Nagy a stóc az asztalon, Szigeti László mellett két szék, egy a szerzőnek, egy a méltatónak. Hosszú lesz az este, közel két óra után az emberek tikkadtan mennek fel a vörös szőnyegen, a konferálás szerint van frissítő. A tíz könyv között találunk elsőkötetet, beszélgetőkönyvet és naplót, a szerelemtől a politikáig ível a téma, az identitáskeresés közös ügynek tűnik. Bár a könybemutatás nem túl hálás műfaj, nem könnyű a közhelyeket kikerülni, de mégis többen ügyesen szlalomoznak e pályán, van, aki előre pontosan megírt szöveget olvas fel, más épp csak bele-belenéz a jegyzeteibe, és olyan is akad, aki csak kiül, és mondja.

Láng Zsolt indít, Száz Pál Arcadia című kisprózáihoz a szerelem felől közelít, „egymás szívkamráiban álomra hajtani a fejet”, mondja Láng Zsolt, és definiál, a szerelem újraírás is, emléke e két könyv, de érdekes módon mégis a nyelvben van otthon, nem a szerző mesél, hanem a nyelv, az lesz kerek egész, „ismeretlen tájakon a szó lemarad az érzékek mögött”. Rendező szakos íróról van szó, aki nem szeretné színpadra vinni saját magát, azt a sok Száz Pált, aki ő, nem lehet lekerekíteni, bár egy tőről fakad mind. Németh Gábor elegánsan kiül, és a Róma című film keretei közé helyezi el köszöntőjét: György Norbert Átmeneti állapot című, kisprózákat tartalmazó kötete abszurd helyzetet szül, és olvasóját is abban helyezi, hiszen mint írja is „Mindenekelőtt arra törekszem, hogy neked rossz legyen”. Németh Gábor megnyugtat minket, rossz lesz, majd a mai próza szerinte érvényes három irányát vázolja fel. Vagy mélyértelmű giccs vagy ornamentika, az ideális közbülső állapot fehér holló, és van még a negyedik, amit pl. György Norbert csinál. Bértesteknek nevezi a szövegeket, ahol a történet és a valóság inkább csak felület, hogy megszülethessen a nyelv.

Györe Balázs az előre megírt fajta, Bartók Imre Fém című regényéből felerősíti a fémes ízt és a mályva színét, keserédesnek hallom, ahogy azzal kezdi, „a fiatalok a fejemre nőnek”. Szerinte Bartók jó ahhoz, hogy olyan olvasó lehessünk, aki nem fél tükörbe nézni, nem ijed meg, ha rovarrá változik, tolmáccsá vagy épp kottalapozóvá. A Szigeti László szerint Száll a kakukk fészkére című regényt idézi a Fém, de a szerző mindezt nem kortünetnek szánta.

Pál Dániel Levente egyedül megy ki a színpadra, Németh Zoltán tegnap is hasonló bemutatón vett részt Pozsonyban, most vizsgáztat, mint megtudjuk. Tudós költő, ez derül ki Pál Dániel Levente bemutatásából, aki messziről indít, hogy a végén egy izgalmas párhuzamot mutasson meg. Németh Zoltán mindent tud a kortárs irodalomról, Boldogságtelep, vetélőgépben című verseskötete azonban harcba szólítja, ha elfogadjuk a felkínált harc metaforát az írásra. „Egyedül a női test képes versenyezni a nyelvvel” – írja a költő, aki mindentudásával magasra emeli saját mércéjét. Pál Dániel Levente az amerikai katonákról beszél, akik szintén mindenről tudnak, és a végén elfogják Osama Bin Ladent, megtalálják a rejtekhelyét. Ebben a kötetben az a tét, elegendő-e a mindentudás, hogy felfedje a létre való kérdezést.

