bezár
 

film

2011. 05. 20.
Cannes: Koreai akció-thrillertől a Trier-botrányig
Szemezgetés egy elmúló fesztiválról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Cannes: Koreai akció-thrillertől a Trier-botrányig A neves nagy filmalkotók árnyékában Cannes hemzseg az ígéretes kezdő és fiatal rendezők alkotásaitól. Ugyan ritka az a film, ami új színt ad a művészfilmpalettára, válogatásom a világ egyik sarkától a másikig lefedi a kínálatot: Írországtól, Franciaországon és Bulgárián át Libanonig. A tegnapi koreai film után kelet-európai térségünkbe utazunk, újabb két filmet veszünk számba, miközben tudjuk, hogy ma is lehetetlen lesz a hierarchia alján lévőknek bejutni a fesztivál utolsó nagy durranásának szánt Almodóvár-filmre, akárcsak Trier régóta várt végitélet-próféciájára, a Melancholiára volt tegnap.
Na Hong-Jin Koreai akciófilmje, a Murderer (The Yellow Sea) tegnap ismét felkavarta az Európa művészfilmjén nevelkedett közönségét, ugyanakkor nem hozott mást, mint amit egy koreai thrillertől el lehet várni, ám azt élvezetesen: látványos üldözéseket, kaszaboló gyilkosokat, pisztoly helyett kést rántó, ámde tehetetlen rendőröket, és egy morálisan ambivalens főhőst. Ám Na Hong-Jin Az üldöző (Chaser, 2008) című sikerfilmje után érkezett meg Cannes-ba. A vetítés alatt a közönség aktívan reagált, talán ennyire élő egy vetítés még nem volt a Cannes-ban töltött napjaim alatt. A felszisszenések egy-egy véres jelenetkor, vagy a felszabadult sóhaj és taps a veszélyben levő főhős siekres szökéseit követően, vagy a felcsattanó kacaj egy-egy jól időzített poén esetén jól jelezte, a rendező ért a nézővel való kapcsolat kialakításához. Jóllehet, a történetetet illetően hamar elvesztem a gyors információáradatban a villámvágásokkal felturbózott akciójelenetek közepette, a grafikusság minden extrémitását kihasználó absztrahált vérontás az erőszakról való filmes gondolkodás egy sajátos, távol-keleti képét fedte fel számomra.



Ismételten csak az erőszak mechanizmusának feldolgozása juttat eszembe egy filmet, amely azonban valószínűleg jóval kisebb érdeklődésre tarthat számot a filmvásáron. Roland Edzard első filmje, a La Fin du Silence (The End of Silence) még a fesztivál kezdetén, a Rendezők Kéthete keretében került bemutatásra a fesztiválon részt vevő 3-4 francia alkotás közül az elsőként. A francia rendező erőszak-értelmezése azért is jelenhet meg olyan nyíltan, mivel a történetet lecsupaszította, teljességgel eloldotta a háttértől a rendező. A film középpontjában egy család áll, az egyik „fiú” (a pontos családi kötelék nem világos, de vélhetően nem vérszerinti gyermek) ismeretlen okoktól fogva ellenséges, agresszív. Az elzárt erdei környezetben agressziója vad és ösztönös formákban tör felszínre, amitől a film thrillerként jól működik, még ha nem is ez műfaji szüzsé a vezérfonala. A család fenyegetetté, míg a fiú vadásszá és egyben űzött vaddá is válik. E film emléke is végigkíséri nézőjét a fesztiválon, és még tovább.


Roland Edzard - La Fin du Silence trailer

A fesztivál eddigi legkedvesebb és legkellemesebb filmes élményét a szintén az Un Certain Regard szekcióban bemutatott Nadine Lebaki-film nyújtotta. A libanoni rendezőnő szintén az erőszakról beszél a Where do we go? (Et Meaintenant On Va Oú) című filmjében, amelyben bátran keveri a humort, a drámát, a musicalt és egy speciálisan női képet ad egy ősi konfliktusról, az arab-keresztény ellentétről. A filmben, amiben maga is játszik, egy kisközösséget ábrázol, ahol ugyan béke van, ám egy ütött-kopott tévé hatására a külvilág beszivárog ebbe az eldugott békés közösségbe, és erőszakra sarkallja annak nyughatatlan férfitagjait. Az értelmetlen és értelmezhetetlen indulatok még mindig ott lapulnak a közösségekben – a rendezőnő finom humora ezt kezdi ki. A Where do we go? egy mese arról, mennyire absztrakt és abszurd a világ, illetve hogy a nők ebben a férfiak dominálta világban mi mindenre képesek.

A Közel-Kelet témája kifejezett figyelmet kapott idén Cannes-ban. Amint az pár nappal a fesztivál indulta előtt kiderült, Egyiptom mégis szerepel a fesztivál vendégeként, és a januári eseményekre való tekintettel, illetve az elnök lemondása utáni felszabadulásnak köszönhetően egy gyors reagálással jelennek meg meg Cannes-ban rendezői. 10 egyiptomi rendező kollektív filmje, a 18 nap (18 Days) a Tahrir-tér eseményeit örökíti meg.

Az utolsó napok csendességét azonban nem ezek a filmek és események, hanem Lars von Trier polgárpukkasztása és fesztiválról történő kizárása jelzi. Nemcsak mint az Arany Pálma lehetséges befutója van kizárva a Melanchólia, de a rendezőt Cannes-ból is száműzték – legalábbis az előzetes híresztelések szerint ez lesz a következménye a sajtótájékoztatón elhangzott szavainak.


Trier  - Melancholia trailer


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Veszprémi Patrícia --


További írások a rovatból

Great Gerwig: Kisasszonyok
Corneliu Porumboiu: A hegyek szigete
Taika Waititi: Jojo nyuszi

Más művészeti ágakról

színház

Beckett újratöltve Beckett újratöltve
Könyvbemutató a Keletben
Gyerekirodalom és medialitás - Tudományos konferencia


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés