hangzatos rövidítést alkottak, és hozzábiggyesztették a „Colosseum” szót, mely – ez később derült ki számunkra – tulajdonképpen az épület alakjára vonatkozik, és nem a színpad és nézőtér elrendezésére, ahogy azt a naiv színházfogyasztó elképzelné. Ráadásul „a főváros első élményszínházának” színpada és nézőtere is kisebb a vártnál: körülbelül 600 férőhelyes.

Szkéné színház

A RaM Colosseum makettje

Ne legyünk azonban rosszmájúak: az új intézmény valóban nagyon színvonalas, építészetileg is kellemes. A jövő zenéje, hogy a sokat vitatott színházi koncepció működik-e majd, rentábilis lesz-e az intézmény, illetve megszereti-e a közönség. Mindenesetre bátrak, lelkesek és önbizalommal teljesek: „A főváros régóta vár egy olyan helyszínre, amely az ott megélt élményeken keresztül egy szemvillanás alatt bevonul majd a magyar és a nemzetközi köztudatba. Remélhetőleg szeretni és akarni fogja a néző, a színházi és a rendezvényszervező szakma. Szeretni és akarni fogja, mert a kiszolgálás, a hely nívója és paraméterei mind-mind azt sugallják, nem kapni, elsősorban adni kívánunk vendégeinknek, partnereinknek.”


Beszéljünk hát az előadásról, melyet rendezőként nem más jegyez, mint a Cirque du Soleilből is ismert Chris Lashua. Alkotótársával, Aloysia Gavre-rel együtt alakították ki a show látványvilágát, melyet a XX. század eleji technikai bumm ihletett, sőt, nemcsak Chaplintől, de állítólagosan a képregényszerző Rude Goldberg grafikáiból és a mexikói Diego Rivera festményeiből is sokat merítettek. A látvány, gépek és akrobaták együttmozgása, tánc, cirkusz és színház összefonódása lehet az oka, hogy a las vegasi Cirque du Mechanicsot a Soleil utáni legérdekesebb, legváltozatosabb élményszínházi társulatként tartják számon.

A sztori egyszerű, egy amerikai gyárban vagyunk, valamikor a '20-'30-as években, ahol a keménykalapos tőkés gazda az úr, a munkást meg jól kihasználja. A monoton hétköznapokba csak egy, az ablakon beszökő kismadár hoz némi színt. (A hivatalos szövegezés szerint a madárka megsérül, és ápolni kezdik, de ez nem igazán volt érthető az előadásból.) Aztán a szünet után valami úton-módon fordul a helyzet, és a legbénább dolgozó lesz az igazgató, emez pedig a legbénább dolgozó, ja, és átállnak a madárházgyártásra (van kerek meg kockás meg lyukas meg színes mondaná Gombóc Artúr). Így lesz Rhosebud Factory-ból Birdhouse Factory, és mindenki happy.

 

Szóval az összkép chaplini világot idéz; hatalmas fogaskerekek között őrlődő kisemberek, mint a Modern időkben. Ám az előadás kicsit nehezen indul, a nyitány amolyan musical-ízt hagy számban, miközben az artistaképzős formagyakorlatokat juttatja eszembe. És az első néhány artistaprodukció, noha a megvalósítás ötletes (pl. a hajlékonyakrobata emelvényét biciklikre szerelve mozgatják ide-oda a szám közben, a tissue-számot pedig két lámpa zsinórján mutatják be), technikailag nem nyűgöznek le. Később javul a mérleg, főként az első szóló zsonglőrszámnál.

Merthogy nem a látványvilág, a monumentális díszletek viszik tovább az előadást, hanem a kis, finom megoldások. Az igazgató például meghúzza a kályhacsőszerű jelzőkürt zsinórját, és hopp, egy piros labda esik ki belőle, melyet aktatáskája szélén pattogtat, kalapja, sétapálcája között táncoltat. Ugyanő a második részben a gyárszalagon folyamatosan érkező madárházakat próbálja egyszerre megfogni, arrébb vinni, mielőtt lepotyognának, míg végül vagy kilencet tart a kezében – a klasszikus doboz-, vagy téglaszám új ruhában. És még sorolhatnánk: a rhönrad-karika hatalmas alkatrész (fogaskerék), melyet az egyik számhoz „kiszerelnek”; a légiakrobata trapézát egy hátul keményen dolgozó munkás emeli vagy éppen süllyeszti le gépezetével a produkció közben.