Szilágyi Zsófia Tőzsér Árpád naplóját bemutatva felerősíti a köszöntők zavarát, szorongásait, hiszen egy lehetséges naplóban ő talán meg fog jelenni, szereplővé válik, mint tette magát azzá Tőzsér az Érzékek csőcselékében. A testiség felé kanyarodunk, s bár az estnek zárványa marad, mégis az egyik legérzékenyebb, leglényegibb. A testiségről folyó beszéd, a test által irányított embert szólítja meg, hogy vajon a betegségek mentén lehet-e diagnosztizálni írásművészetet, költészetet, mekkora súlya lesz egy naplónak pusztán a személyesség ekkora tehetetlensége miatt.

Kosztolányi Dezső spanyol versfordításainak kritikai kiadása a sorozat 4. darabja, Szegedy-Maszák Mihály és Végh Dániel beszélnek róla. Végh Dániel igazi nyomkövetésről beszél, hogy maga sem értette, Kosztolányi hogy szerezhetett meg bizonyos szövegeket, ha neki a 21. században csak szkenner és internet segítségével sikerült az eredetire bukkannia. Szép metaforákat emel ki, „utazni annyi, mint bújócskázni a sorsunkkal”, „az idegen nyelv mint takaró álarc” – az este folyamán ez többször előkerül, minimum érzés szintjén. Mert bekapcsolják a klímát, ami miatt alig hallani a beszélgetőket, aztán végre csönd lesz, de újra párás meleg a vihar után. Mindenhol fejüket körözgető emberek ülnek, egyre kókadtabbak, most tartunk a felénél a stócnak. A Szabó G. László által jegyzett beszélgetőkönyv Menzellel, Trabanttal a Hiltonig bemutatása Margócsy István tiszte, aki döbbeneten meséli, fiatal tanítványai is mennyire lelkesednek a régi Menzel-filmekért. „A nagy művészetet másnak hagyom” – idézik a filmrendezőt, aki Woody Allanhoz érzi legközelebb magát.

Ablonczy Balázs Nyombiztosítás. Letűnt magyarok című tanulmánykötete Zeidler Miklós szerint azt ragadja meg, mit lehet tenni akkor, ha összedől a világ, milyen attitűdök, mentalitások működhetnek. Az otthonossá tett világ problémáját járja körül a szerző. A dolog pikantériája, hogy egy személyes incidens miatt kezdett el foglalkozni mindezzel, egy verekedés döbbentette a probléma súlyosságára, de nem tartja magát elméleti embernek, a jó emlékezésre, az identitásformálás kérdéseire keresi a választ. Ezután politikaszagú lesz a terem, Lengyel László Pretoriánusok kora. A magyar válság kezelése című könyvét Vári György mutatja be. Aktuálpolitikára terelődik a szó, mert elkerülhetetlennek tartják, a globális válság magyar jellemzőivel kapcsolatban a szerző Bajnai Gordont idézi, aki szerint mindenki a maga válságát kapja, így vagyunk ezzel mi, magyarok is, az ezredforduló óta tartó lefele menet Lengyel szerint elkerülhetetlenül hozta magával a jelenkori tüneteket. Vári György a stabil viszonyok iránti nosztalgiát emeli ki, hogy a kooperáció, ha rossz döntések mentén halad, idővel megbosszulja önmagát, és szükségszerűen katasztrófába torkollik.

Szilágyi Ákos Túlirányított demokrácia. Oroszlecke című könyve Elek István bemutatása szerint a legutóbbi tíz évhez szorosan kapcsolódó szöveg, melyben a Magyarországra vonatkozó gondolatok inkább tükörjátékok, de érezhető a szerző véleménye az aktuálpolitikáról. Érdemes figyelmeztetés, melyre Szilágyi Ákos azt mondja, az előző könyvnél lezártnak tekintette ezt a kérdést, „levette Oroszországról a kezét”, most Magyarországra kellene rátennem, de nem fogom”, nevetett fel az utolsó szó jogán.

Nagy lélegzetvételű est, mellettem valaki már legyezőt vett elő, a cseh festők képei között szőlővel, borral, pogácsával, nektarinnal várnak minket. Ünnep ez, sokszínű, odakint csöndesen, alig szitál.



Fotó: Bach Máté
Galéria a Facebookon