 


Ezért furcsa, hogy az előadásba beillesztettek olyan számzsánert is, mely már a rekvizitek miatt is kilóg a sorból, nem beszélve az artistahölgy előadásmódjáról. A több tucat hullahoppal zsonglőrködő szereplő színrelépése is erőltetett: ebédszünet – piknik – közben az egymással versengő (Ki tud több fekvőtámaszt nyomni?) munkások egyikeként hirtelen letépi magáról szürke overallját, szabadon engedi szőke loboncát, megmutatja mind a 7 fogsorát, és latin zenére rázni kezd. Hamisítatlan amerikön sztájl.

Az előadás csúcspontja azonban a „bohóc” (ezt a finálé gumiasztal-akrobatái is nehezen múlják fölül), akinek csetlése-botlása eleinte erőltetett, közhelyes, ám amikor egyedül marad a színpadon, kiderül, profi. Jó érzékkel adagolja a humort, így idétlen nevetése sem idegesítő, vele nevetünk, és kis eszközökkel, így egy colstokkal is hosszú percekig elvan, majmot csinál belőlünk, de persze megbocsátunk. Rádiót hoz be, mely csak akkor szól rendesen, ha kezével hozzáér – áthidalandó a technikai zavart egy szerelmespárt cipel a színpadra, és míg egyikük a rádiót fogja, a másikkal vidáman keringőzik. Egyszerű dolgokat csinál, mégis sikerül eladni, és ez jól felépített karakterének köszönhető.
 

Persze azért ne becsüljük le a többi számot se. Kifejezetten hajmeresztő volt látni a röhnrádos srácot, akinek egy viszonylag keskeny, díszletekkel telezsúfolt színpadon kellett ide-oda gurulnia, pörögni fémkerekében. Lendületet igazán nem is vehetett, legurult volna a színpadról, de éppen ez a díszletek közti lavírozás tette izgalmassá a produkciót. (A műsor időről időre változik, így bizonyos számok - talán épp a különféle színpadi adottságok miatt - kimaradtak, legalábbis a YouTube-on látható videó tanusága szerint.)


A Cirque du Soleil konkureciára ugyan nem akadt személyükben, de az biztos, hogy újabb színfoltot jelentenek a cirkuszpalettán. S az is biztos, hogy kb. tizen sikeresen megtöltötték a színpadot, és majd’ két órán át szórakoztatták a nagyérdeműt. Nemigen értünk rá unatkozni.


 

Cirque Mechanics: Birdhouse Factory

Koncepció: Chris Lashua
Rendező: Aloysia Gavre
Zene: Cody Westheimer, Julia Newmann
Díszlettervező: Sean Riley
Jelmeztervező: Aloysia Gavre
Humor: Steven Ragatz, Fritz Grobe, Jesse Dryden
A gépek tervezése és kivitelezése: Chris Lashua, Tex Redinger, Tony Roan
Fény: Heather Basarab
További tervezés: Blake Manship
Szereplők (2008): Sagiv Ben Binyamin, Elisabeth Carpenter, Jesse Dryden, Aloysia Gavre, Thayr Weinischke Harris, Wes Hatfield, Lindsay Orton Hines, Patrick Mcguire, Ganchimag Oyunchimeg, Michael „Tex” Redinger, Russ Stark


2011. május 4.
RaM Colosseum

www.birdhousefactoryshow.com


Cirque Mechanics a YouTube-on


 

nyomtat

Szerzők

-- Szonday Szandra --


További írások a rovatból

Szex.Újra.El. az Örkény Színházban
színház

A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban
Szakralitás a Recirquel IMA című előadásában
A Fővárosi Nagycirkusz premier-előadása békét és összetartozást hirdet

Más művészeti ágakról

A Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című előadás a Kolibri Színházban
Szlovák est a Tiszatáj szerkesztőségében
Első alkalommal adták át a Jerger Krisztina-díjat
Joseph Kosinski: Top Gun: Maverick


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés